Balkáni macska-zene

Mielőtt bárki félreértené a címet: Emir Kusturica filmrendezőként legalább akkora tiszteletet érdemel nálam, mint Fellini, csakhogy ő a Balkán filmes költője, Fellini pedig Rómáé és az olaszoké. Mindkettő egyedi és megismételhetetlen, s remélhetőleg Kusturica életműve is bővül még néhány olyan alkotással, mint a Macskajaj volt.

Most egy új, s a korábbiaktól eltérő filmje megy a hazai mozikban, amely az előzőre hajazva az Umca-umca macska-zaj szerencsétlen címet kapta. A film eredeti címe Szuper 8-as történetek, s valójában egy „utazó zenekar” turnéjának története, Kusturica egészen egyedi látásmódjával fényképezve és összeállítva.

Kusturica ugyanis nemcsak forgatókönyvíró, filmrendező, hanem igazi media gamesman, aki rockszínpadokon is fényesen megállja a helyét, s No Smoking nevű zenekarával az elmúlt években beutazta Európát, ahol a legnagyobb fesztiválok sztárbandájaként lépett fel – mindenhol abszolut telt házak előtt.

Jellegzetes balkáni rockzenét játszik frenetikus sikerrel.

Kusturica 1986-ban csatlakozott gitárosként ahhoz a zenekarhoz, amelyet 1980-ban dr. Nelle Karajilic alapított, ám amelyet tetszhalálra ítéltek egy, Tito temetésekor nyilvánosan tett gúnyos megjegyzés miatt. A zenekar Kusturica csatlakozásával éledt újjá, s teremtett magának egy speciális, Európában úgyszólván egyedi stílust, amit korábban már a Macskajaj című film zenéjében is megismerhettünk.

Az Umca umca macska-zajban viszont immár „eredetiben” is láthatjuk a bandát a nizzai dzsesszfesztiválon,a párizsi Olympia színpadán vagy a Berlinben adott koncerten, ahol minden esetben elképesztő hangulatot voltak képesek teremteni. A bevágott zeneszámok közben pedig a néző szemtanuja lehet a banda hétköznapi életének, s a turnébuszban –ökörködések közepette – az egyes monológokból, az egyéni akarrier-és családtörténetekből kibontakozik a Balkán elmúlt csaknem évszázados, tragédiákkal teli története, a „lakodalmas rock” születése vagy a temetési fellépések szürrealizmusa.

Kusturica filmje nagyon csalós, mert amikor a frenetikus hangulatú és ritmusú dalok már-már magával ragadják a nézőt, akkor a rendező visszarángatja a hétköznapi valóságba a történetet, hogy aztán néhány perccel később ujabb chaplini burleszket tálaljon elénk – a Kusturicától már szintén megszokott balkáni, népi karakterfigurákkal. Ami újdonság, Kusturica bemutatja „népének” néhány zseniális zenészét is, akiket látva sokszor a new orleansi, harlemi afroamerikai blues előadók jutnak az eszünkbe, s az a csapongó gondolat, hogy a world music keretében Európának ez a része, ez a folklór még mennyi kincset adhatna a világnak?

Csakhogy Kusturica a csaknem végig lebegtetett film végén végleg visszahúzza a nézőt térségünk valóságába. Az egyik zenész – mélabús harmonikaszó mellett - csónakkal indul a Duna túlsó partjára a lebombázott hidak roncsainak látványa közepette. Más közlekedési eszköz nincs,a komp megbízhatatlanul jár, aki haladni akar, annak magának kell átjutnia a túlsó partra a XX. század utolsó évében.

Szomorú történet ez, bizony, akármennyi is nevetünk. Költői vallomás, igazi balkán blues-Kusturica módra. Olyan örökérvényű alkotás, amelynek a legnagyobb koncertfilmek között a helye.

Akit nemcsak az angolszász pop-rock érdekel, annak a Művész moziba szól a jegye..

2001. szeptember 26.



Click to Visit

Schmidt Vera játék


Játssz velünk és nyerd meg Schmidt Vera csodálatos debütáló albumát!

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster