Piacképes zene a periférián

Böszörményi Gergely, a Periferic Records vezetője változatlanul optimista. Hat éve az After Crying együttes Overground music című lemezének CD-újrakiadásával kezdték, ma már az ötvenedik kiadványnál járnak. Vannak, akik szerint a Periferic Records Európa legjobb progresszív rockzenei lemeztársasága, amin persze lehet vitatkozni, de tény: az első ötben biztos benne vannak.

- Önt a hetvenes-nyolcvanas években a leginkább lemezlovasként ismerhette az ember, akinek rendszeres és népszerű diszkója volt a Közgáz Klubban. Ehhez képest több mint egy évtizede egészen más zenei világban utazik.

- Mindig is szerettem a progresszív zenét, a Genesist, a King Crimsont, a Jethro Tullt vagy az Emerson, Lake & Palmert, de csak tizenhat évvel ezelőtt nyílt lehetőségem arra, hogy olyan lemezboltot nyissak, ahol kifejezetten ezzel foglalkozhattam. Azóta folyamatosan bővülünk, hat éve belevágtunk a lemezkiadásba is, megalapítottuk a Periferic Records-ot, jelenleg az ötvenedik kiadványnál tartunk, de ha azokat is belevenném, amelyek hivatalosan szerzői kiadásként jelentek meg, de mi vagyunk a kizárólagos forgalmazói, akkor mintegy 140 CD tartozik ma szorosan hozzánk. részleteki terveink között szerepel egy saját folyóirat vagy periodika elindítása, legfőképp azért, mert Magyarországon egyetlen szaklap sem foglalkozik koncentráltan ezzel a műfajjal. Pedig egyre-másra jelennek meg az újdonságok, jönnek a progresszív rockzenei lemezek például Olaszországból, Franciaországból, Brazíliából, Ausztráliából és Japánból és ezeket értelemszerűen idehaza senki sem ismeri. Igaz, a kevés hazai kiadványról sem sokan tudnak, hisz, mint a nevünk is mutatja, ezek a zenék a periférián vannak, különösen idehaza.

- Az elmúlt hat évben azért a kiadó profilja némileg bővült, egyre több folkzenei és dzsesszlemezt is megjelentetett. Mi minden fér még bele a koncepcióba?

- Minden, ami a fősodortól távol esik, és igényes zene. Mindenekelőtt a progresszív rock. Az úgynevezett neo-progresszívet már nem szeretem, az egyszerűen nem eredeti, unalmas. Az autentikus népzene (Dűvő, Karikás, Vujicsics, Bokros együttes) mellett egyre több dzsessz, dzsessz-rock produkciót (Twin Lines Project, Fusio Quartet, Ágoston Trió) is kiadunk, s bár az alternatívok publikálásába nem szálltunk bele, egyes zenekarok (Vágtázó Halottkémek, Korai Öröm) terjesztésébe igen.

- 1995 óta a Solaris és az After Crying együttessel sorra járja a világ nagy progresszív fesztiváljait, az európai eseményeken kívül többek között Los Angelesben és Rio de Janeiróban arattak zajos sikereket. Minek köszönhető ez a meglepő kereslet a magyar zenekarok iránt?

- Annak, hogy a világ megismerte a magyar progresszív zenét, igazából három oka van: a japán King Records, a Solaris és én. Meg az, hogy nagyon jó ez ilyen jellegű magyar zene. A japánok még a kilencvenes évek elején megvették a Hungaroton Gongtól az első két East-lemeznek, illetve a Solaris Marsbéli krónikák és a Syrius Az ördög álarcosbálja című albumának licenszjogait. Hála istennek, elég jól dolgoznak, az egész világon tisztességgel terjesztették az anyagokat, sokakhoz eljutott, például a Los Angeles-i progresszív fesztivál főszervezőjéhez is, aki azonnal meghívta őket. Én meg ott voltam velük, és minden szakmabelivel megismerkedtem. Ott akadtam össze a brazil, a francia, a német, az angol kiadókkal és terjesztőkkel, és ettől kezdve viszonylag gyorsan kiépült a nemzetközi kapcsolatrendszerünk. Aztán bejött az internet és e-mail az életünkbe, a kommunikáció iszonyatos sebességgel felgyorsult, a külföldi klubokat, koncertszervezőket, zenekarokat, újságokat, kiadókat ma pillanatok alatt el lehet érni. És ma már ott tartunk, hogy húsz országba exportálunk és húsz országból importálunk lemezeket és a világ mindegy száz médiumával vagyunk kapcsolatban, amely az ország zenei életének legjobb marketingjét végzi el.

- Ha jól tudom, több kisebb külföldi progresszív kiadó CD-inek forgalmazásával is foglalkozik.

- Igen, ezek a 20-30 kiadvánnyal rendelkező cégek általában megmaradnak a saját termékük forgalmazásánál. Mi viszont más, csak részben progresszív rockzenei kiadók - BGO, See For Miles, Repertoire - teljes katalógusát behozzuk. (Csak zárójelben jegyzem meg: úgy gondolom, ha valaki elvállalja egy kiadó kizárólagos forgalmazását, akkor annak kutya kötelessége mindent raktáron tartani. Nem úgy, mint a multik, amelyek saját választékuknak csak egy részét tartják raktáron.) Nekünk nem volt új az, hogy készleteink legyenek, hogy nagy tételben dolgozzunk, és az elmúlt években eljutottunk oda, hogy igazi világkereskedelmi cég lettünk. Összegyűjtöttük 40-50 kis cég választékát, így angol árut adunk el Brazíliába, francia árut Svédországba, német árut pedig Franciaországba. Kis apparátussal dolgozunk, nálunk nincs -fősodor lapátolás", ezért egyszerűen jobbak az áraink, mint a nyugat-európai országok nagykereskedéseié.

- A magyar progresszív zenekarok sikerei nyílván lemezeik külföldi forgalmán is meglátszik.

- Naná! Az export iszonyatos sebességgel növekszik, ma több tízmillió forintos forgalmat jelent. Azt azért tudni kell, hogy azokból a típusú lemezekből, amit mi kiadunk, illetve forgalmazunk, a világon ezres nagyságrendeket adnak el. Itt van például a Rumblin’ Orchestra, mely kifejezetten a hetvenes évek stílusában játszik, Hammond-orgona, rengeteg fúvós, klasszikus zenei betétek, fanfárok, üstdobok, ami kell, ráadásul Varga Jankó (ex-East) gitározik vendégként. Spartacus című első lemezükből Magyarországon egy év alatt 50 darabot lehetett eladni, a világ progresszív rajongói meg szabályosan ráugrottak, hogy hű, micsoda tehetség ez az Ella Béla - aki egyébként közel negyven éves és ez az első lemeze (!) -, így mindjárt elvittek belőle 1500 darabot. És ez a szám a következő években folyamatosan nő, hisz ezek az albumok nem napi divatcikkek, melyek hónapok alatt megromlanak, élettartalmuk akár több tíz év is lehet. Arról nem beszélve, hogy minden részleteki lemez húzza magával az előzőeket is. Ma egyébként hat magyar zenekar iránt igazán nagy a kereslet, az After Crying, a Solaris, az East, az Omega (sokan progresszívnek gondolják), a Pantha Rei és a Syrius. Ehhez jönnek az újabbak, a You and I, a Rumblin’ Orchestra vagy a Kada. Utóbbi például olyan, mintha David Torn, Frank Zappa és a King Crimson zenéjét összegyúrná az ember. Csak hazai piacra egyébként nem akarok kiadni. Szerintem Magyarország kulturális megnyilatkozási lehetősége a világban az elmúlt időszakban nagyon beszűkült. Van egy Muzsikásunk, egy Szabados Györgyünk, ezeket keresik külföldön, de nem tudják, hogy más is van. És lám, ha megmutatjuk nekik, kapnak is érte.

- Más európai országok mintájára évek óta szeretne egy rendszeres progresszív rockfesztivált rendezni Magyarországon, eddig sikertelenül. Ennyire nincs rá itthon igény?

- Igény talán lenne, de támogatót nehéz találni rá. Anélkül pedig a mai világban színvonalas eseményt nem lehet szervezni. Igazából semmi másra nem lenne szükségem, csak egy lelkes mecénásra. A hivatalos, "jó napot kívánok uram, foglaljon helyet" stílusú szponzori hozzáállás itt soha nem fog működni. Jó értelemben vett őrülteket kell találnom, akik imádják ezt a zenét, és tudják, önzetlen anyagi támogatásuk nélkül ez nem megy. A szponzorok csakis olyan művészt támogatnak, aki rendkívül ismert és népszerű. De kérdem én, ha már úgyis negyven ezren vannak a koncertjén, és egyébként is milliomos, miért kell neki még többet keresnie? Miért nem inkább azokat támogatjuk, akik tényleg rászorulnának? Hát olyan emberekre lenne szükségem, akik valahogy így gondolkodnak. Akkor lehet majd fesztivált szervezni.

- Sok mindent kiad, gyakran olyan anyagokat is, amelyek első látásra biztos anyagi bukásnak tűnnek. Hogy lehet, hogy még mindig léteznek?

- A külföldi piac miatt. A Solaris Marsbéli krónika című lemeze 1995-ben úgy jelent meg CD-n, hogy bár a hazai kiadó nem akarta kiadni, mondtam, veszek belőle 1500 példányt, úgy, hogy enyém a kizárólagos terjesztés. Majd később újabb ezer darabot vettem. És elértem, hogy az áru piacra került. A Solaris négy albumából az elmúlt öt évben több mint húszezer példány ment el - szinte csak külföldön. Ez nagyon komoly szám. Az After Crying lemezeinek eladása szintén évi 5-7 ezer darab között mozog.

- Ezek azonban a legsikeresebb kiadványok, de mi van mondjuk Ágens lemezével?

- Az egyelőre nem tartja el önmagát. Meggyőződésem, hogy ez az én hibám. Változatlanul fantáziát látok benne, és változatlanul tudom, hogy megvannak a világban azok a helyek, ahol ezt nagyon jól el lehet adni. Csak egyelőre nem jut rá kellő energiám. Mi a kiadásnak általában azt a módját választjuk, hogy a zenészek korongon hozzák a masterszalagot, azaz a kész anyagot, valamint a borítóhoz szükséges levilágított filmet. A stúdióköltségeikre különböző alapítványoktól, cégektől lehet pénzt szerezni, ez az ő dolguk, én meg, ha tetszik az anyag és látok benne fantáziát, kiadom, azaz vállalok mindent, ami a publikáláshoz kell, szerzői jogdíj, gyártás- és nyomdaköltség, az eladás után pedig royaltyt fizetünk a művésznek. Ha sok fogy belőle, sokat kap, ha kevés, keveset. Bukni egyébként azért sem bukunk, mert több lábon állunk, a forgalmazásból fedezni tudjuk az esetleges kiadói veszteségeket. És az összes bevásárlóközpontos-lapátolós kereskedelmi hely mellett mi is jól megélünk. Persze nem akkora forgalomról van szó, a gigacégekének csak az ötöde.

- Szakmai választékukra elég büszkék, nemrég mégis belementek egy úgynevezett superbudget sorozat, a dán Elap hazai forgalmazásába. Klasszikus zene (Rose Collection), báltermi táncok, oldies-ok, örökzöldek - csupa nagy tételben "lapátolható" olcsó és nem túl igényes tömegcikk.

- Az a fajta prostitúció, amit ezzel végül is felvállaltunk, szerintem belefér. Ehhez kénytelen-kelletlen szükség van a fennmaradáshoz. Tudom, kicsit ellentmond ennek, de én mindent zenei, szakmai szempontból közelítek, a pénz igazából nem érdekel. Lehet, hogy ezért nem buktunk még el. Más vállalkozó biztos régen racionalizálná a tevékenységét, felszámolná a veszteséges vállalkozásokat, a nyereségeseket pedig részletek erősítené. Én viszont, ha azt mondom, ha összességében megy a szekér, akkor hadd menjen. Sokan megkérdezik, ha havonta el tudok adni - és ez valós szám - 20 ezer darabot azokból az olcsó lemezekből, akkor minek árulok olyat, amiből egy év alatt jó, ha ötven darab megy el. Hát azért, mert szeretem, amit csinálok. Nagyon büszke vagyok például arra, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon eladtam 3-4 ezer lemezt attól a Chase együttestől, aki szerintem a hetvenes évek egyik meghatározó progresszív rockzenekara volt. Na, ehhez kell egyelőre még sajnos a superbugdet.

Jávorszky Béla Szilárd

2001. február 1.