TIDFALL - Instinct Gate

A norvég Tidfall, az új Black Metal szenzáció, eredetileg ’92-’93 telén alakult. Azokból az időkből azonban mára csak forgácsai maradtak a zenének, a daloknak. A csapat teljesen underground szinten működött, s csupán helyi koncerteket adtak. ’95-ben került a Tidfallba a basszusgitáros Sorg és a szintetizátoros Aftaneldr. Velük megerősödve rögzítette a zenekar az első demóját, ami szimplán a "Tidfall" címet kapta. A következő demó, a "The Black Psychotic Darkness", ’98-ban született meg. Ennek alapján kaptak lemezszerződést, melynek gyümölcse a 2000 május 29-én megjelent első album, a "Circular Supremacy" lett.

Az album Európa-szerte kedvező fogadtatásban részesült. Közben azonban újabb változás állt be a felállásban, mivel kiderült, hogy Rogon D. Bloodgraat (énekes-gitáros) nem ért egyet a banda jövőképével, terveivel. Ekkor lett Sorg az énekes is, s nem sokkal később jött Drako Arcane második gitárosnak. Az így kialakult felállás nekilátott megírni az új anyagot, amit ezév tavaszán vettek fel az Akkerhaugen Lydstudio-ban. És az elkészült album, az Instinct Gate lesz az év egyik legnagyobb meglepetése! Az album hihetetlenül intenzív és erőteljes, egyszersmind brutális Black Metalt rejt. Az olyan dalok, mint a “Children Of Man”, “The Empire Of The Pleasures Of Flesh”, “My Wrathful Eyes” vagy “The Key To The Instinct Gate” igazi Black Metal klasszikusok, amik hamarosan a stílus legjobbjai közé emelik a bandát.

A Tidfall a jövő!

Dalsorrend:

Children Of Man

The Empire Of The Pleasures Of Flesh

My Wrathful Eyes

Prophecy Horizon

Mind Raper

The Key To The Instinct Gate

For What The Flesh Holds

Domination Complete

Felállás:

Abraxas – gitár

Aftaneldr – szintetizátor

Drako Arcane – gitár

Sorg – basszusgitár/ének

Zarthon – dob

Diszkográfia:

2000 Circular Supremacy CD

2001 Instinct Gate CD

2001. november 12.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster