A rock meséskönyvéből - A garabonciás évtized

Azok a hatvanas évek

"Igen - visszavonhatatlanul és utoljára - ők jönnek szembe velünk a vásznon. Lobogó hajú fiúk és lányok,színes jelmezrongyaikban, táncolva és énekelve, tele szeretettel, közös magányuk örömével és dacával. A hatvanas évek "fényes szelei" fújják-tépik-cibálják sörényüket. Igen, ők azok, ismerjük őket és bennük egy kicsit önmagunkat is! A diáklázadások, a tiltakozások és az egyetértés-akarás éveit idézik, amikor minden olyan egyszerű volt. A SZERELEM - szerelem, a BARÁTSÁG - barátság, a FORRADALOM - forradalom! Naivak és tiszták voltak, hittek egymás kézszorításában, a kis és nagy közösségek egyetértés-akarásának testmelegében. Megtisztító, mindent elsöprő erejében, a játék és a bohóckodás szent varázsában.... Aztán mindent elnyelt a Történelem, a Kor, az Idő. Mint Bergert és sorstársait a repülőgép cethal-gyomra. Elnyeli ifjúságunkat, nosztalgiánkat, reményeinket..."

Valamikor - talán húsz évvel ezelőtt - Milos Forman nagyon is amerikai, a hatvanas évek ifjúsági megmozdulásait felidéző filmjéről, a Hairről / amelyet néha néha vetítenek a mozik vagy a televiziók/ a legmegragadóbb, személyes élményektől és érzelmektől is átfűtött kritikát /emlékezést?/ a magyar beatgeneráció azóta már elhunyt tagjától, Paál Istvántól, a neves szinházi rendezőtől olvashattunk. Írásában benne volt mindaz - öröm és fájdalom, felszabadultság, élni és változtatniakarás - ami e filmet nézve ma is eltölti az embert, s amiért valószínűleg az akkori és a mai tizenévesek közül is annyian tolongtak a pénztárnál. Mert ez a film, ez a"lefutott" téma nemcsak, hogy az előző évtizedek egyik legnagyobb filmes kasszasikere volt, de mára már dokumentumértékűvé vált, s akárcsak 1968 a XX. század arculatán, ez a film is maradandónak bizonyult a filmművészetben.

"Amerika zöld reménye"

Igen, a "legendás hatvanas évek" napjainkra már történelemmé váltak, s az ezredforduló szemszögéből nézve társadalmi-politikai-szociális-kulturális és zenei értelemben egyaránt mérföldkőnek bizonyultak századunk történelmében. Az egész világot "megfertőző" észak-amerikai, majd nyugat- és kelet-európai diáklázadások, az ellenkultura kivirágzása, új generáció, szexuális forradalom, hippik, új művészetek, s nem utolsósorban a "szex, kábítószer és rock and roll".

" Marx és a Coca Cola gyermekei", az újfajta ifjúság, amely egy, a fejlődő világot átható társadalmi változás, forradalmi lázadás erjesztője volt, ezeknek az új törekvéseknek a jegyében próbálta meg a maga arculatára formálni a világot.

Juventus ventus - az ifjúság szél, mondogatták akkoriban az egymást követő események, az emelkedő utcai barikádok, a fegyverek csövébe virágokat tüző hippik, az új közösségek és művészeti formák láttán világszerte. De nemcsak a látványos politikai-utcai események, tüntetések, megmozdulások idéztek elő utóbb vissza nem fordítható változásokat a történelemben, hanem azok a szubkulturális jelenségek is, amelyek az életforma forradalomnak a jegyében születtek, s amelyeknek célja a "teljes ember" eszményének megvalósítása, az egyéni lét megízesítése, az egyén felszabadítása volt az elavultnak tartott normák, kötöttségek, tabuk ellen.

A fiatalok lázadásukkal nemcsak a társadalmi körülményeket, de magát az egyént is gyökeresen meg akarták változtatni. A látványos demonstrációktól azonban az ugyancsak látványos kudarcig az út rövidnek bizonyult. A hatvanas évek második felének fesztiválnyarai, politikai tüntetései után a hetvenes évek elejére a mozgalom gyorsan kifulladt, s csaknem ezzel egyidőben az életforma csődje is nyilvánvalóvá vált. Így látványos eredmények /legalábbis az eredeti célokhoz képest/ nélkül köszöntöttek be a konzervatívnak igérkező hetvenes évek, s több, mint harminc év távlatából nyílvánvaló, hogy a hatvanas évek, "Amerika zöld reménye", a párizsi diáktüntetők, a Woodstockban gyülekezők álmai nem múltak el nyomtalanul.

A hatvanas évek kimondva-kimondatlanul - a Beatles-szel és Woodstockkal, Párizzsal és Prágával - ma is velünk élnek, s aligha véletlen, hogy napjaink változó, s az akkori időktől messze kanyarodott világában nosztalgiával gondolunk az akkori időkre.

A nemek után az első igenek: yeah, yeah, yeah!

Terjedelmi korlátok miatt nincs mód annak bemutatására, hogy melyek voltak ezeknek a változásoknak a társadalmi-politikai vagy a kulturális vonatkozásai. Ebben a sorozatban kizárólag csak a "rock aranykoráról", legfontosabb eseményeiről, jelenségeiről., sztárjairól szeretnénk néhány folytatásban a mai tizenéves generációnak is mindazt elmondani, amit fontosnak tartunk ezekről a garabonciás évekről.

A hatvanas évtized - s ebben a rocktörténészek körében ma már nincs vita - maradandó hatású évtized volt, sőt sokak véleménye szerint ezek voltak a műfaj legprogresszívebb évei. Mások szerint ez volt a "happening-évtized", ismét mások szerint az adja inkább a jelentőségét, hogy a Nagy Nemek után és mellett ezekben az években születtek meg a Nagy Igenek is, amelyek máig nem veszítettek az érvényességükből.

Tallózzunk egy kicsit a nevek, az évszámok és a stílusok között: 1954 - Bill Haley elkészíti a Rock Around The Clock című felvételét. 1955 - Chuck Berry neve előszőr szerepel a sikerlistán. 1956 - felbukkan Elvis Presley, 1957 - megszületnek a rock and roll "királyai" - Jerry Lee Lewis, Fats Domino, Little Richard és a többiek.... Többségük színesbőrű előadó, rhyhtm and bluest és rock and rollt játszó előadó, de már túl vannak a 30. életévükön. Zenéjüket, szinpadi megjelenésüket tombolva ünnepli az újra vágyó tizenéves közönség, amely torkig van az apák zenéjével, kulturájával, a II. világháborút követő, kibontakozó jóléti állam városkáinak álmosságával, a régi erkölcsök nyügével, az apák - számukra érthetetlen - szigorával. A filmvásznon az "ok nélkül lázadó" James Deant vagy a motoros bőrszerkóban száguldó "vadakat", élükön Marlon Brandoval választják ideálul. Csellengenek, csajoznak, keresik a helyüket az apák teremtette, kormányozta világban,s bár egyre több a zsebpénzük, még nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, ahogy az indulataiknak, álmaiknak, vágyaiknak is elsősorban a maguk választotta új zene, a rock and roll a levezető csatornája. Ez a világ még a felnőttek, az apák nézetei, izlése szerint van berendezve, a rock and roll sztárjainak népszerűsége is eltörpül Frank Sinatra, Sammy Davis Jr. vagy Ray Connif népszerűsége mellett, ahogy a rock and roll csak rétegzene a hollywoodi slágerekhez, a Broadway- musicalekhez képest. A fiatalokat is legfeljebb megtűrik, de az óramutatók még nem az ő tempójukhoz igazodnak.

A twisttől Woodstockig

Az ötvenes évek második felében tehát mindaz csírájában mutatkozik, ami a hatvanas években szárba szökken, virágokat hoz, s tarkabarkaságában pompázik.

Ismét csak néhány dátum és név. Az évtized már az új "tini őrülettel",a twisttel kezdődik, s ezt követően is táncok - mashed potato, jerk, boogaloo, etkiss,stb - tucatjából csinálnak "őrületet" a fiatalok. A Beach Boys a tengerparti szabadidősportot, a szörföt emeli be a zenei köztudatba. 1963-ban Newportban Joan Baez, Bob Dylan és a többi szerző-előadó a folkzene és a politikai összekapcsolásával hoz új zenei világot, s dalaikat már százezrek éneklik a békemenetekben, a fajüldözés elleni tüntetésekben, s a tüntetők már zömükben fiatalok. A Tamla Motown és a soulzene a polgárjogokért küzdő, új fiatal színesbőrüek szórakozását illetve öntudatosodását segíti elő. 1965-től a vietnami háború kiterjesztése ellen tüntetők ugyancsak gitáros trubadúrokkal vonulnak fel a városok utcáin. A drogkultusszal és a szexuális forradalommal párhuzamosan új zenei stílusok képviselői tünnek fel a koncertpódiumokon. Népszerűségükre jellemző, hogy az elkövetkező évek fesztiváljain százezrek tartják fontosnak, hogy jelenlétükkel demonstrálják a világnak a fiatalság összetartását. Monterey l967, Woodstock l969 - e városok nevei azóta sem merültek feledésbe, mint ahogy a születő új zenei stílusok - heavy metal, jazz-rock, szimfonikus rock, elektronikus rock, funk, folk-rock, stb - is a zenei szótárak nélkülözhetetlen szócikkeivé váltak. S a lázadás a hatvanas évek elejétől már nemcsak az USA-t forgatja fel. Liverpool, majd London után átterjed az európai kontinensre is, ahol a kezdeti, a Beatles hangján megszólaló yeah,yeah,yeah -"dadogást" Rudi Dutschke és társainak politikai jelszavai váltják fel.

Az évtized klasszikusai

Angliában ugyancsak a zenélő ifjúság volt a változások erjesztője. A liverpooli gombafejűeket felbukkanásuk után három évvel, 1965-ben a brit miniszterelnök javaslatára a királynő lovagi címmel tünteti ki. Igaz, az üzleti siker gazdasági eredményeire hivatkozva vehetik át a plecsniket, de Anglia mégis fejet hajt a háromakkordos fenomének előtt. S a vaskalapos konzervativizmus kénytelen-kelletlen teret biztosít az erkölcsöket felforgató miniszoknyának, a jól fésült vállig érő hajnak, a bajusznak és a szakállnak vagy az új filmes és szinházi törekvéseknek is, ahogy ideálként, bálványként elfogadja a rockszinpadokon feltűnő "vadembereket" . Jimi Hendrix, Janis Joplin, Brian Jones, a Beatles, a Rolling Stones, az Animals és a többi, felháborodással fogadott előadó, zenekar neve ma pedig már a jobb kulturtörténeti elemzésekbe is bekerül.

Mint ahogy azt is illik megemlíteni legalább, hogy az újra igent mondó, s a Nagy Nemek után már önálló elképzeléseiért harcba szálló ifjúság a zene, a film, a színház, a képzőművészet és sok egyéb művészeti ág területén is ezekben az években már letette az egyetemes kultúra asztalára a maga névjegyét. S a múló divatnak ítélt, "ördöginek" nevezett rock a hatvanas évek közepétől már mindenütt kölcsönhatásban élt a társművészetekkel. A Beatles Bors őrmester című albuma, a Sárga tengeralattjáró című filmjük, a Living Theatre, a Bread and Puppet, a Jézus Krisztus Szupersztár, Bob Dylan munkássága, a Who Tommy című rockoperája vagy a pop-art vajon kitörölhető-e valaha is századunk kulturájából? Mint ahogy a Deep Purple, Led Zeppelin, Emerson Lake and Palmer, Crosby Stills, Nash and Young,a Doors vagy Simon and Garfunkel,stb "klasszikus" lemezeinek értékét sem vonja kétségbe senki.

Alig telt el harminc év, s immár ebben a műfajban is kialakult a klasszicizálódási folyamat. A tömegkultura naponta termelődő hatalmas mennyiségű masszájából, az előző évtizedek óriási kulturális meddőhányójából mára már nyilvánvalóan láthatóvá váltak az aranyszemcsék és a rögök. Zenetörténészek állítása szerint évszázadokkal ezelőtt csak Velencében évente sok száz operát muiattak be az emberek szórakoztatására. De ezek közül az idő rostáján - kulturtörténeti számbavételükön túl - alig néhány "klasszikus" alkotás maradt fenn, mint az egyetemes kultúra fontos értéke. A hatvanas évek új zenei-kulturális kivirágzása, az új - elsősorban a fiatalok által inspirált - tömegkultura viszont már harminc év távlatából is azt mutatja, hogy nagyon fontos, termékeny, jelentős korszak volt ez a XX. század történetében. Sorozatunkban azt szeretnénk felvázolni, hogy miért bizonyulhatott maradandónak és emlékezetesnek ez az évtized a rock történetében is .

1.rész - Liverpool és a beat születése

2001. január 22.