Veszélyes üzem

Rocksztárnak lenni korántsem annyira vidám dolog, mint elsőre gondolnánk. A szupermodellek, a suhanó kocsik és a gyémántokkal kirakott nyakláncok mellett számtalan veszély is leselkedik a zenészekre - akik valljuk be, néha önmaguknak is gondot okoznak.

Halláskárosodás

A leggyakoribb velejárója a rockzenész-életmódnak. Ted Nugent például minden koncerten füldugót visel a jobb fülében. Hogy miért csak abban? Mert a folyamatos dobhártya-tornának köszönhetően a balra teljesen süket. "A bal fülem csak azért van, hogy az arcom szimmetrikus legyen." - mondja.

Sorolhatnánk a decibelek áldozatait, többek között Huey Lewistól, Jeff Beck-től és Pete Townshend-től is jó hangosan kiabálva kell kérni az autogramot. Ez utóbbi a 80-as évek vége óta egy speciális műanyag fal mögött lép színpadra, hogy megóvja azt, ami megmaradt egykori hallásából.

Őrültek célpontjai

George Harrison-t 1999-ben egy őrült támadta meg saját házában, és ötször mellkason szúrta. Michael Abrahamot elkapták, és a rendőrségen azt állította, az egykori beatle egy földönkívüli a pokolból, úgyhogy a dutyi helyett a bolondok házában kötött ki. Sajnos hasonló sorsra jutott John Lennon is, akit Mark David Chapman 1980-ban lőtt le a híres Dakota Ház előtt. Az utóbbi időben az ex-Spice Girl, Victoria Beckham kap fenyegető leveleket, reméljük, az ő esetében még idejében sikerül elkapni a potenciális támadót.

Öncsonkítás

A szórakoztatás érdekes formáját választotta Iggy Pop a 70-es években, amikor rendszeres vendége volt az ambulanciáknak, mert a koncertjein összeszabdalta magát a színpadra került törött üvegekkel, vagy széthasadt dobverőkkel. Egy emlékezetes los angelesi koncertjén 1974-ben egy pengével vágta meg saját mellkasát, míg zenekarának basszusgitárosa, Ron Asheton korbáccsal püfölte.

Iggy követői között van Marilyn Manson is, akinek szokásos show eleme volt a fakírkodás. Richey Edwards a Manic Street Preachersből egyszer egy újságíróra is a frászt hozta. Amikor az arról faggatta, mennyire tartja különlegesnek a zenekar muzsikáját, egyszerűen fogta a borotvapengét, és a "4 REAL" szavakat véste a karjába.

Saját hányásba való fulladás

Valószínűleg az összes itt felsorolt halálnem közül a legcikisebb. A nagy tivornyák után előfordul, hogy valami ott kívánkozik ki, ahol bement. Na bumm, a leggyakorlottabbakkal is megesik. Ám van, hogy az illető álmában próbálkozik megszabadulni a gyomortartalmától, és az félreszalad, egyenesen a légcsőbe, vagy tovább, a tüdőbe. John Bonham, a Led Zeppelin legendás dobosa egy átmulatott éjszaka után (amikor állítólag legalább 40 kupica vodka csúszott le a torkán) 1980-ban nem ébredt fel többé, csakúgy, mint az AC/DC énekese, Bon Scott, vagy Jimi Hendrix sem.

Leszakadó fény-híd

1990 augusztusában a soul legenda, Curtis Mayfield Brooklynban játszott, amikor a rosszul installált világítás-híd egyik fele leszakadt, és kis híján agyoncsapta a sztárt. Mayfield három csigolyája tört el, és nyaktól lefelé teljesen lebénult. A csodával határos módon ezután is megmaradt a zenénél, 1996-ban megjelentette a New World Order című lemezét, és 1999-ben, 57 éves korában halt meg.

Lövöldözés

Hip-hop körökben egyáltalán nem ritka, hogy a szóváltást golyópárbaj is követi. A golyó általi halál talán leghíresebb áldozatai Tupac Shakur és Notorius B.I.G., az ő gyilkosságuk hátterében rejlő dolgokkal a hosszas nyomozómunka sem volt képes sikeresen megbirkózni. A Run DMC legendás DJ-jének, Jam Master Jay-nek egy .40 kaliberes kézifegyverből érkezett a halál, őt saját stúdiójában gyilkolták meg tavaly októberben. Hasonló sorsot szántak 50 Cent-nek is, aki kilenc golyót kapott (ezek közül az egyiket egyenesen az arcába), de szerencsésen túlélte a támadást, és azóta állandóan golyóálló mellényt visel.

Ínhüvely gyulladás

A kezek sérülése a zenészek egyik legnagyobb mumusa. Főleg a rock gitárosok életét keseríti meg, ahol az állandó vad reszelés időnként a csukló "elhasználódásával" jár. Leo Kottke pályafutását egy az egyben kettétörte a rendszeresen lemerevedő és megdagadó keze, megesett, hogy a koncert kellős közepén volt kénytelen leállni, mert a fájdalom annyira elviselhetetlen volt számára. A Radiohead gitárosa, Jonny Greenwood ugyanilyen problémával küszködik, ezért egy speciális rögzítő kötést visel a koncertek alatt.

Pirotechnikai balesetek

Rendkívül látványosak a színpadon fellobbanó nagy tüzek, ám nagyon óvatosan kell bánni velük. Emlékezzünk csak a néhány hónappal ezelőtti tragédiára, amely Rhode Island egyik klubjában majd' 100 életet követelt. A balesetet Ty Longley, a Great White együttes gitárosa sem élte túl.

1992 augusztusában a pályája csúcsán lévő Guns 'n Roses és a Metallica közös turnéján egy túl korán meggyulladó, tizenkét láb magas tűzcsóva komoly sérüléseket okozott James Hetfield karján és testének bal oldalán. Michael Jackson sem úszta meg, ő 1984-ben egy Pepsi reklám forgatásán "kapott lángra". Harmadfokú égési sebek éktelenkedtek tarkóján, és szerencsés volt, hogy ennyivel megúszta.

Áramütés

A legenda szerint a Yardbirds egyik tagja, Keith Relf akkor halt meg, amikor a fürdőkádban akart elektromos gitárján játszani. A tény viszont az, hogy az áramütés akkor érte, amikor teljesen szárazon megpróbálta megjavítani az erősítőjét. Amikor a fia megtalálta a holttestét, még mindig erősen markolta gitárját. A Rolling Stones-os Keith Richards bevallása szerint olyan sokszor ütötte már meg áram, hogy már fel sem veszi. "El kell, hogy mondjam, meglehetősen bizsergető érzés." - kommentálta az egyik alkalommal.

Verekedések, rivalizálás

Ismét 50 Cent példáját kell felhoznunk, akit állítólag riválisa, Ja Rule késeltetett meg. Bizonyítani ugyan nem tudja, de legalább így beszélnek róla. Moby-t néhány hónapja egy klub parkolójában verték el, máig nem tudni, miért. Hasonló sorsra jutott az East 17 énekese, Brian Harvey is, akit egy kisméretű bozótkéssel támadtak meg, amelynek következtében jópár öltéssel kellett összefoldozni a fejét.

Extrém esetek

Egyáltalán nem gyakori eset, mi több, tudomásunk szerint egyetlen egyszer történt meg, mégis szükségesnek tartjuk megemlíteni azt a majdnem fatális balesetet, amely a norvég Mayhem együttes egyik koncertjén esett meg. A csapat, a norvég death metal szcéna elismert zenekara, színpadi showjuknak része, hogy egy elpusztult bárányt citálnak fel a koncert alatt, ám az énekes, Maniac valamit nagyon elbaltázott, mert késéről egyenesen a 25 éves Per Kristian Hagen-ig repült az állat feje. "A birkákhoz való viszonyom egy kissé más mostmár. Szeretem őket, de nem akkor, amikor a levegőben röpködnek." - kommentálta kórházi ágyából az ifjú rajongó, aki orvosai szerint hamarosan gyógyultan távozhat, és aki azóta gyorsan be is perelte a Mayhem-et.

C

2003. augusztus 14.



Click to Visit

Schmidt Vera játék


Játssz velünk és nyerd meg Schmidt Vera csodálatos debütáló albumát!

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster