Eric Clapton

Eric "lassúkéz" Clapton 1945-ben, az angliai Ripley-ben született. Nagymamája nevelte fel, és már kora gyermekkorában beleszeretett a bluesba, 15 évesen kezdett el gitározni. Pubokban játszott, és tanulmányait a Kingston Művészeti Főiskolán is abbahagyta, hogy zenei karrierjére koncentrálhasson.

Londonba költözött, szűkös anyagi körülmények között élt, és a The Roosters nevű zenekarban játszott, majd nemsokára csatlakozott az R&B/rock-ot játszó The Yardbirds-höz. Minden szempontból komoly előrelépést jelentett ez, hisz a jóval kifinomultabb stílusú csapatnak szerződése volt azzal a Crawdaddy nevű klubbal, ahol a Rolling Stones is kezdte pályafutását.

Két sikeres album után (az 1964-es Five Live Yardbirds és az 1965-ös For Your Love) Clapton úgy döntött, továbbáll, és csatlakozott a John Mayall and the Bluesmakers-hez. (helyét a Yardbirdsben Jeff Beck, majd később Jimmy Page vette át)

Bár Mayallnek amúgy is nagy neve volt az angol blues szcénában, Clapton belépése mégjobban rájuk irányította a figyelmet. Ebben az időben kapta a "Slowhand" (Lassúkéz) becenevet is.

Új lemezszerződést kaptak a Deccától, azonban megelégelve Mayall dominanciáját, 1966-ban a gitáros, akinek akkor már komoly hírneve volt, továbbállt, követte őt a basszista Jack Bruce és a dobos Ginger Baker, és közösen megalapították a Cream-et.

A tagok mind mind kiváló zenészek voltak, nem csoda, hogy gyorsan kialakult rajongótáboruk, 1966-os Fresh Cream című lemezük után az USÁ-ban turnéztak, és már minden blues kedvelő elismerte Clapton gitártudását. A Disraeli Gears és a Wheel of Fire megjelenése után a Cream nemzetközileg is népszerű zenekarrá vált, az olyan daloknak köszönhetően, mint a White Room és a Sunshine of Your Love.

Sajnos a növekvő egók harca ismét arra kényszerítette a gitárost, hogy továbbálljon, 1968-ban feloszlott a csapat, posztumusz lemezük, a Goodbye a második helyig jutott fel az amerikai slágerlistán.

Kicsit kevesebb, mint hat hónappal később Lassúkéz megalapította a Blind Faith-et, ahol olyan hatalmasságokkal játszott együtt, mint Ginger Baker (újra), Rick Grench basszista és Steve Winwood billentyűs. A szupergroup 1969-ben, a londoni Hyde Parkban debütált, több mint 100 ezer ember előtt. Egy hónappal később megjelent első nagylemezük, ám az azt követő amerikai túra után művészi okokra hivatkozva feloszlott a zenekar.

Az átmenetileg szóló Claptont John Lennon kereste meg, invitálva őt a Plastic Ono Bandbe, mellyel 1969 szeptemberében Torontóban egy jótékonysági koncerten játszott, majd decemberben közreműködött a Cold Turkey című kislemez felvételeinél.

Az együttműködés azonban nem volt hosszú távú, 1970-ben befejezte első szólóalbumának munkálatait, melynek After Midnight című dala a Top 40-ben végzett. A szólóban elért sikerek ellenére Clapton nem kedvelte a helyzetet, hogy zenekar nélkül kellett játszania, és a másik ex-beatle, George Harrison albumán, az All Things Must Pass-on is szerepelt, mindeközben szerelmes lett Harrison feleségébe, Patti-be, és heroint kezdett használni. A szeretett nőnek dedikált dal, a Layla mindenhol a slágerlisták legtetején tanyázott. Angol majd amerikai turné, és a formáció, a Derek and the Dominos már meg is szűnt létezni.

A következő két évben a zenétől visszavonulva, főállású drogfüggőként lógatta lábát Clapton, majd 1973-ban "tisztán" tért vissza, januárban a londoni Rainbow színházban adott koncertet, melyet egy live album követett. '74-ben új albummal jelentkezett, a 461 Ocean Boulevard-dal, melynek kislemeze, az I Shot the Sheriff, egy Bob Marley feldolgozás az első helyen landolt a listákon. Következő lemeze, a There's One in Every Crowd bearanyozódott, de kiemelkedő sikert nem igazán ért el, annál inkább tündökölt az 1977-es Slowhand, a rajta található "Cocaine" és a "Wonderful Tonight" című daloknak köszönhetően.

Az album megjelenése után Clapton feleségül vette Patti Harrisont, aki időközben elvált a már nem annyira gombafejű George Harrisontól, és bár a heroinnal már szakított, az alkoholokhoz mégis visszamenekült, és karrierje ismét elindult a lejtőn lefelé. 1981-es albumát, az Another Ticket-et a Polydor visszautasította, és követelte, hogy a gitáros újra, új producerrel vegye fel az egész anyagot. Mivel amúgy is ez volt az utolsó lemez, melyre a kiadóval kötött szerződése kötelezte, a Polydor nem szállt be a promócióba, és a népszerűsítő túra alatt a fizikailag is elfáradt Clapton a wisconsini koncerten összeesett.

A csodával határos módon a lemez mégis sikeres lett, az "I can't Stand It"-nek köszönhetően, Clapton pedig felépülve új szerződést kapott a Warner-től. Az 1983-as Money and Cigarettes után következő Behind the Sun felvételeivel a kiadó nem volt elégedett, és gyakorlatilag újraíratták a gitáros-énekes számára, újra rögzítették, profi háttérénekesekkel, új kísérőzenekarral és producerrel. A rádiókat megcélzó próbálkozás csak mérsékelt sikereket aratott.

1986-ban egy olasz modelltől fia született, és 1988-ban elvált feleségétől.

1986-ban olyan világhírű művészekkel készített lemezt, mint Phil Collins és Tina Turner, a siker azonban csak nem akart beérni, 1988-as Crossroads című életmű-válogatás hozta meg újra a népszerűséget, melyet az 1989-ben megjelent Journeyman koronázott meg, ám magánéletében óriási tragédia történt: szeretett fia egy baleset következtében életét vesztette 1991-ben.

A gyász hosszú hónapjai alatt írta meg a Rush című film egyik betétdalát, a Tears in Heaven-t, melynek köszönhetően az MTV akusztikus showjában, az Unplugged-ban adott koncertet. A műsorból készült album 1992-ben jelent meg, csak az Egyesült Államokban több mint 7 millió példányt adtak el belőle, és 6 Grammy díjjal jutalmazták, majd az azt követő From the Cradle-lel is sikerült 4 arany gramofon szobrocskát elvinnie, és a Babyface által írt Change the World-ért, mely a Csodabogár című film zenéje is volt, ismét neki ítélték a trófeát.

Bizarr fordulatként 1997-ben Clapton egy furcsa próbálkozásba kezdett az angol trip-hop producerrel, Simon Climie-vel, a duó, a T.D.F. Retail Therapy című lemezén "X-Sample" álnéven szerepelt, ám 2000-ben újra visszatért a gyökerekhez. és a legendás blues gitárossal, B.B. Kinggel közösen jelentette meg a Riding With The King-et, és ismét Grammy-t nyert a legjobb tradicionális blues album kategóriában.

Legújabb lemeze, a Reptile Eric Clapton nagybátyja, a szülőfalu és a gyerekkor emlékére íródott, mégsem egy nosztalgikus retró anyag, bár olyan régi, nagy slágerek szerepelnek rajta, mint Stevie Wonder egyik legnagyobb sikere a 80-as évekből, az "I ain't gonna stand for it".

A különböző stílusok és időszakok zseniális ötvözésén kívül az új Clapton album legnagyobb varázsa az, hogy egyszerre időszerű és időtlen zene. Hangulatát és filozófiáját tekintve pedig igazi folytatása a B.B. King-gel közösen alkotott lemeznek.

2001. március 26.