Godhead - ‘2000 Years Of Human Error’

Lehetséges, csupán arról van szó, hogy az atmoszférikus vokál Gerard McMann ‘Cry Little Sister’-je, a ‘The Lost Boys’ alaptémája és a ‘The Reckoning óta nélkülözte ezt a fantasztikus kivitelezést.

Ezen album nyitószáma hallatán a hátadon futkosni kezd a hideg és úgy érzed magad, mintha egy vámpírokkal teli álmatlan éjszaka kellős közepébe csöppentél volna. Hunyd le a szemed és máris Kiefer Sutherland és Jason Patrick harcát éled át, a fény és a sötétség egymás ellen vívott örökös csatáját. Hunyd le a szemed, és rögtön Patrick motorjának első kerekébe kapaszkodva lógsz lefelé egy szikláról. Nagyjából így írhatjuk körül a ‘2000 Years Of Human Error’ hatását, mely az emberi elme legsötétebb, eddig felderítetlen területeire hatol be, eljátszadozik a fantáziával és életre kelti a rémálmaidat. Az album első dalától kezdve egyfajta misztikus érzés árnya borul a hallgatóra, s a borzongás egyre nagyobb méreteket ölt. A második, ‘I Sell Society’ című dal a téma gótikus megközelítése. Azonban ez nem az a zene, ami lesápasztja a hallgatóit, mivel a Godhead sokkal rátermettebb banda, mint azt gondolnád. Láthatjuk, hogy miért pont Marilyn Manson volt az, aki elsőként kínált föl nekik egy szerződést a saját lemezkiadójával, a Posthuman-nel. Az összes dal mélyén húzódó gótikus hangzásvilágot leszámítva kétségtelen, hogy a kivételes képességű énekes, Jason Miller és a banda többi tagja remekül teszik a dolgukat. Figyeld csak meg az ‘Inside You’ döbbenetes erejű dallamát, ez mindent igazol. A bandát gondolkodás nélkül a Depeche Mode-hoz, a Nine Inch Nails-hez és a Snake River Conspiracy-hoz hasonlíthatjuk a kemény, elektronikus betétek miatt. Azonban a különböző ráhatások nem kötötték meg az együttes kezét. A Godhead azáltal válik ki a tömegből, hogy zenéjében a különféle hatásokat és saját elemeket ötvöz. Annak ellenére, hogy Manson az album kivitelező producere, émelyítő hangját kölcsönözte a ‘Break You Down’ című számhoz. A zenét azonban a fiúk adták, teljesen egyedül. Az ének és a gitárhang mindig hoz valami meglepetést, de a minőség mindig változatlan. Dalszövegírói tehetségük megcáfolhatatlan, az olyan fennkölt számok, mint a ‘Tired Old Man’ és az ‘I Hate Today’ azt példázzák, hogy a banda mennyire mesterien ír gyengédebb hangvételű dalokat is.

Ami a dalok szövegét illeti, a Godhead minden bizonnyal mély nyomokat hagy egy olyan közönség fejében, aki már dugig van a számtalan rap-metál üdvöske fárasztó szövegelésétől. Csupán egy-két ifjú lélek maradhat ki a hatásos dalszövegek alól, melyek minden egyes szava tiszta érzelmekről árulkodik.

A ‘Sinking’ egy korai Cure-szám, amit a 21. századnak megfelelően zúztak meg és variálták át. A ‘Penetrate’ pedig úgy dübörög, mint egy dühödten kalapáló szív. Ezen kívül a Godhead egy Beatles nóta feldolgozását is sikeresen keresztülvitte, méghozzá anélkül, hogy ez csorbított volna az együttes hírnevén.

“All the lonely people, where do they belong?” (Hová tartozik az összes magányos ember?) teszi fel a költői kérdést Miller az ‘Eleanor Rigby’ című dalban, ami még talán soha nem volt ilyen találó, mint mostanság.

Elejétől végéig a ‘2000 Years Of Human Error’ lebilincseli az embert és az emberi lét aspektusainak megingathatatlan értelmezését tárja föl. Az album címe és tartalma pedig igyekszik választ adni korunk egyre sürgetőbbé vált kérdéseire. Természetesen mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy Miller teljesíthetetlen dolgokat ígér, miközben énekel: “I’ll protect you from yourself!” (Megvédelek titeket saját magatoktól!), ezek valahol mégis helyénvaló dolgok. Amennyiben pedig tényleg a tönk szélén állunk, világosíts meg minket, kérlek világosíts meg minket…

2001. március 28.