Nyers - Maradandó Párosodás

A napokban jött le a gyártósorokról a legújabb Nyerskiadvány, mely - mint maga a zenekar - igazi jelenség. Előítéletektől mentesen, bár fenntartásokkal hallgattam meg ezt a rocktól kissé távol eső zenét.

Az album tulajdonképpen az aktuális nagylemez (Afrobetyár) 3 legslágersgyanúsabb számának (Szabad-e délután, Bármi a divat, Ösztön döntött) remixeit tartalmazza e műfaj szakmai élvonalának értelmezésében. Az eredeti ötlet az volt, hogy a neten közzéteszik a számok sávjait és bárki elkészítheti a maga verzióját, majd ebből válogatnak, de ebből végül nem lett semmi, mivel a professzionális jelentkezők hamar kitöltötték az efféle albumokhoz szükséges műsoridőt. Ehhez a műfajhoz nem nagyon értek, a zenéről így most kevesebb mondanivalóm van. Az Animás Németh Gergő és az Atec verzió tetszett a legjobban, talán azért, mert ezek vannak a legközelebb a rockzenéhez, ezek a legkevésbé sterilek a rockzene dögösségéhez képest azért is, mert ezekben a legminimalizáltabb a "tuc-tuc" hatás. A legfurább az utolsó darab az Ösztön döntött feldolgozása a Dub City Fanatikzos Csigó értelmezésében. Felemás ez a verzió, mert bár érdekes, mégis idegesítő, ahogy belassul a szám. Mindenesetre akik szeretnek kitekintgetni a rockzene műfajából, azoknak ez egy érdekes zsákutca. Ez a vonal nem a meglévő szimpatizánsi körnek szól, hanem újabb rétegeket keres. Ezen gondolatból kiindulva had szóljak néhány szót az album egy másik aspektusáról, ami szerintem érdekesebb, mint maga a zene. Ez több is, meg kevesebb is mint egy szimpla remixalbum, mert itt a cél nem maga az album l'art pour l'art elkészítése volt, hanem egy kicsit más. A Nyers egész fennállása alatt az elismertség és a befutás határán volt és van ma is. Ez az album is ennek a jelenségnek egy aktuális megjelenülése. Egy megalkuvásra (hála istennek) képtelen, most mégis kompromisszumokat kereső zenekar próbál kitörni egy extravagánsabb húzással abból a státusból, - jelesül az underground periférikusságából - mely jellegüket meghatározza, és melybe sosem vágytak. Ők nem akarnak "elnemismert művészlelkek, megnemértett zsenik" lenni. Slágereket akarnak (céljuk: ők legyenek a magyar Beatles), nagy közönségbázist akarnak, de azzal a hozzáállással, hogy a közönség és a világ igazodjon hozzájuk eddig nem jutottak messze. Közönségük egyelőre nem a média, hanem inkább a szájról szájra terjedő hírek-beszédek alapján verbuválódik. Most talán ez az album is egy nyitási kísérlet arra, hogy az adott strukturális kereteket: a média itthoni szabályait nem kerülve, hanem egy kicsit jobban alkalmazkodva megpróbáljanak eljutni a szélesebb publikum felé. ("rádióbarátság") Ehhez eszköz ez a lemez. Remélem ez majd az enyhe eufemizmussal más zenei közegben mozgóknak is lehetőséget ad, hogy megismerjék a jelenkori magyar rockzene legkevésbé elismert gyöngyszemét, a Nyerst.

2004. január 22.