The White Stripes - forrongó fehérvérsejtek

A White Blood Cells, a detroiti garage rock csapat 2001-es albuma körülbelül 4000 dolláros stúdióköltséggel készült, ám mára már az Atlanti Óceán mindkét oldalán többszörös aranylemez lett, három MTV Video díjat hozott, és egy meghívást a legendás Rolling Stones turnéjára. Lehet vitatkozni, hogy mennyire érdemelték meg mindezt, ám az biztos: a két White - Jack, az énekes és Meg, a dobos - cseppet sem voltak szívbajos, amikor a minden cicomát nélkülöző anyaggal bekopogtatott a lemezkiadóhoz. Jack White a Cold Mountain - első színészi próbálkozása - forgatási szünetében nyilatkozott.

Változtak az életkörülményeitek 2002-ben?

Nem igazán. Még mindig ugyanabban a házban lakom, ahol a gyermekkoromat is töltöttem, bár ezúttal már más takarít helyettem.

Úgy érzed, hogy át tudod adni a mondanivalódat a hallgatóságnak?

Úgy gondolom, igen. A rock & roll visszatért, bárhol is volt eddig. Nagyszerű újra olyan csapatokat látni a tévében, mint a Hives, ez öt évvel ezelőtt nem történhetett volna meg. Abban az időben mindig azzal viccelődtünk, hogy "bemutatjuk a detroiti garage muzsikát a világnak", és most tessék… Benéztünk a közeli bevásárló centrumba, és már árulják a "garage rock" farmert.

Most úgy tűnik, már nem jönnek lázba az emberek a középszerű utánzatoktól

Így van, de ez mindig is igaz volt. A Nirvana után jött a Candlebox. Egy éve még én is azért aggódtam, hogy nem vagyunk-e mi is valami korábbi, nagyon jó dolog felhigított változata, és vajon nem ezért játszik-e bennünket az MTV meg a rádió.

És mit gondolsz, így van?

Sohasem mondtuk, hogy tizenöt éven keresztül ugyanezt fogjuk csinálni, és kb. ötven embernek fogunk játszani egy kocsmában. Még a legkisebb csapatok is, akik a helyi bárban próbálkoznak, még ők is arra törekszenek, hogy a lehető legjobban szórakoztassák a népet, és egyre több rajongót szedjenek össze. Részünkről is megvan ugyanez az indíttatás, hogy egy magasabb szintre akarunk fellépni. Egy dolgot kell csak tudnunk, hogy mikor mondjunk "nem"-et. Az elmúlt évben többször tettem meg ezt, mint egész korábbi életemben összesen: hülye reklámok, filmzenék, turnék, amelyeket különböző cégek szponzoráltak volna…

Érdekel a zene történelme? Foglalkozol komolyan is azzal, hogy az elődök mit tettek le az asztalra?

Nem szeretnék elmerülni az ilyesmiben, de utálom, ha valaki semmit sem tud arról, amit csinál. Maximum ismerik a nyolcvanas éveket, de fogalmuk sincs, ki az a Johnny Cash. Idegesít, ha bizonyos emberek zenésznek hívják magukat, és közben nem is tudják, hogy mi az, amihez csatlakoznak. Mi nem kopírozunk senkit, de tudjuk, honnan jöttünk és hol vannak a gyökereink.

2002. december 4.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster