A hatvanas évek 2.

Kitör a beatlemánia

A Beatles első kislemeze (Love Me Do) hetekig szerepelt a sikerlistán, s ezzel egy, a maga nemében páratlan sorozat kezdődött el. A liverpooli rajongók jól érezték: a zenekar a füstös, izzadságszagú Cavernből hamarosan végleg Londonba költözik, megteremtve ezzel a mintát több tucat vidéki zenekar számára.

Az új zenével jelentkező, új divatot diktáló zenekar példátlanul gyors sikere nyomán producerek, impresszáriók járták "felfedező körútjukon" a vidéki nagyvárosokat, s a szaksajtó 1963-tól már "beat-boomról", a közönség, a tizenévesek reakcióját, hisztériáját látva pedig beatle-mániáról cikkezett.

S akkor ezen a ponton önként adódik a kérdés: miért a Beatles és miért a beatle-mánia,

A választ ma már komoly kutatások nyomán adhatják meg a rocktörténészek. A Beatles 1963-64-ben egy kibontakozó ifjusági lázadás hullánhegyén robbant be a köztudatba. Ez a lázadás méretében, dimenzióiban, és jellegében is gyökeresen különbözött mindazoktól az ifjúsági megmozdulásoktól, amelyeta fejlett nyugati országokban valaha is tapasztaltak. A fiatalok a legkülönbözőbb "frontokon" kerültek szembe a jóléti társadalommal ( csupán egyetlen adalék: a rock és a beat a háborúban komoly anyagi veszteséget szenvedett angolszász országokban született meg) annak hatóságaival, intézményeivel és értékrendszerével.

Ezekben az években au ifjúság társadalmi súlya a világ legtöbb országában számszerűen, de társadalmi és gazdasági értelemben is megnőtt. A háború után született nagy létszámú évjáratokhoz tartozó fiatalok 1962 és 64 között érték el a tinédzserkort, és ennek megfelelően a politikai, gazdasági és kulturális életben is jelentősen megnőtt a befolyásuk. A társadalmat azonban az Egyesült Államokban, és néhány évvel később Nagy-Britanniában is felkészületlenül érte ezt a demográfiai, szociális és kulturális robbanás.

A fiatalok új szórakozási és kulturálódási igényeiket ennek megfelelően nem tudták hol és miben kiélni, zsebpénzüket nem volt mire költeniük, energiáikkal nem tudtak mit kezdeni. Kialakítottak hát maguknak egy sajátos, új kulturát. Megnövesztették - a lázadás, a másként gondolkodás első jeleként - a hajukat, saját izlésük szerint öltözködtek, rock and roll, majd beatzenét hallgattak, és a megalakuló új zenekarok mikrofonba kiabálták a korosztály érzéseit és vágyait.

Mire a felnőtt társadalom észbe kapott, már egy új ifjúsági kultura született, ami 1963-tól a pincékből, klubokból, garázsokból a napvilágra tört.

A változások eleinte legfeltűnőbben a zene területén mutatkoztak, mert ez az a művészeti ág, amelyben a részvételi lehetőség a legkülönbözőbb szinteken kínálkozott. Az olcsó gitárokat bárki megvehette, az akkordokat könnyen elsajátíthatta, s akinek volt egy kis tehetsége, az a klubokban akár azonnal közönség elé állhatott. Ennek köszönhetően a beat hamarosan a fiatalok önkifejezésének és lázadásának legfontosabb közvetítő- és kifejezőeszközévé vált.

Ez a zene épp olyan volt, mint a fiatalok új nemzedéke. Hangos, öntudatos, érzéki, beszédes, szókimondó. Egy magára találó, magára ismerő, követeléseit megfogalmazó új nemzedék hangja volt. S mivel a társadalom egésze, az idősebb generációk idegenkedve és ellenszenvvel fogadták, a beatzene az ifjúságnak, illetve az erősödő ifjúsági öntudatnak is döntő fontosságú részévé vált.

Ezt bizonyította, hogy 1964-ben a nemzetközi sajtó - látva a brit zenekarok amerikai sikereit - már "brit invázióról" cikkezett. S a következő 1-2 évben ezek az "inváziós" zenekarok meghódították Európát is. A beatzene az ifjúság nemzetközi nyelvévé vált, s a zene körélszerveződő szubkultura, majd az új kultura is a világ bármely pontján ugyanazt jelentette.

Következik: A beatlemánia évei (1964-66)

2001. november 9.