Anselmo Crew - Passport, Bitte…!

Stílus

Néhány tagcsere után 2002-ben alakult meg a jelenlegi tánczenés turmixgép, amely – Ausztrália kivételével – minden földrész zenei világát magába olvasztja. Az Anselmo Crew tagjai mindezt egy fergeteges táncparti közvetítésével juttatják el hozzánk, amelyben sajátos módon ötvöződik a latin-amerikai, anatóliai, afrikai és balkáni tradicionális zene az olyan urbánus stílusokkal, mint a hip-hop, drum ’n’ bass, salsa, funk, reggae. Ebből az egyvelegből itthon ritkán hallható, spontán tánczene születik. A zenekar koncertjein még a botlábúak is ütemes mozgásba kezdenek, aztán táncra perdülnek. Szövegeik szintén a zene és a tánc egységének egyetemes öröméről szólnak, bár néha ezt becsületszóra el kell hinnünk nekik, amikor éppen a Zöld-foki Köztársaság nyelvén éneklik egyik-másik számukat.

Az Anselmo Crew sikerét a zenészek kiváló képzettsége mellett a zene őszinte és ösztönös megközelítése szavatolja. Ezek után biztosak lehetünk benne, hogy az Anselmo Crew eléri a célját: bulijaikon mindent elkövetnek a közönség lábainak megmozgatásáért, és a Földközi-tenger hullámainak meglovaglásáért.

Név

Az Anselmo Crew nevet a zenekar Erdős Tamás basszusgitáros dédapjának tiszteletére vette fel. Anselmo dédnagyapa az 1800-as évek végén tisztes iparosként költözött Olaszországból Magyarországra, és miután családot alapított, végleg itt telepedett le. Tamás gyermekkorában első gitárját, egy családi ereklyét, Anselmo nagymamától kapta, az öreg, ütött kopott gitár még Anselmo dédnagyapával érkezett Itáliából.

Megalakulás - Történet

Az Anselmo Crew azért választotta a dédnagyapa nevét, mert a zenekar tagjai egytől-egyig igazi kalandozó, utazó zenészek, akik a Föld minden táján megfordultak már, és vándorlásaik során minden zenei hatást befogadtak. Nem csoda, hogy maga a zenekar is Új-Zélandon alakult meg, itt élt éppen utcazenészként Árkosi Szabolcs, aki egy klubban összefutott Erdős Tamás basszusgitárossal. Tamás Ázsiából érkezett Wellingtonba, ahol éppen semmi dolga nem volt, de úgy gondolta zenészként kereshet valamit a szigeten. Szabolcs és Tamás gyorsan összebarátkoztak, és mivel a zenéről vallott felfogásuk is egyezett, hamar szóba került egy zenekar alapításának lehetősége. Harmadiknak, Tamás azonnal Katona Gergő trombitást ajánlotta, akivel Szöulban a nemzetközi repülőtéren egy dél-koreai légitársaság 3x3 méteres dohányzóhelyiségében ismerkedtek meg, mivel egy ekkora szobában - a csomagban a hangszerekkel - még véletlenül sem tudták elkerülni egymást.

A hármas hazautazott, megszületett az Anselmo Crew, amely 2004-ben áll elő első nagylemezével, a cím pedig mi is lehetne más: Passport, Bitte…!

Tagok

Árkosi Szabolcs: ének, rap, harmonika, billentyűk, saz, samples

Ballay Gergő: dob

Erdős Tamás: basszusgitár, samples

Katona Gergő: trombita, szárnykürt, ének

Mogyoró Kornél: ütőhangszerek, rap

Rácz Krisztián: gitár

Varga Bori: szaxofon

Tiszavári Ágnes: ének

2004. június 24.



Click to Visit



FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster