Füstölgő gumik, pazar muzsika

XI. Fulda Kamionos Country Találkozó, Szeged

Szerintem minden férfi szereti a nagy, erős, színes és mindenféle luxussal ellátott erőgépeket, amelyeket kaminoknak is neveznek egyes emberek. Ezzel én is így vagyok, meg a country zenével is, bár néha azért csömöröm lesz tőle.

Július 20, Szeged, az Etelka-sori sportcsarnok.

Szikrázó napsütés, iszonyatos meleg, és csak jönnek, jönnek megállás nélkül a hatalmas vontatók, a Párizs-Dakar útvonalat megjárt kamionmentő, a legújabb Renault és Volvo csodagépek, valamint az elmaradhatatlan Harley Davidsonok. Úgy tűnik, egy csomó ember agyában a „kamion”, „kamionos” szavak egyértelmű megfelelést jelentenek a „motoros”, illetve „nagy, erős motor” kifejezésekkel kapcsolatosan.

A fesztivál fő támogatója a Fulda gumiabroncsokat gyártó vállalat volt, ennek megfelelően az első nap programja szakmai fórumból állt (illetve a nagy gépek bevonulásából). A fórum csupa érdekes dologból állt, gumitesztek, futóművek, útfelület, törvények, hogy néhány, nehezen megjegyzett pontot idézzek a legalább két órás vitából.

Este, miután a több száz méteres kamionkonvoj kivonult méltóságteljesen a Sziksóstói Kempingbe, kezdetét vette az IGAZI muri. Hamisítatlan, magyar virtusokkal fűszerezett kamionos eksztázis, tomboló, hatalmas, baseball-sapkás ürgék a kapatos asszonnyal, fel-felrepülő gyerekek, ordítozás.

A sörsátorban a Drink Panthers zenekar adta az ívet a mintegy háromszáz fős tömeg alá. A hat tagból álló szegedi együttes igazi modern, a lagzi-rockot a disco-funkkal ötvöző „csoda-band”. Mindent eljátszanak, komolyan.

Hihetetlen buli volt. Én csak ültem a sörpadon, elszédülve, miközben a United-tól kezdve a Petróleumlámpáig jöttek a „slágerek”, a sátor pedig rengett az ugráló, visítozó, üvöltöző, egyszóval abszolút állati módon viselkedő kamionosoktól. Közéjük állni nem mertem, igazán közel menni sem, de már a látvány is szó szerint pazar volt. Remek.

Július 21, szombat, még mindig Sziksóstó, Kemping.

A szemerkélő esőben – délelőtt – megérkeznek a kiállítók a pavilonokhoz. TIR Biztosító, Truck Magazin, MKFE, ilyesmi, míg egy homokos területen kezdetét veszi a kamionos ügyességi verseny, amelynek VIP-vendége St. Martin, aki nem nyer, mert béna, és folyton kicsúszik a hatalmas monstrummal. Mindeközben folyamatosan a szegedi River Band lemeze szól, vidám, szórakoztató country.

A nap ezzel telt. Felváltva eső és napsütés, olcsó sör, kötekedő, részeg kamionosok, néhány megijedt kempingező, akik el nem tudták képzelni, hogy mi az úristent keres itt ennyi rohadt nagy autó, meg állandó dudaszó, és a sarki kis ABC-ből is kifogyott a 2 dl-es (ún. kézigránát) égetett szeszek összes fajtája.

Este nyolckor lépett a színpadra az ezévi találkozó meglepetése, egy olyan kuriózum, ami jómagam sokat tapasztalt fülét és szemét is a színpadra „húzta”.

A Miskolcról érkezett Country Station együttes ugyanis eléggé meglepően érte azt, aki még tudott erre figyelni. Igényes és jól begyakorolt country muzsikájuk nem nélkülözte a szórakoztató elemeket anélkül, hogy unalmas frázispufogtatássá vált volna (Stetson-emelgetés, kendőforgatás, indián módján visítozás), és nagyon ötletesen összeválogatott programmal léptek a közönség elé (ami ekkor még heterogén módon a támolygó kamionosok, „őshonos”, szintén támolygó helyi lakosok, valamint néhány, a változatosság kedvéért támolygó középiskolásból állt). Ráadásul az eddig hallottak közül a legjobb Shania Twain-feldolgozást (Don’t Be Stupid) választották elsőnek, amivel oda is szegeztek a színpad elé…

Utánuk a minden évben aktuális River Band koncertet hallgathatta meg a nagyérdemű. Cseh Attila és zenekara már legalább 10 éve örvendezteti meg a country muzsika kedvelőit, igen színvonalasan és szórakoztatóan. A zenészek képzettsége magasan fölötte van sok más magyar zenekarénak, és ez hallatszik is a produkción, ami a country szórakoztatóbb, talán kissé folkosabb, de mindenképpen táncolhatóbb válfaját öleli föl. Miután rövid műsorukat befejezték, szólították a színpadra Jill Morris-t, aki ezév meghívott világsztár előadója volt. Képzeljenek el egy iszonyatosan eltalált, kerek fenekű, csinos szőke nőt, aki még szépségét, mint apró kis tüll díszt őrzi, és még szép hangja is van…

Úgyhogy még egy órát nyomták a country klasszikusokat, csak most női hanggal, meglepően jól. Ms. Morris kissé talán többet beszélt a kelleténél (angolul), ezt onnan tudom, hogy a közönség soraiból az összekötő szövegek alatt beérkezett egy-egy borízű beszólás („mutasd a segged”, „hí de jó bőr”, valamint „a kamionos himnuszt nyomjátok mán”), ami szerint unhatták a nagydarab sofőrök a dumát.

Azért jó volt, de ezt mutatja az is, hogy legalább egy órát dedikált a művésznő a koncert után, de amennyire megfigyeltem, nem nagyon boldogult az ilyen dolgokkal, hogy „írja mán rá, drága, hogy szeretett feleségemnek, Marinak, hogy szakaggyon rá az ég”…

Ms. Morris után a hazai sztárvendég a Bojtorján (!) volt. Komolyan beszélek!

Produkciójuk röviden értékelhető. Öreg zenészek csuklóból lenyomott, unalmas és erőtlen próbálkozása abban az irányban, hogy a múlt fényeiből egy apró villanást összehozzanak. Nem sikerült.

Ennyivel be kell érje mindenki, de akinek kevés volt, az jövőre ugyanekkor jöjjön el Sziksóstóra, a kempingbe, esőkabáttal, jó sok röviditallal, és valami kamionos-riasztó anyaggal; garantáltan nem felejti el egy ideig…

Július 20-21

XI. Fulda Kamionos Country Találkozó, Szeged-Sziksóstó

Balogh Tibor

2001. július 24.