JÓ CSALÁDFŐNEK TARTJA AZ ÉNEKEST

 

HISZ BENNE, HOGY SORSA ELRENDELTETETT

Kata nehezen talált magáról fényképet . Nem szereti, ha fotózzák. Charlie-nak sem engedi meg soha, hogy lefényképezze, pedig előtte már nem kell szégyenkeznie: huszonhat éve a felesége, és különben is, legalább tíz évet letagadhatna. Azt mondja, talán azért tűnik így, mert belülről még mindig gimnazista lánynak érzi magát.

Kevesen vannak, akik látták őt az énekes mellett, médiában, újságban pedig még soha nem szerepelt. Nem ilyen típus, s úgy gondolja, ne azért legyenek rá kíváncsiak, mert Charlie felesége. Büszkeségén kívül ráadásul nem tartja magát társasági embernek. Először az élet kényszerítette az egyedüllétre, most pedig már így érzi jól magát. Dohány utcai képzőművészeti boltjában saját maga hímezi a párnákat és a pulóvereket. Charlie hosszú évekig zenélt külföldön, ezért Kata kénytelen volt hozzászoktatni magát a gondolathoz, egyedül kell megkűzdenie a hétköznapokkal és a fiuk nevelésével. Soha nem neheztelt ezért hitvesére, mint mondta, ő maga beszélte rá, vállalja el a külföldi munkát.

  • Ha valamire nem gondoltam, az az, hogy ennyire befelé fordulva élem majd az életem - meséli Kata. - Húsz éve gyakorlatilag nem mentem sehova, de nem is hiányzik. Utoljára több évvel ezelőtt voltam Charlie koncertjén a Kongresszusi Központban, de akkor is csak azért, mert a menedzsere, Rózsa István nagyon kérte.

Charlie mai, ugyanott tartandó két bulijára sem megy el. Régen bezzeg nem így volt. A fiuk Ákos születése előtt örökmozgó volt. A Képzőművészeti Főiskolára járt, és mint mondta, kifejezetten feltűnő jelenség volt. Az egyik egyetemi klubban találkozott Charlie-val, aki szintén nem volt egy átlagos jelenség. Döntésük egyértelmű volt: az énekes kilépett a már különben is zátonyra futott házasságából, Kata pedig otthagyta a barátját. Onnantól kezdve Charlie egy lépést nem tett nélküle. Mindenben kikérte a tanácsát, arra is Kata beszélte rá, lépjen be a Generálba. Bár sokáig éltek külön, ez az összetartozás nem szűnt meg köztük. Ez Kata szerint annak köszönhető, hogy soha nem volt kisajátítós típus. Hagyta, hogy Charlie élje az életét. Bárhogy is alakult, Charlie-t jó családfőnek tartja. Mindig gondoskodott róla és Ákosról is. Most sem tud egy lépést sem tenni anélkül, hogy férje ne tudjon róla. Naponta többször hívja, és ha állandó jelenlétével nem is, de minden földi jóval elhalmozza…

 

KATA MOZGÁSBAN

Mint azt már említettük, Kata évek óta nem megy sehova, de maga az utazás mindig lelkesítatta. Sokszor mentek ki Charlie-hoz Skandináviába, ahol a hajón egy egész más világba csöppentek. Ákos imádta ezeket a hónapokat, egyrészt mert az apjával lehetett, másrészt pedig ott olyan játszótermek voltak, amelyekről itthon nem is álmodhatott. Nem véletlen az sem, hogy Kata elválaszthatatlan az autójától. Rengeteget kocsikázott, melynek részben az az oka, hogy olyan helyen laknak, ahovacsak négy keréken lehet eljutni. Mint azt elmesélte, Ákos is úgy aludt el kiskorában, ha beültette a hátsó ülésre.

2000. január 22.

<<< vissza