A Castle Records a három legkarakterisztikusabb Motörhead album újrakiadására készül

Motörhead 'Overkill'/ 'Bomber' / 'Ace Of Spades'

A Motörhead történetét már meglehetősen sokak kivesézték, ahogyan korábban ezt mi is megtettük. Így tehát semmi szükség arra, hogy túlzott ismétlésbe bocsájtkozzunk. Arról mindenesetre okvetlenül ejthetnénk pár szót, hogy mennyire rövidre korlátozódott a zenekar története. Lemmy kedvenc mondása - “Ha ez az együttes egyszer elsétál az ablakod alatt, az fix, hogy a fű kipusztul utánuk.”, - és a rájuk aggatott “A Világ Legrosszabb Bandája” titulus csak a zenekar váltakozó tagjait és többszöri újrakezdési kísérleteit minősítette sokáig. Ezzel a poszt-Hawkind banda leginkább egy garázsba hajigált hasznavehetetlen, meghibásodott és selejtes masinák gyűjteményéhez hasonlított. Hál'Istennek a fiúk ezt a vihart is túlélték, sőt tovább fejlődtek, és egyre több követőjük akadt az évek folyamán. A banda szempontjából talán nem lenne túl helyes, ha nagy befolyásoló erőként emlegetnénk őket. Inkább felsorakoztatunk egy pár ismérvet, ami sokkal jobb megoldás. A szóban forgó három lemez az ugyanis, ami elősegítette hogy a Motörhead az legyen, ami...

Az 'Overkill' forgalomba kerülésekor mindenkinek éreznie kellett, hogy a 'Head' beindította a kissé rozsdás fogaskerekeit. Jimmy Porter (aki a maga érdemei között tudja többek közt a Rolling Stones sikereit is) producer és némi pénzmag segítségével a kivitelezés is nagy lendületet kapott. Az optimizmustól átitatott kezdeti percek alatt az első szám csak úgy hirtelen belecsap a hallgató fülébe. A testes, amfetamintól átható whamma-lammázás csontig hatol, akár egy rakétaüteg. És hogy biztosak legyenek a dolguk felől, ez a nyitó akkord többször is felhangzik...újra meg újra.

A Motörheasd zenéje mindig is egyértelműen elszántságról és intenzitásról tanúskodott, egyszerűen felvillanyozta az embert. A zenekar erkölcsisége meglehetősen szimpla volt: vagy felpattansz egy körre a motoron, vagy nem. Ez persze nem egy szerény, ezüstösen csillogó gépezet, de nem ám. Képzelj el egy hatalmas, mocskos, ördögi, fortyogó szörnyeteget, ami akármikor csúnyán betenne neked, haver. Míg a 'Stay Clean' a vizet tapossa, az 'I'll Be Your Sister' mindenkit arra emlékeztet, hogy miért lett Lenny bass-stílusa ennyire sikeres, és miért nyert meg ennyire sok rajongót magának, mialatt a Hawkinddel a csodásan dübörgő Rickenbacker-kezdetet dolgozták ki. A 'No Class' nem más, mint a ZZ Top 'Trush' című dala - egy késleltetett hatású dum-dum lövedékkel megspékelve. Ezek a számok csak felnyitják az ember szemét, és rávilágítanak arra a tényre, hogy mennyire kommersznek és fülbemászónak hat manapság már ez a valaha “klasszikusnak” tekintett zene is. Erre a még ma is fontosnak ítélt 'Damage Staple' is jó példa. Ne feledjük, hogy Lemmy a rock'n'roll világából érkezett és Little Richard volt az, aki nagy hatást gyakorolt rá. Lemmy azt is tudta, hogy a rockzene a saját lábára állítja az embert, hogy aztán azon álljon meg és mozogjon. A Motörhead aztán mozgott is rendesen...

Egy heves turnélázat követően a fiúk csekély hat hónap múlva visszahúzódtak a unkereikbe, hogy minden erejükkel a 'Bomber' című lemezen dolgozzanak. S megint csak sikerült egy olyan dolgot produkálniuk, amit meghallgatva egy kénsavas hurrikán kellős közepében találja magát az ember. A 'Dead Men Tell No Tales' fortyogó, Lenny bravúros intrójával megspékelt “This is it!”-je megint csak szenzációsra sikerült. A trió “tüzelő erejét” csak tetézte a permanens heccelődés. Azonban elődjeihez viszonyítva ez a lemez már kevésbé nevezhető sikeresnek, aminek oka talán az időhiány ellenére elkövetett újításokban, eredetiségekhez való ragaszkodásban keresendő.

Azt azért nem mondhatjuk, hogy nincs rajta semmilyen kimagasló, nagy és közös pillanat. Ha soha nem érzel rá az öszefüggésekre, mint pl. a Budgie, a Metallica és a M'head közti kapcsokra, akkor majd a 'Sharpshooter' megmutatja neked a csíziót.

A 'Stone Dead Forever' nyitószáma az a felvétel, ami még az eredeti PVC-korong (te jó ég, ki emlékszik már azokra az időkre) második oldalán szerepelt volna. A banda ezzel egy őrült versenyfutásba kezdett, amiben a zenekar egy karrierhajhászó futamban csörtető telivérhez volt leginkább hasonlítható.

Az 'All The Aces'-en egy kicsit mintha éreznénk, hogy miként fordul Lemmy hideg pillantása a szürke öltönyös vezérek és könyvelők felé, akik az egész zeneipart irányítják. Lemmy kijelentései általánosan sértőek a hatalmat birtokló emberek számára. A téma egyébként rendszeresen visszatért már az évek óta, mindig akadt egy-két olyan sor a dalszövegekben, ami erősen kitágította az emberek orrlyukait. A lemezre azonban az egetrengetően őrjítő címadó dal tette fel a koronát. Lenyűgöző.

Az 'Ace Of Spades' borítóján levő három sivatagba meredő gengsztertől kezdve(akik valójában motoros fazonok egy kőfejtőben) a gerincvelőt borzongató hanganyagon át ez a lemez csak csavarint még egyet a dolgon.

Alkottak egy slágert és bekerültek a legjobb 10 közé. Mindezt persze abban az időben, amikor ezek a dolgok még igazán számítottak valamit. Vic Maillet azzal vádolták, hogy rátette a kezét a bandára, és annak minden dühére.

Még egyszer újra feldübörög a címadó felvétel lenyűgöző basszus-intrója, aminek elementáris hatására akár a bútoraid is felemelkedhetnek a levegőbe, és a csukott ablak sem lehet akadály. Ez egy olyan banda volt, melynek az önbizalommal telt és elégedett három zenésztagja tökéletes egységet alkotott. Persze ebben sok minden egyéb is benne van, mint pl. az image, vagy a hozzáálllás. Tény viszont, hogy sehol se lennének, ha nem rendelkeznének a megfelelő képességekkel és adottságokkal. Abból pedig rendesen kijutott.

A 'Live To Win' egyszerűen arra készteti az embert, hogy behunyja a szemét és felüljön legvadabb álmainak csodálatos, kétkerekű járgányára és olyan óriási autóutakon száguldozzon, amilyeneket csak régi filmekben lát már az ember. A 'We Are The Road Crew' és a 'Jailbait' pedig főleg azoknak szól, akik a rock'n'roll csodálatos világát hirdetik minden egyes városkában.

Hallattán képtelen vagy eldönteni, hogy te is felcsapj-e országúti motorosnak, vagy csak az álomhoz ragaszkodj?

Hallgasd a zenét, nagyon figyelj és csakezek után felelj az előbbi kérdésre! Semmi kétséged nem lehet. Akár a 'Fire Fire', a 'The Chase Is Better Than The Catch', vagy a 'The Hammer' - mind tele van brutális riffekkel. Teljes agymosás.

Soha ne mondd azonban azt, hogy ezek lettek volna a banda legjobb napjai! Mindenesetre kulcsfontosságúak voltak. Olyan szavak mint ondó és egyéb kifejezések keverednek, mint olcsó konfetti egy téli esküvőn. Legtöbbször csak úgy...érdemtelenül.

Ha ezek a lemezek eddig még nem szerepeltek a gyűjteményedben, szaladj és feltétlenül szerezd be őket. Lemmy bizonyára az ezek előtti három albumot tukmálná rád. Vagy ezt is, azt is. Ki tudja? Hiába, a királyok azok királyok. Akárhogy is már 21 évet tud maga mögött, s a Motörhead jobb, mint valaha. Légy ezért elég hálás!

2001. március 1.