Ismeretlenül felhívni egy úgynevezett híres embert, nem mindig hálás dolog. Hiszen rengetegen zaklatják, sokan akarnak egy darabot belőle, mint én is most. És mégis, jellegzetes, rekedtes hangja a telefonben feltűnően kedves. Nem gyanakszik. Vagy már úgyis mindent tud. Elvégre Horváth Charlie - mint nemsokára megtudom - frontember.

A zenészek esti emberek, de vele most fényes délelőtt, éles fényben egy sörözőben találkozunk. Hajszálpontosan érkezik. A telefonban azt kérte: hagyjak neki egy kis időt, hogy "megcsinálja magát". Ahogy itt ül velem szemben, fogalmam sincs, túl van-e a műveleten, vagy végük is letett róla. A fotóssal mindenesetre közli: a napszemüveg és a baseball-sapka marad.

Egyebekben Horváth Charlie szívesen kitárulkozik. Vagyis válaszol minden kérdésre, megadóan, kötelességtudóan. Elmondja azt is, miért. Mert ő már rég túl van azon, hogy primadonnának képzelje magát. Profi. A munakaideje egész évben tart, mindössze néhány napot kivéve. Lecsípett percekben, lopott félórák árnyékában pihen. Ezért is érkezett pontosan. Megtanulta Nyugaton, tíz év alatt: minden koncertre időben kell érkezni, muszáj annyit és úgy játszani, ahogyan az a szerződésben szerepel. Mert ott ellenőrzik, és ha eltérés van, köszönik szépen, legközelebb már nem is kérnek belőle. Jöhet a konkurencia.

Az itthoni profivilágról kérdezem, vajon az is olyan kemény-e? Azt mondja, neki igen. Ő így szokta meg, ezen már nem fog változtatni. Lehet, hogy lazábban is lehetne csinálni, de szerite nem érdemes. Két ember helyett dolgozik: egyszer Charlie a saját számaival, a saját zenekarával. Máskor pedig Charlie a barátaival, a Tátrai Band-dal. Fellépések, lemezek. Élő zene és stúdió. Ezzel el is telik az év, meg a többi évek. Mert be kell osztani. Negyven fellépés nem több. Amekkora cuccal ma már utazni kell, s a húsz ember, aki megy vele - ezt nem tudja megfizetni minden kis klub. Legalább ezer belépőt kell eladni, darabját úgy 800 forintért, hogy egyáltalán megérje elindulni. De akkor még csak arról van szó, hogy nullszaldós az üzlet.

Szponzor nélkül mamár nem megy, még így sem - mondja Charlie, de már nem szomorú ezért. Ezt is elfogadja, mint sok dolgot az életben. Hogy távol kell lenni a családjától, a fiától. Néha, ha olyan helyre utazik, viszi őket is. Kivesz nekik egy szobát, s a koncert után, a másnapi koncert előtt nyaralhatnak együtt egy kicsit. Mert Charlie az utazásban nagyon profi. Igaz, ma már nem ül be az autóba, s nem vezet háromezer kilómétereket, mint annak idején, amikor minden héten megtette: Svédországból Svájcba, Norvégiából Olaszországba. Két három életre valót vezetett már az európai sztrádákon, többek között egy nagy Mercedest buszt is, amiben a cuccaikat vitték mindenhová. Ebből már elege van.

De világot látni, az más. Abban még találk éevezetet. Amikor buli után sétálhat egyet az éjjeli Tokióban, vagy New Yorkban, akárhol. Idegen, érdekes tájakon, másfajta, érdekes emberek között. Vagy csak úgy, napozni egy tenger vagy egy medence partján, két fellépés között.

Az, hogy Charlie profi, nem jelenti azt, hogy nem kéne gyakorolnia. Éppen ellenkezőleg. Amíg nem megy minden tökéletesen, nemis hagyja abba. De Tátraiékkal nagyszerűen összeszoktak, s a saját zenekara is vakon követi már. Ez kétféle munka, amit össze kell egyeztetni - mondja. Az egyik helyen én alkalmazkodom, igaz örömmel, mert szeretem. A saját zenekarom meg mögöttem áll mindenben. Mindkét csapatban a barátaimmal vagyok - másképp ezt a dolgot nem is lehetne csinálni. (Azt, hogy így sem könnyű,csak én gondolom, ő nem mondja.)

Most Hajdúböszörménybe idulnak a Tátraival. Dél van, és nyilván bőven kihajnalodik, mire hazaérnek, beesnek az ágyba. S itt van az újsáíró is, akinek kedvesen kell válaszolgatni. Nem is olyan nagy élvezet, talán.

Az otthon, az fontos - mondja. Nagyon fontos talán nincs is fontosabb nála. A ház a XVIII. Kerület szélén, kicsi kerttel, kutyával. Meg egy kis stúdióval, ahol legikább demókat lehet összehozni, csak hogy otthon is dolgozhasson. Hogy ezért már nem , szívességet kérni. És ahol lehet levegőzni, elereszteni magát, a fiával beszélgetni.

Néha, ritkán erre is jut ideje. Télen? Hát télen televíziós felvételek vannak, egy-két fellépés. Tavaszal? Felvételek, stúdió, CD, promóció. Nyáron? Nem könnyű. Harcolni kell a közönségért, hogy összejöjjenek, bár sokan nyaralnak. Ősszel jönnek haza, akkor egy-két nagyobb fellépés kell. Aztán megint lemez, turné. De nem szabad elkapkodni, mindent gondosan időzíteteni kell. És közben mégis jelen lenni, állandóan. Vannak, akik segítik, de Charlie-nak mindig ott kell lennie. Nem bújhat el, mert - ezt ő mondja: - ő a frontember. Helyette senki nem áll ki középre, senki másnak a nevét nem lehet nagybetűvel a plakátra, a lemezborítóra nyomtatni. Helyt kell állnia, nem csak magáért, a barátaiért és a kollégáiért is. Együtt kell húzni a szekeret, de azért ő van befogva legelőre, középre. Az ő képét látja, az ő hangját akarja hallani a közönség.

A koncert egyébként érdekes dolog, mondja, mert kevésbé hozzáértők először becsapottnak érzik magukat. Hogy nem ugyanaz szól a színpadról, mint az otthon ezerszer meghallgatott CD-ről. Nem, improvizálni nem lehet, az egy másik műfaj. Mégis némi szabadságot muszáj hagynia magának. Mert így szól őszintén a zenéje. És ezt elég gyorsan megértik a nézők is. Végül is ezért szeretik őt, ez benne az egyéni szín, a megismételhetetlen. Az emberi.

Azt mondja, azért csinálja ő is. Mert ebben találja meg azt a szabadságot, amit egyébként mindenki keres. Ez az, ami átmegy, amit megéreznek, aki hallgatják. Ezzel szerez örömet.

POP ARCHIVUM

Az olimpia együtest 1968-ban alapította Horváth Károly, Akit később "Charley" becenéven ismert meg a közönség. Az együttes saját számok mellett Chicagó, Free és Blood, Sweat and Tears számokat játszott. A koncertezés mellett számos filmhez írtak kísérőzenét, mint például a Súlyfürdő, a Fejlövés és a Stafáéta. Volt egy érdekes kezdeményezésük is: bérlete adtak ki koncertjeikre. Rövid működés után megszűnt az együttes ebben a formációban. Tagjai voltak: Szendrődi Zsolt (szólógitár), Szabó Mihály (orgrna), Daniel Best (basszusgitár), Horváth Károly (ének és pouzon) és Szentgyörgyi András (dob).

<<< vissza