OTTHON PAPUCSBAN

 

"HISZEK ISTENBEN ÉS A MUNKA FONTOSSÁGÁBAN"

Háromszor mentette meg a sors, vagy ahogy ő mondja, a Jóisten a halálból. Háromszor karambolozott, negyedszer is csak az utolsó pillanatban kerülte el az ütközést Horváth Charlie, a rekedt hangú rocksztár. Nem csak ez az oka azonban annak, hogy Csőr - ahogy a barátai becézik - mostanában szívesebben fordul magába, üldögél otthon kedvenc tárgyai közt. A monstre koncerthelyszínek helyett is inkább hangulatos, emberközpontú pubokba vágyik, ahol karnyújtásnyira lehet közönségétől.

Landolás ég és föld között

Élete nemkívánatos eseményei általában akkor történnek vele, amikor valaki más uralta a helyzetet, azaz - hogy a baleseteknél maradjunk - amikor például más ült a volánnál.

Három éve, koncertre menet egyik barátja vezetett. A Suzuki-terepjáró egy kanyarban megpördült, s így az autó a roncstelepre, Charlie pedig a színpad helyett kórházba került. Azóta mindig időben elindul úticélja felé, nem kísérti többé a sorsot.

Korábban a Göteborg és Stockholm közötti autópályán műszaki hiba miatt a szántásban értek földet zenésztársaival. Még az utánfutójuk is leszakadt, szerencse, hogy senki nem rohant beléjük. Németországban egy szűk utcán kamionnal csókolóztak csaknem össze, ám az utolsó pillanatban elkerülték az ütközést.

Charlie számára a viadukt is "vonzó" helyszín. A világutazó énekes egy svédországi völgyben majdnem halálát lelete, amikor autója a hídon megcsúszva, a szalagkorlátot átszakítva, orral a pilléreken állt meg. Az ég és föld közötti landolásról még a külföldi lapok is hírt adtak annak idején.

Papírfecni telefonszámokkal

Akit egyszer kerülget a végzet, jó, ha megbízható járművel rendelkezik. Charlie 15 évvel ezelőtt a stuttgarti autógyárban vette első Mercedesét. A német tulajdonosok kis háziünnepséget tartva adták át neki az új járgány kulcsait. Ez a kocsi jelképezi számára az első igazi autót, s bár áll már a háza udvarában egy új terepjáró, ezen nem ad túl soha. Szereti a régi tárgyait, emlékeit, a megszokott dolgokat. Féltve őrzi vándorlásainak, kalandjainak tárgyi lenyomatait, jórészt ezekkel veszi körül magát otthonában is. Egy -egy póló, kocsmai számla, vagy telefonszámokkal teleírt papírfecni mind-mind életének eseményeit rögzítik. Óvó szeretettel beszél baseballsapka-gyűjteményéről, benzines öngyújtóinak sokaságáról, szívéhez közel álló kincseiről. Kedvencei közzé tartozik a cigarettás dobozként funkcionáló faelefánt, a különleges fűszereket rejtő üvegecske vagy a koncertek koncertek közben viselt kitűző.

Intim hangulatban

Charlie nemcsak hű tárgyihoz és emlékeihez, de óvja, védi is környezetét. Ha otthonába tér, már az ajtóban lerúgja magáról kézzel varrott mexikói csizmáját, hiszen a járólapok csak a család kedvencének, a Micike névre hallgató kiskutyának engedélyzett az utcai viselet.

Megfelelő indíttatés esetén ötkiló súlyzóit is előveszi, s a tükör előtt állva erősít. ( Igaz, most már nem százötven nyomást egy alkalommal.) Fontos számára a siker, de akkor is szerencsés embernek tartaná magát, ha nem állna reflektorfényben. Ezért is gondolta, hogy a több ezres publikum előtt zajló koncertek mellett idén két olyan turnét is végigcsinál, ahol csupán pár száz fős közönségnek énekel. A művelődési házakban, kocsmákban tartott előadásokon legalább testközlben lesz a hallgatóság, közvetlen lehet a kapcsolat a sztár és a rajongók között. A koncerten pedig ismét elhangozhat majd a jól ismert rendelés a pultnál: "Csak egy pohár sört kérek,meg egy whiskyt, sok jéggel!"

Horváth Charlie véletlenül lett énekes. Eredetileg balett-táncosnak készült, ám zongorázni is tanult. Első rockbandája alapításakor ennek, illetve a szolfézstudásának nagy hasznát vette. De lehetett volna belőle színész is, hiszen játszott többek között Bacsó Péter Fejlövés című filmjében. A szerep kedvéért egyébként megtanult autót vezetni, okozva ezzel néhány kellemetlen percet, szívinfarktus közeli állapotot a stáb tagjainak. Partnere a szintén énekes Kovács Kati volt.

<<< vissza