Crystal

Új csapat nevét ízlelgette és tanulta meg nagyon gyorsan a magyar rádióhallgatók széles tábora, a Crystal nevét. Két utazó című daluk szinte szünet nélkül hallható az ország valamennyi rádiójában. A Corrs által világsikerre vitt kelta-ír vonulat a hazai csapat tolmácsolásában magyar motívumokkal gazdagodott, és nem kell hozzá nagy jóstehetség: itt a közeljövő hazai sikercsapata. A zenekar két tagjával, Kasza Tiborral és Kasza Gáborral (mivel Lajtai Kati igazoltan távol maradt) egy reggelig tartó stúdiómunka után készített interjút Rozsonits Tamás, a Sony Music munkatársa.

- Hogyan kezdődött zenei pályafutásotok?

Crystal kereszttűzben
- Tibor: A zene nagyon gyorsan megfertőzött minket, hiszen végigkísérte a családunkat apai ágon. 1992 körül kezdődött a zenélés komoly szinten. Autodidakta módon fejlesztettük a tudásunkat és zenekarokat alapítottunk, ám ez akkor még csak játék volt. Nagy lendületet akkor vettünk, amikor Szegedről Budapestre költöztünk, saját stúdiót hoztunk létre és elkezdtünk produceri munkával foglalkozni. A Crystal zenekar két éve létezik, a mostani lemezünk anyagának nyolcvan százaléka akkor íródott, ám akkor a kiadók nem vállalták fel a megjelentetést. Aztán Michael Flatley-nek köszönhetően az ír zenére nagyon kinyílt a világ füle, így nálunk is minden megváltozott: szinte versenyeztek értünk a kiadók, és mi a Sony Music-ot választottuk. Az idő igazolta, hogy jól döntöttünk: az a szimpátia, amit itt kezdettől fogva éreztünk most is tart, és olyan jó a kapcsolatunk a kiadóval, hogy ezt a hangulatot nem adnánk semmiért.

- Honnan ered a zenekar neve?

- A történet szinte hihetetlen. Nálunk is nagy gond volt egy jó, kifejező nevet találni. Aztán egyszer azt álmodtam, hogy egy barátommal Bécsben Toto koncerten vagyunk, és ő így szólt hozzám: látod, Tibor? Ez a zene! Én meg rávágtam: nem értem, miért mondod, hiszen amit mi a Crystallal játszunk, szerintem… erre fölébredtem az álmomból, azonnal felhívtam a többieket, hogy ez lesz a nevünk. Tetszik a név csengése, tetszik, amit sugall.

- Lajtai Kati hogyan került a zenekarba?

- Gimnáziumi osztálytársak voltunk, Szentesen a Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatára jártunk, már ott elkezdtük az együttzenélést, harmadikas korunktól fogva írogatunk zenéket együtt, ebből aztán kialakult egy személyes kapcsolat is, hiszen elárulhatom, hogy Katival mi a magánéletben egy párt alkotunk Az ő hangi adottságai szavatolták, hogy egy ilyen jellegű dologba bele merjünk vágni.

- A lemezeteket hallgatva feltűnő, hogy ötvözitek az ír és az angol zenei motívumokat a magyar népzene elemeivel egy nagyon modern hangzás- és ritmusvilágba ágyazva, ami igazi kuriózum. Hogyan alakult ki a Crystal stílusa?

A hangárban is Crystal...
- A zenekarban én szerzem a zenét és Gáborral közösen hangszerelünk. El kell mondanom, hogy tudatosan csak az ír és az angolszász elemeket alkalmaztuk. Többen is mondták, hogy magyaros motívumokat is éreznek a zenénkben, szerintem ez a hangszerelési megoldásokból fakad. Amúgy ennek én nagyon örülök. Nem elképelhetetlen, hogy a következő lemezünkön ezt a vonalat is erősítjük.

- Több szövegíró is közreműködött az albumon. Hogyan működik az alkotómunka egy „külső” emberrel?

- Miklós Tiborral már régóta együtt dolgozom a színház világában, van egy közös színházunk, a Piccolo Színház, ez egy zenei teátrum. Mi Tiborral megnyertük az 1998-as táncdalfesztivált, a Sztárkereső Fesztivált, A fiú felejt volt a győztes dal címe, attól fogva nagyon sok mindent írtunk együtt, sok előadónak dolgoztunk, így természetes volt, hogy a Crystal szövegeinek nagy részét is ő jegyzi, rajta kívül Szabó Ágnes, Diramerján Artin és én írtuk a szövegeket. Annak, hogy én is írtam szövegeket, inkább praktikus okai voltak, mert sürgetett az idő a felvételek során és már nem volt lehetőség mást bevonni a munkába.

- Produceri és hangmérnöki munkátok során számos előadó lemeze született meg a ti műhelyetekben. Más volt-e a saját produkció elkészítése?

Kasza Gábor: -Egyáltalán nem, hiszen minden egyes produkcióra maximálisan odafigyelünk. A mi lemezünkre visszatérve: két éve ezek a dalok teljesen máshogy szóltak, mindegyik lassabb volt. Kellett is ez a két év „pihentetés”, hiszen ezalatt mi is rengeteget változtunk, fejlődtünk, és ez azt hiszem, hallható is a lemezen.

- Melyek a távolabbi terveitek?

- Már kapható a nagylemezünk, elkészült a klipünk, ami már látható a TV csatornákon és a rádiók listáján is előkelő helyezést ért el a Két utazó című dalunk.

Januártól feláll a Crystal nyolc tagú zenekara, a koncertjeinken a dalokat teljesen élőben adjuk elő, aztán a jövő év derekán szeretnénk egy önálló, nagyszínpados koncertet, ahol egy nagyszabású tánc-show-al egészül majd ki a produkció.

2001. július 26.



Click to Visit



FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster