Kérdezz-felelek Jon Bon Jovival

Egy amerikai magazin olvasói elárasztották leveleikkel a szerkesztőséget, amikor felmerült a lehetőség, hogy a rock egyik legnagyobb élő istenségétől, Jon Bon Jovitól kérdezhetnek. A rajongók természetesen nem kímélték a sztárt, részletesen szerettek volna hallani Jon eltűnőben lévő, szőnyeg-szerű mellkasáról, és arról, hogy valóban látta-e Heather Locklear-t meztelenül…

Voltál már valaha letartóztatva?

Tulajdonképpen igen. 1989-ben részegen berontottam a Central Park Wollman Rinkjébe, és ott koriztam a barátnőmmel, akit azóta egyébként feleségül is vettem. Mondtam a zsaruknak, hogy ki vagyok, és hogy a következő napon az arénában játszunk, de nem érdekelte őket, csak az igazolványomat akarták látni, ami persze nem volt nálam, úgyhogy bevittek. Később felhívták Donald Trump-ot, mert az övé volt a hely, és ő kérte meg őket, hogy engedjenek el.

Játszottál valaha a plasztikai műtét gondolatával?

Apám, ha magasabb lehetnék és a szerszámom is nagyobb lehetne, nem gondolkodnék sokat rajta. (nevet) Amúgy minden a helyén van, nincs szükségem rá.

Mi volt a legfurcsább pletyka, amit magadról hallottál?

Hogy a házasságom a zenekar érdekében nem jöhetett létre.

Idegesítenek a kritikák?

Azokat nem bánom, amelyek a valós dolgok alapján mutatják be a dalaimat. Vannak, akik valamilyen oknál fogva már helyből a banda ellen vannak. Emlékszem, egyszer az egyik kritikusunk azt mondta, abbahagyja az újságírást, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy alig várom már, hogy lemeze jelenjen meg, majd jól visszaadom neki a sok szemetet, amit rólunk írt.

A feleségedet idegesítik az utánad sóvárgó rajongók?

Le se szarja. Az egyik legjobb dolog a kapcsolatunkban, hogy ő egy nagyon független nő, úgyhogy az ilyesmi sohasem fordul meg a fejében. A középiskola óta együtt vagyunk, úgyhogy nagyon sok mindent látott már, például azt, ahogy ez az egész kialakult. Egyáltalán nem aggódik.

Mi volt a legcikisebb dolog, amit nyilvánosság előtt tettél?

Óh ember, annyiszor eladtam már a lelkem! Például szerepeltem dél-amerikai spanyol szappanoperában, vagy vezettem a Laureus World Sports Awards-ot Monacóban. Ott álltam és azon törtem a fejem, hogy mi a fenét keresek itt. Jópárszor előfordult, hogy mindent megtettünk azért, hogy a zenénket népszerűsítsük.

Talán megszorongatták a férfiasságodat, amikor a stúdióban a Runaway hihetetlen magas hangjait énekelted? Már számtalanszor próbáltam, de képtelenség utánad csinálni!

Már megbántam azt a magasat, mert nekem sem sikerül újra elérni. Talán, ha újra 20 lehetnék, de így, negyven felé már nehéz ügy. Egyébként amikor kiskölyök voltam, egyszer tényleg becsíptem a micsodámat a zippzárral, soha sem fogom elfelejteni!

Mikor verekedtél utoljára?

Azt hiszem 89-ben, Sebastian Bach (a Skid Row frontembere) után mentem, amikor okoskodott a színpadomon. Hogy mit csinált? Hülyeségeket beszélt a szervezésről, amikor a cipőket, amik a lábán voltak az én szekrényemből vette kölcsön. Még a saját bandája is ellene fordult. Persze nem akarok semmi rosszat mondani róla, 13 év telt el, és talán megváltozott.

Mivel te vagy az egyik legszexisebb híresség, azt kérdezem, van-e olyan sztár, akiért odáig vagy?

Naná! Egy csomó! A házasságom ugyan akadályoz, hogy tényleg rájuk is startoljak, de mondjuk Liz Hurley, Elle MacPherson, Caprice és Demi Moore képes lázba hozni.

A Living on a Prayerben Tommy-ról énekelsz, aki a kikötőben dolgozik. Valós személyről van szó, vagy csak kitaláltad?

Az egész sztori igaz, de nem igazán romantikus. Egy kölyöknek, akit jól ismertem, megvolt a lehetősége, hogy ösztöndíjjal továbbtanuljon, de teherbe ejtette a barátnőjét, és mindent fel kellett adnia, hogy vele maradhasson. Szerencsére még mindig házasok és boldogan élnek együtt.

Mi történt a hajaddal, amikor levágattad? Elárverezted?

Vicces volt, mert még a CNN-en is erről beszéltek, de a fene egye meg, eszembe sem jutott, hogy pénzt csinálhatnék belőle!

Igaz, hogy a feleséged feketeöves karatés?

Igen, saját iskolája is van. Mielőtt megszülettek a gyerekeink versenyekre is járt. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy szétrúghatja a seggemet? Talán. Soha sem akarom megtudni.

Meglepett, amikor menedzseredet, Doc McGhee-t drogfogyasztás vádjával bűnösnek találták 1988-ban?

Igen, fogalmam sem volt arról, hogy mi folyik körülötte. Tette, amit tett, bocsánatot kért és továbblépett. A mai napig sokat találkozom vele, július 4-én meg is látogatott a házamban.

Vannak festményeid Tico Torres-től?

Igen, egy pár festmény és néhány kerámia is. Amióta nem piál és a házasélete is rendben van, egész másképp viselkedik, és mi is rájöttünk, hogy tele van mondanivalóval. Fogalmam sem volt, hogy ennyire tehetséges, mégcsak iskolába sem járt, hogy kitanulja a képzőművészet fortélyait.

Richie Sambora feleségül vette Heather Locklear-t. Láttad őt valaha meztelenül?

Nem, a francba!

Amikor a Sex and the City-ben játszottál, úgy tűnt, mintha leborotváltad volna a mellkasodat. Miért?

Akkor csináltam, amikor bodybuildingeztem a The Leading Man szerepe miatt. Jelenleg újra növesztem a szőnyeget a mellkasomon és a hátamon.

Gondolod, hogy az idők végezetéig együtt marad a Bon Jovi?

A legutóbbi turnénkon valaki megkérdezte ugyanezt, és akkor azt mondtam, talán túl régóta játszunk már együtt ahhoz, hogy feloszlassuk a bandát, de igazából elgondolkodtató, hogy akarom-e azt csinálni, amit Mick Jagger, 40 év múlva is a turnékról meg az új lemezekről nyilatkozni. Az eszem azt mondja, nem, de fogalmam nincs, hogy mi mást csinálhatnék. Talán elkezdek kertészkedni.

2002. november 7.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster