CHARLIE: NÉGY PÓTKONCERT

 

NEM UTAZHATOTT BALIRA - VÉGE A NYUGINAK

Charlie a többi zenészhez hasonlóan beletörődött a Budapest Sportcsarnokkal történtekbe, s most már teljes gőzzel a Kongresszusi Központ-beli koncertjeire készül. Összesen négy bulit tart.

Az énekes menedzserével karöltve úgy döntött, nem tartja meg decemberben aBNV A pavilonjában a tűzeset miatt meghiúsult koncertet, s így Charlie számára a vártnál nyugalmasabban teltek az elmúlt évszázad utolsó napjai. Csak szilveszterkor mozdult ki, s akkor se vágott bele nagy „ereszd el a hajamba”. Újévkor fellépett egy-két zártkörű bulin, majd hazasietett, örült, hogy végre otthon tölthetett pár napot úgy, hogy betörők sem zaklatták. Azt azért elmondta, a januári koncertek miatt, most nem utazhat a Bali-szigetekre, ahogy azt eredetileg tervezte. Vágyott volna már egy kis napsütésre, de a bulik természetesen sokkal fontosabbak számára, mint egy jó kis napszúrás. Mindenesetere úgy tervezi, az így elmaradt utazást hamarosan bepótolja.

Az elkövetkezendő napokban már véget érnek a nagy láblógatások, hiszen sok teendője akad a koncertekkel kapcsolatban. Elmondta arra már nincs szükségük, hogy éjt napallá téve próbáljanak, hiszen a dalolat álmukból felkeltve is elő tudnák adni. Erről meggyőződhetünk január 23-án, 17 és 20 órakor, illetve 27-én, 18 és 21 órakor a Kongresszusi Központban. A BS-be váltott jegyeket egyébként becserélik a jegypénztárakban, s új jegyeket is lehet vásárolni.

2000. május 10.

<<< vissza