DJABE - UPDATE - Új album és turné

A Djabe zenekar nagy lépésre szánta el magát, négyről hatra emelte állandó tagjainak számát. Ennyivel azonban nem érték be, hiszen az UPDATE stúdiómunkálataihoz és a turnéra is meghívták - Angliából - Ben Castle-t (szaxofon, fuvola, basszus klarinét), aki Anglia egyik vezető fiatal jazz muzsikusa. Játszott többek között a Marillionnal, a The Brand New Heavies-zel, Steve Hackettel és még nagyon sok világsztárral. A lemez másik vendége a marokkói ütős-énekes Said Tichiti.

Djabe - Update
A megújult zenekar tökéletesítette és továbbfejlesztette world music/jazz hangzásvilágát.

A tagok remélik, hogy a közönség és a szakmai kritika is díjazza majd erőfeszítéseiket, hiszen szeretnék tovább folytatni az előző évek sikersorozatait, teltházas koncerjeit.

2000-ben a Djabe Arany Zsiráf-díjat kapott World Music kategóriában a Witchi Tai To címu albumáért, és 2001-ben is jelölték ugyanerre a díjra a Ly-o-lay ale Loya címu

CD-jüket. Az eddigi koncertek a zenekart igazolták, hiszen a rajongók nagyon pozitívan fogadták az új felállás megújult hangzásvilágát. A Djabe a következő összeállításban lép színpadra:

Djabe
Barabás Tamás - basszusgitár
Égerházi Attila - gitár
Sipos András - ének, ütőhangszerek
Kovács Ferenc - hegedű, trombita
Kovács Zoltán - billentyűs hangszerek
Banai Szilárd - dobok
Ben Castle - szaxofon, fuvola, basszus klarinét

Az UPDATE zenei világa tovább folytatja a zenekar world music hagyományait és egyben hangszerelésében, zenei motívumaiban tovább lép az eddigi eredményeken. A hallgató továbbra is megtalálhatja benne mindazt az izgalmas ritmikai és dallamvilágot, amelyet Sipos András révén az afrikai és arab hatásoknak köszönhet a Djabe zenéje. Ugyanakkor a szólisták, Ben Castle, Kovács Ferenc és Barabás Tamás hangszerszólói zenei és technikai szempontból is igényesek és kiforrottak, igazi csemegének számítanak.

Az album zenei anyagát Barabás Tamás komponálta saját és Égerházi Attila ötleteiből. Egy olyan zenei és színpadi produkciót láthat és hallhat néző, mely unikum a hazai zenei palettán, akár jellegét, akár igényességét nézve.

A zenekar a koncerteket a már megszokott látványos világítástechnikával, a VARI-LITE-tal teszi felejthetetlenné.

Országos turnéjuk állomásai: 

Június 22. Gödöllő - Petőfi Sándor Művelődési Ház
Június 23. Cegléd - Sportcsarnok, Bori Jazz 2001
Június 24. Szolnok - Városi Művelődési Ház
Június 25. Békéscsaba - Városháza udvara
Június 26. Zalaegerszeg - Városi Hangverseny - és Kiállítóterem
Június 27. Budapest - Petőfi Csarnok
Június 28. Székesfehérvár - Szent István Művelődési Ház
Június 29. Debrecen - Lovarda, Jazz Napok
Június 30. Győr - Petőfi Sándor Ifjúsági Ház


Kapcsolódó linkek:

http://www.djabe.hu/
http://www.gramy.hu/

2001. június 5.



Click to Visit



FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster