Egyszercsak - Egyszercsak

Mozgalmas időket él át mostanában a zenekar: saját bevallásuk szerint fennállásuk előző öt éve alatt összesen nem történt velük annyi minden, mint az elmúlt néhány hónapban. Bemutatkozó maxijuk, ”Az ördög nem alszik” a Bridge FM játszási listájának második (!) helyéig szaladt, és összesen vagy három hónapig tanyázott az élbolyban – emellett több más rádió is műsorára tűzte a felvételt.

A dalhoz tartozó klipet azóta is folyamatosan játsszák a különböző kereskedelmi tévék (Viva+, RTL Klub). Időközben a csapat – Giret Fruzsina, Mester Miklós és Szepesi Mátyás – ötfősre bővült: két tehetséges ifjú zenésszel, Árkosi Péter dobossal és ifj. Födő Sándor billentyűs/ütőhangszeressel (a szakma egyik nagy reménysége, aki 21 éves kora ellenére kísérte már Presser Gábort, Gerendás Pétert, Horgas Esztert, stb.) kiegészülve, igazi zenekarként lépett fel a nyári fesztiválokon és készítette el bemutatkozó anyagát.

A kiadó és a csapat egyöntetű véleménye szerint rendkívül erős és színes anyag született: a már korábban megismert "ördögös" dalukhoz hasonló dögös, rockos felvételek mellett rögzítésre került több lírai hangulatú szerzemény, valamint néhány igazi "örömzenélős" dal is, amelyekben a zenészek lehetőséget kaptak oroszlánkörmeik megvillantására. Tovább színesíti az album hangzását néhány zenész barát vendégszereplése: a "Kicsit se jó" című húzós, funkys számban például Andrew J, a háromszoros magyar DMC-nyertes hiphop DJ scratch-csel. Külön említést érdemel még Jamie Winchester, aki az album szinte valamennyi felvételén vokálozik és az énekfelvételek során végig segítette a csapat munkáját. Az album zenei rendezője a tavaszi bemutatkozó maxihoz hasonlóan most is Hrutka Róbert volt, akinek neve garancia a modern, könnyen befogadható, de mégis energikus, friss hangzásra.

A tervek szerint a lemezhez több videóklip is készül majd: az első az "Ahogy nézlek" című számra, várhatóan a lemez megjelenésével egy időben.


Kapcsolódó linkek:

http://www.tomtom.hu/

2002. október 16.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster