Grave Digger - The Grave Digger

A Chris Boltendahl énekes köré szerveződő Grave Digger már közel 2 évtizede is rocktörténelmet írt, az olyan kultikus albummokkal, mint a "Heavy Metal Breakdown" (1984), a "Witchhunter" (1985) és a "Wargames" (1986). A Grave Digger, a Running Wilddal, a Helloweennel és a Sinnerrel karöltve azon ügyködött, hogy megalapozza, legalábbis az európai földeken, mindazt, amit ma Teuton, avagy germán metalnak nevezünk.

A zenekar legendás korai albumainak fénye azután sem fakult, hogy 1987 elején a Grave Digger feloszlott. Olyannyira nem, hogy végül a rajongók folyamatos és masszív követelésének is szerepe volt a csapat ’93-ban történt újjáéledésének. Az eredeti tagok közül Chris mellett a gitáros Uwe Lulis volt még ott a hamburg-i Karo Studio-ban a visszatérő album, a "The Reaper" felvételeinél. Az anyag maximálisan megfelelt azoknak az elvárásoknak, amiket az emberek a korai lemezek alapján támasztottak vele szemben: erő, energia, minőség és érthetőség páratlan elegye lett. Egy ’94-es keltezésű mini album, a "Symphony Of Death" után egy évvel a duó – kiegészülve Tomi Göttlich basszusgitárossal és Frank Ulrich dobossal – egy újabb mesterművet tett le az asztalra. A "Heart Of Darkness"-en egy minden eddiginél technikásabb, komplexebb irányba fordult a zene.

’96-ban – immáron a volt Caprikorn-tag Stefan Arnolddal a dobok mögött – jött a "Tunes Of War": egy középkori trilógia első darabja, mely koncepciójában egyszerre volt autentikus és tényszerű. Ezzel az anyaggal magasan túlszárnyalták a korszak európai bandáit, akik felemás fantasy-sztorikat gyártottak albumaikon – egy nemzetközileg is elismert konceptalbum lett.

A trilógia második része ’98-ban jött "Knights Of The Cross" címmel, ami a Templomos Lovagok történetét dolgozta fel; a Középkor egyik leghatalmasabb és legtitokzatosabb szervezetéét. A trilógia zárásaként jelent meg az "Excalibur". Ez az album szövegileg az előző kettőhöz mérten erősebb keveréke a történelmi tényeknek és az ódon legendáknak – Britannia korai históriájáról, valamint Arthur királyról és a kerek asztal lovagjairól szól.

A 2000-es turné, valamint a csapat 20. születésnapját ünneplő, Bochum-ban tartott party után a Grave Digger és Uwe Lulis útjai elváltak.

Az év novemberében az ex-Rage gitáros, Manni Schmidt lett az új tag, s már vele láttak neki az új album megírásának. 2001 februárjában lépett először egy fesztivál színpadára az új gárda, méghozzá Spanyolországban, amit aztán nyáron megannyi további követett: Sweden Rock Festival, Derrame Rock Festival (Spanyolo.), Rockmachina Festival (Spanyolo.), Wacken Open Air és Metal Days Pratteln (Svájc). A csapat májusban vonult be a Principal stúdióba, ahol felvette és keverte új albumát, melynek címe nemes egyszerűséggel: "The Grave Digger". Ez alkalommal a csapat elhagyta a középkori témákat, egy még sötétebb és gonoszabb koncepció kedvéért. A dalokszövegeket ezalkalommal ugyanis Edgar Edgar Allen Poe írásai ihlették. A "The Grave Digger" új oldaláról mutatja a csapatot... Manni, az új gitáros belépésével a hangzás még súlyosabb és érettebb lett. Ugyanakkor megmaradtak a tipikus ’Digger-jegyek, mint pl. Chris üvöltős hangja, az egyenes és erőteljes dalok és kórusok, amikre már egy meghallgatás után is vissza tudsz emlékezni. Ezen az albumon bevallottan ott lebeg a nagy ősök (Black Sabbath, Led Zeppelin vagy Ozzy) szelleme, beleolvasztva a tipikus Grave Digger zenébe. A hihetetlen hangzás a Principal Studios-ban a Resetti testvérek munkáját dicséri. Ezzel a Heavy Rock Metal albummal a Grave Digger végképp bebiztosítja a helyét a Metal Mennyekben.

A "The Grave Digger" október 22-én jelenik meg világszerte a csapat új lemezkiadója, a Nuclear Blast gondozásában.

Dalsorrend:

Son Of Evil

The Grave Digger

Raven

Scythe Of Time

Spirits Of The Dead

The House

King Pest

Sacred Fire

Funeral Procession

Haunted Palace

Silence

Felállás:

Chris Boltendahl - ének

Manni Schmidt - gitár

Jens Becker - basszusgitár

Stefan Arnold - dob

H-P - billentyűsök

Diszkográfia:

1984 Heavy Metal Breakdown

1985 Witchhunter

1986 Wargames

1993 The Reaper

1994 Symphony Of Death minialbum

1995 Heart Of Darkness

1996 Tunes Of War

1996 Dark Of The Sun kislemez

1998 Knights Of The Cross

1999 Excalibur

2001 The Grave Digger

2001. október 24.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster