 |
Warner Music Hungary
A hazai hanglemez (ill. hangzóanyag) kiadás egyik fellegvára a Warner Music Hungary. Külföldi vagy magyar, fiatal vagy idősebb sztárokról, kezdőkről van szó, szinte mindegy. A minőségi zenén van a hangsúly.
A kiadó igazgatójával, Pásztor Lászlóval beszélgettem mindarról, ami a zenéhez és a kiadóhoz kapcsolható.
- Amikor a Neoton Familia feloszlott, akkor társammal, Jakab Györggyel, Bondoczi Gyulával, Joós Istvánnal alakítottunk egy kis, független hanglemezcéget Magneoton néven. Ez a cég 1992-re piacvezető hanglemezkiadó lett Magyarországon. Ezen év nyarán jött be a képbe a Warner Music, akik azzal az ajánlattal keresték meg a Magneoton-t, hogy szeretnék, ha a kiadónk a megalakítandó Warner Music része lenne.
- A Magneoton-nál a hanghordozók mely fajtái kerültek legyártásra (és a piacra)?
- A kornak megfelelően bakelit, és főleg kazetta. Aztán nem sokkal később - amikor a bakelitet kezdte felváltani a CD - átálltunk a kompaktlemez, és kazetta gyártásra. Még '92-ben is jelentettünk meg bakelitet (pl. a Rapülők is megjelent bakelit lemezen), aztán folyamatosan átálltunk a CD-forgalmazásra.
Tehát 1993 január elsejétől működik a Warner Music Hungary, amelynek a magyar (helyi) előadókat gondozó - külön identitású cége - a Magneoton. A kivásárláskor feltétele volt a Warnernek, hogy a kiadót irányító "grundfocista" management - azért használom a grundfocista jelzőt, mert mindannyian oda szaladtunk, ahol a labda volt - együtt maradjon. A cég akkori vezetése közül csak egy ember nem dolgozik velünk, a többiek azóta is itt vannak.
Annyit még hozzátennék, hogy a Magneoton, mint legnagyobb magyar előadókat forgalmazó hanglemezcég, nem csak a saját repertoárjából építkezik, hanem kisebb label-ekkel, produkciós cégekkel kötünk exkluzív szerződést, akik szintén a Warner Music repertoárját gazdagítják. Ilyen például a Rózsa Records, a Samurai Songs, a Future Sounds és a Bunge Records. Ezek általában viszonylag jól megkülönböztethető módon más-más zenei területen vannak otthon, és ez nagyon jó nekünk, mert az ilyen kisebb cégeknek nagy előnye az, hogy sokkal inkább személyre szólóan tud foglalkozni az előadóval. Ennek egyébként fontos összetevője az is, hogy hazánkban a menedzsmenti háttér igazán csak most kezd kialakulni. A producer és a menedzsment egy kicsit összemosódik a magyar zenei köztudatban.
- Az anyacéggel, a Warner Music-cal milyen kapcsolatban vannak? Tehát a globális összefüggésektől kezdve a lokális viszonyokig hogyan áll össze a működés?
- Elsősorban mind a két cég a Warner Music 100 %-os tulajdona. A felépítés úgy néz ki, hogy van egy kelet-európai régió, van egy európai szekció, s van a Warner Music International, amelynek része a Warner Music Europe és a Warner Music Eastern Europe is. A piramis teteje felé közeledvén találjuk a Warner Music Group-ot, amely a Time Warner része, ami viszont ma már az AOL (America Online) tulajdona.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az AOL - Time Warner jelenleg a világ legnagyobb médiacége, akár a hagyományos, akár az új médiát tekintjük.
- Kik azok az előadók, akik a kiadóhoz tartoznak?
- A legnépszerűbb előadónik - először a külföldi oldalt tekintve - Madonna, Eric Clapton, Alanis Morisette, Faith Hill, The Corrs, R.E.M., Pantera, csak hogy a legnevesebbeket említsem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy lecövekelünk az Egyesült Államokbeli előadóknál, mert mint mondottam volt, a Warner Music International-nak az egész világon vannak érdekeltségei, így pl. hozzánk tartozik Cher is, aki ugye az angol piacot erősíti. De ehhez hasonlóan ide sorolható a Scorpions, aki ugye a német piachoz tartozik. Egyébként általában mondható, hogy a Warner igen erős nemzetközi repertoárral működik, hiszen hozzánk tartozik Chris Rea és Mike Oldfield is, akik igen népszerű előadók az egész világon.
- Ha az Egyesült Államokban felfedeznek egy új előadót, annak a lemeze hogyan kerül át Európába, vagy hazánkba? A terjesztés folyamán milyen előre kidolgozott módszer alapján dolgoznak?
- Erre egy igen érdekes példát tudok mondani. Van egy Debelah Morgan nevű énekesnő, akinek a Dance with me című száma nagyon gyakran szerepel az európai rádióállomások műsoraiban. Általában a folyamat úgy néz ki, hogy ha valaki Amerikában fölfut, vagy nagyon igéretes, továbbítják a felvételeit a Warner Music többi divíziójának. Az előbb említett högy felvételét mi megkaptuk még tavaly októberben, és nagy lelkesedés töltött el bennünket, mert a rhythm & blues és a tangó érdekes keveréke ez a zene, amiről úgy gondoltuk, hogy keresett lesz Magyarországon. Be is került azonnal a Juventus playlist-re, nagyon szerették a hallgatók is. Igen ám, de Európában a nagy karácsonyi forgalom miatt még nem foglalkoztak vele. Most került elő Európában a hölgy, és most pedig a Danubius vette a műsorára.
- Hazánkban kik azok az előadók, együttesek, akiknek a neve összeforrt a Warnerrel?
- Sajnos, egy karakteres, és neves előadóművésszel szegényebbek lettünk, mert ugye Zámbó Jimmy január 2-án elment közülünk. De rajta kívül is számtalan neves előadónk, produkciónk van. Hozzánk tartozik az Ámokfutók, és a köré tartozó zenész csoport. Aztán mi adjuk ki a TNT , Sub Bass Monster, a FreshFabrik, a Heaven Street Seven és az Animal Cannibals lemezeit.
- Jól látszik, hogy a magyar könnyűzene szinte minden területén jelen vannak. Ezzel kapcsolatban milyen távlati tervek vannak?
- Mi szeretnénk ott lenni minden területen. Nem lehet egy divatirányzatra ráülni, mert ezek a divathullámok jönnek-mennek. Ha például ráülnénk a dance irányzatra, és csak azt adnánk ki, lehet, hogy két éven belül igen komoly válságba kerülhet a kiadó, ha a dance-nek leáldozik.Egyébként - ami jellemző a kiadóra - nagyon igéretes fiatal tehetségekkel foglalkozunk, ilyen például az AKT, vagy a Unique.
- Hogyan működik a tehetséggondozás, és az új "csillagok" felfedezése?
- A hazai marketingigazgató és jómagam foglakozunk azzal, hogy ki kerüljön be a kiadóhoz. Eléggé kivesézzük a demo felvételeket, kéthetente tartunk értekezleteket. Az igazság az, hogy nagyon sok felvételt kapunk, és nagyon kevés az ígéretes tehetség.
Annak, hogy új Kozso-t, vagy új TNT Ákit kitaláljunk, annak nincs értelme. Mindig azt próbáljuk megkeresni, hogy kiben van valami olyan, ami más, mint a többi. Abszolúte az egyéniségeket keressük.
Hadd mondjak egy egzakt példát. Amikor meghallgattuk az Animal Cannibals Takarítónő című felvételét, szabályosan visítógörcsöt kaptunk. Ezt a témát ilyen arcátlan, és végtelen ötletes módon feldolgozni nem hétköznapi dolog. Egyébként szinte rögtön úgy indult a dolog, hogy közel platinalemeznyi mennyiséget adtunk el belőle. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy két éve működő Aquarium nevű hangstúdiónk, amely nemzetközi szakemberek elismerését is kiváltotta, kulcsszerepet játszik a fiatal tehetségek felkutatásában, és a zenei produkciók gondozásában.
- A menedzsment (promóciók, reklámkampányok stb.) hogyan működik?
A cégen belül elkülönült és leszabályozott feladatkörök vannak. Ez részint a saját igényünk volt, részint a Warner Music működése is megkívánta ezt.
Mindamellett, hogy a hatékony működést ez elősegíti, párhuzamos jelentések vannak. Tehát a marketingigazgató nekem tartozik beszámolási kötelezettséggel, de az európai központ felé is van ugyanilyen kötelezettsége, vagyis muszáj volt bizonyos szabályokat kidolgozni, vagy különben nem tudtunk volna normálisan működni.
Nálunk a marketingosztály, ill. a promóció a legnagyobb létszámú.. Az értékesítés is komoly létszámmal szerepel, viszont ez függvénye annak, hogy az ügynökeink hogyan szállítják az információkat az ország különböző részeiből. A management tagjai felelősek az egyes részterületek irányításáért, ők közvetlenül nekem tartoznak beszámolási kötelezettséggel. A kéthetente tartott értekezleteken kidolgozott stratégiai tervek betartása, ill. betartatása a részlegvezetők feladata, ahol jelenleg nem betöltött a nemzetközi marketingigazgató helye.
- A magyar könnyűzenei világot illetően milyen kiadói politikát dolgoztak ki?
- Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy változtassunk azon a manapság igen szegényes gyakorlaton, hogy a magyar popzene (mind a rock, vagy tánczene - tisztelet a kivételnek) megrekedt egy 8-10 évvel ezelőtti tendenciánál. Az a probléma, hogy ebben a törekvésünkben sokszor nem támogat bennünket még a média sem.
Ott kezdődik a gond, hogy sok zenekar megpróbál népszerű magyar előadókat másolni, mondván, ha nekik is sikerült, akkor már megvan a recept. A másik pedig az, hogy a kereskedelmi rádiók a saját üzleti érdekükben mindenképpen a közönség ízlését kell hogy keressék. Márpedig nem szeretnék sem televíziós, sem rádiós műsorokat megbántani, de bizony - finoman szólva - egyfajta dekadencia az ízlésformálásban megtalálható. Sokkal egyszerűbb lenne a dolgunk, ha rugalmasabbak lennének. Ilyen szempontból viszont szeretném kiemelni a Z+ televíziót, amely példásan rugalmas. Minden zeneileg új dolog iránt roppant nyitottak!
- Egy ideje itthon az egyik legjobban működő kiadó a Warner Music Hungary. Minek köszönhető ez?
- Nemzetközi szempontból ki vagyunk szolgáltatva a mindenkori felhozatalnak, ami nem könnyíti meg a dolgunkat, viszont folyamatosan jobb teljesítményre sarkall bennünket. Amit fel tudok hozni saját magunk mellett, az az, hogy nagyon szeretjük azt, amit csinálunk. Én 1970 óta főállásban a zenével foglalkozom, és megélek belőle - és természetesen szeretem azt, amit csinálok. Úgy gondolom, hogy az ember ilyenkor nagyon boldog tud lenni, és ennél fontosabb talán nincs is.
Jelenleg a Warner Music Hungary által preferált előadók: |
100 Folk Celsius AC/DC AD Studio Akt All Saints Ámokfutók Animal Cannibals Apostol B.Boys Bajor Imre Balázs Fecó Bestiák Blind Myself Botos Eszter Busta Rhymes Chapman, Tracy Charlie Cher Clapton, Eric Cleopatra Császár Előd Cserháti Zsuzsa Deftones Dopeman E.C.Dance Stars Edda Művek Elektrocowboy Emergency House En Vogue Enya Erica C. & Robby D. Eszenyi Enikő Felkai Jam Fenyő Miklós Fifty-Fifty Filmzene Fresh Fabrik Friderika Frusciante, John Gay Tamás, Zsámár Kati Gergely Róbert Graffiti Gray, David Green Day Grooveland Heaven Street Seven Henley, Don Hevesi Tamás Hill, Faith Hiperkarma Hobo Blues Band Ice-T Junkies Kaltenecker Trió KFT Kid Rock Koltay Gergely LeAnn Rimes Led Zeppelin Linkin Park M2M Maché! Madam Ymola
|
Madonna Matchbox 20 MC Ducky MC Hawer feat. Tekknő Mindcrime Missy Elliott Moby Dick Morcheeba Morgan, Debelah Morissette, Alanis Morricone Nek Neoton Família No Szmoking Nyers Orbital Pain Pál Utcai Fiúk Pantera Patrisha Pausini, Laura Picasso Branch Plastic O'hara Pogues Publo Hunny R.E.M. Rapülők Rea, Chris Red Hot Chili Peppers Republic/Cseh Tamás Rimes, LeAnn Robby D. Roulette Sasha Scorpions Shygys Simon, Paul Simply Red Sinead O'Connor Siposef Sonnie Stewart, Rod Sub Bass Monster Sugababes Szabó Dániel Szentpéteri Csilla Sziámi Taboo Tankcsapda Tátrai & Pálvölgyi Tátrai Band Taxiride The Corrs Tissy TKO TNT Unique Válogatás Vitamin C Young, Neil Zámbó Jimmy Zeus Flash Zoltán Erika |
Balogh Tibor
Kapcsolódó linkek:
Warner Music Hungary
2001. május 23.
|  |