Úzgin Űver: Báb-színház-zene

„Az Úzgin Űver zenekar 1991 tavaszán alakult meg Kecskeméten. Az elnevezés egy mongol területet takar, ahol ősi, kultikus, vallási illetve temetkezési leleteket találtak. Jelentése kb. ‘vízben szegény terület’. Zenei célkitűzésünk, hogy a népzenei hagyományokra építkezve, kísérleti jellegű, modern hangzású, egyéni zenét próbáljunk kialakítani.”

Az Úzgin Űver kezdetektől fogva sok szálon kötődik a bábszínházhoz. Majoros Gyula és Homoki Péter éveken keresztül dolgozott a kecskeméti Ciróka Bábszínházban, majd a Maskarás Céh csoportban. Majoros Gyula az egyik legegyénibb hangú tervező és bábkészítő, darabok zenei kísérője, Homoki Péter pedig hangtechnikusként és zenészként dolgozik.

Az elmúlt években több mint tíz előadáshoz készítettek kísérőzenét. Ezekből válogatták össze a lemez anyagát, mely talán az együttes legsokszínűbb albuma lett.

A CD-én szereplő számok a Ciróka Bábszínház Odüsszeia, Kis Mukk története, Csipkerózsika; a Maskarás Céh Világfa, Akárki; a győri Vaskakas Bábszínház Fehérlófia; a százhalombattai Múzeum Máglyák a Duna felett című előadásaiból illetve Jancsó Miklós Utolsó Vacsora az Arabs Szürkénél című filmjéből származnak. Van, ahol az eredeti felvételek, van, ahol erősen átdolgozva, újraértelmezve. A zenét e lemeznél nagyrészt Majoros Gyula és Homoki Péter készítette, de szerepel az együttes többi tagja: Farkas Marcsi, Paizs Miklós, Talabos Csaba is, illetve közreműködik Hsü Chiafen Ziton és Pettik Ádám. Először hallhatók az együttes lemezén szöveges énekfelvételek. A cd-rom anyagon részletes információk, fényképek találhatók.

Az Úzgin Űver februárban nemzetközi zenésztársasággal Bulgáriába utazik, melyet tavasszal és nyáron hosszabb francia turné követ. Lemezbemutató koncert, sok közreműködővel a tervek szerint március elején a Kultiplexben.


Kapcsolódó linkek:

www.bahia.hu

2002. február 4.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster