Coldplay, az új fáklyavivők

Szombat este a Roselandban, a színpad mögött. A Coldplay tagjai egy apró szobába tömörítve söröznek, vágni lehetne a cigifüstöt. Az énekes, Chris Martin a fekete kanapén felhúzott lábakkal ücsörög, és a Strokes két zenészével, Albert Hammond Jr.-ral, valamint Fab Morettivel beszélget. "Srácok, teljesen világos, amit csináltok. Tiszta szenvedély, melódia, kevés szólózás, ez az, ami a jó zene lényege." - állapítja meg.

A helység másik felében a Coldplay többi tagja - Jonny Buckland gitáros, Guy Berryman basszista, és Will Champion dobos, mindannyian a húszas éveiket tapossák és Londonban élnek, és nem úgy tűnnek, mint akik éppen szét akarnák verni egy hotelszobát - az Oasis-os Gallagher testvérekkel cseveg. Liam érkezik jobbról, nyakában egy törölközővel, mintha épp a box-ringből lépett volna ki: "Elhiszek neki mindent, amit énekel. - mutat Martinra. - Komolyan gondolja. Sokan vannak, akik ezt egész másképpen csinálják. Én nem ismerem őt, de őszintének látom."

Később arról mesél az énekesnek, hogy egyszer látta őt futni Londonban: "Csecsemő kaját vettem, úgyhogy nem állítottalak meg inkább. Ez a rock & roll, nem?"

A Coldplay debütáló albuma, a Parachutes óta két év telt el, azóta közel 5 millió példányt adtak el belőle világszerte, és a zenekar komoly rajongótáborra tett szert a tengerentúlon is. A nemrég megjelent A Rush Of Blood To The Head érzékeny, lélekkel teli, hangulatos, tele akusztikus hangszerekkel. "A legnagyobb különbség a két lemez között, hogy ma már Chris teljesen tisztában saját képességeivel, és mi is könnyedebben játszunk hangszereinken." - magyarázza Champion.

Martin szívügyének tartja az szenvedélyes, szívből fakadó muzsikát, és ezt elég gyakran szóvá is teszi. Lelkesedése tizenegy éves korától datálható, amikor a dorseti iskolában a zenetanár szintetizátort vitt magával az órákra, és arra buzdította a nebulókat, hogy próbáljanak játszani rajta. "Azt mondta, csak csináljuk, amit akarunk. Mindannyian ráizgultunk, 'húúú, tudunk zenélni'. Ott ültették a fülembe a bogarat."

Iskolásévei alatt körülbelül 10 zenekarban fordult meg, és órákat töltött azzal, hogy kisszobájában dalokat szerzett, de azt mondja, azok elfuserált nóták voltak. 1996-ban, tizenkilenc éves korában Londonba ment egyetemre, és ott találkozott Bucklanddal már az első héten, de hat hónapba tellett, amíg igazán ráébredtek arra, hogy együtt ütőképes párost alkothatnak.

"Ült az ágyon, én meg egy kis széken. Elkezdett riffeket mutogatni, én meg prüntyögtem hozzá valamit, és a végén felkiáltottam: 'A fenébe, ez az! Ez a legjobb, amit valaha is csináltam!'"

A Coldplay félúton van a második albumot bemutató koncertsorozatán, ahol amerikai klubokban lépnek színpadra.

Két órával a buli előtt Buckland az egyik sarokban ül, chipset ropogtat, Berryman sörözik, Champion (miközben gyönyörű barátnője a vállára hajtja a fejét) gitározgat. Az egész szoba csendes, kivéve Martint, aki először a hordozható párologtatóval csörömpöl, aztán a ruháit kezdi el pakolászni, végül a földre fekszik, és elkezd bemelegíteni. Különös figyelmet szentel csuklóinak, ahogyan egy zongoristától el is várható. "Szeretem ezt a készülődést. Olyan, mint a Rocky-ban." - magyarázza, aztán elkezd egy monológot Einsteinről: "Tudod, mindig ugyanazokat a ruhákat hordta, és soha nem viselt zoknit. A zsenik nem járnak zokniban."

"És te?" - kérdez vissza valaki.

"Mindig."

"Korábban nem volt rajtad sem."

"Mert zseni pillanatom volt. Igen, ugyanazokban a cuccokban járok minden nap, de odáig még nem jutottam el, hogy felfedezzem a relativitást."

"Viszont a Yellow-t nem Einstein írta."

"Óh nagyszerű, egy-slágeres csodának nevezel?"

A koncert előtt hátralévő időben semmi sem változik: Berryman ásítozik, Champion bort kortyolgat. Martin is elcsendesül, de ahogy bemelegít, gyorsulnak mozdulatai, és egyre jobban felpörgeti magát. A színpadra lépés előtt összeölelkeznek, halkan mormolnak valamit, aztán kilépnek az ajtón, és intenzíven támadnak, mint egy focicsapat. A közönség lelkesen fogadja őket. A Politik-kel kezdenek, amely az új album első dala, majd Martin felugrik, táncol és ugrál, annyi energia feszül benne, hogy azzal nem hogy a kis klub színpadát, de még egy stadionét is simán megtölthetne.

A show végeztével Noel Gallagher kommentál: "Pár évvel ezelőtt Ian Brown, a Stone Rosesból várt bennünket a színpad mögött. Azt mondta, 'átadom nektek a fáklyát.' Mi most a Coldplaynek adjuk tovább."

2002. október 26.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster