Ricky Martin

Madonnáról, szexről, családjáról

Hat évesen - gyereksztárként - már a kamerák előtt állt. Később Menudo elnevezésű zenekara egész Latin-Amerikában népszerűvé vált, de a világhírre 1998 nyaráig várnia kellett, amikor a labdarúgó világbajnokság himnusza, a La Copa De La Vida fel nem csendült az éterben. Egy évvel később már Grammy-díjat vehetett át, az évtized végén pedig ő volt az újonnan felfedezett legnagyobb férfisztár a világon. Enrique Martin Morales neve napjainkban összefonódott a latin pop nevével. Az alábbi interjúban sikerei kezdetéről, s a sztárság előnyeiről illetve hátrányairól mesél.

- A 98-as labdarúgó világbajnokság himnuszával lett világhírű. Ön futbalozik?

Martin: Kedvelem a labdarúgást, mert lehetőséget adott, hogy emberek milliói előtt énekeljek. De magával a labdával nem tudok mit kezdeni. Az iskolában a röplabdameccseken is mindig a kispadon ültem.

- Akkor miért énekelte el a dalt?

Martin: A világbajnokság szervezője, Michel Platini hívott fel, s azt mondta énekeljem el a Maria-t. Azt mondtam neki, hadd énekeljek inkább valami újat. Mire ő azt felelte, hogy rendben, de ugyanezt a ritmust szeretné. Három és fél órával később a szerzők, Desmond Child, Robi Rosa és Luis Gomez Escolar megvoltak a La Copa De La Vida című dallal.

- A Ricky Martin című albumán duettet énekel Madonnával. Hogyan tudta rávenni, hogy elénekelje Önnel a Be Careful című duettet?

Martin: A Grammy-díj kiosztáskor odaállt mellém a szinpadra. Ha valaki nekem két évvel korábban azt mondta volna, hogy Madonnával fogok együtt dolgozni, akkor azt mondtam volna neki: Hú, ez az égiek ajándéka volna!

- Jól kijöttek egymással?

Martin: Madonna rendkívül makacs. S én is az vagyok. Mindketten nagyon érzékeny emberek vagyunk. S mindketten jogázunk.

- Ezenkivül mindketten Miami-ban laknak. Szoktak találkozni?

Martin: Olykor. Mielőtt stúdióba mentünk volna, néhányszor beszélgettünk. Semmit nem tudott rólam.Akár egy bűnöző is lehettem volna.

- De a rendőrök helyett inkább a rajongók üldözik.

Martin: Valóban, a rajongók követni szoktak. De végül is én döntöttem úgy, hogy a showbizniszben akarok dolgozni, s minden munkának vannak hátrányai. Gondoljon arra az orvosra, aki éppen a feleségével van, amikor sürgös esethez hívják.

- Önnel kapcsolatban az a hír is járja, hogy biszexuális?

Martin: Ez nem érdekel. Mindegy mit mondanak.

- Úgy tűnik, hogy a szex-szimbólum szerepében nem érzi túl jól magát?

Martin: Nemrégiben valaki azt mondta: Miért nem élvezed, hogy szex-szimbólumnak tartanak? Azt gondoltam: igaza van. Most már élvezem. De valójában nagyon fárasztó. Miért lennék csupán azért szex-szimbólum, mert úgy mozgok, ahogy mozgok. Mi puerto ricoiak szívesen táncolunk, szívesen ünnepelünk. Szeretjük a ritmusokat és a szenvedélyt. Csak azokban az országokban kezelnek szex-szimbólumként, ahol ezt a kultúrát nem ismerik. Mi latinok szexuálisan motivált emberek vagyunk. Ha találkozunk, azonnal megcsókoljuk egymást. De a szexről már nem szívesen beszélünk.

- A reklámmal már korán sok pénzt keresett. Mit kezdett vele?

Martin: Nyolc éves voltam, amikor azt mondtam az apámnak, hogy a továbbiakban magam gondoskodom a képzésemről. Tizenegy évesen vásároltam meg az első vitorlásomat. Ma sok pénzt fektetek a szinpadi show-ba, valamint értékpapírokba.

- Egy reklámfilmben Puerto Ricot népszerűsítette. Miért költözött el Miami-ba?

Martin: Nagyon büszke vagyok a szigetemre. De lakni nagyon jó Miami-ban is. A házamban van egy medence és nagyon szép növények. Csodálatos naplementéket láthatok onnan. A házba vissza tudok vonulni, ahol egyedül élek. De időközben nagyon sok puerto ricoi barátom is áthajózott a szigetről.

- Második albumán miért énekel angolul?

Martin: Nemzetközi vonalon akartam dolgozni. De a következő lemezem ismét spanyol szövegű lesz. Én ezzel a keveréknyelvvel nőttem fel. Anyám vasárnap reggelente mindig nagyon hangosan hallgatta a boleróadásokat, amiket én akkoriban borzasztónak találtam. Ma már köszönöm neki, hogy megismerhettem ezt a zenei világot.

- Ön nem a puerto ricoi gettónegyedből származik...

Martin: Valóban. Én a University Gardensben nőttem fel. Apám pszichológus, anyám könyvelő. De a szüleim elváltak, s én az apám új családja, valamint az anyám háza között ingáztam, de a legtöbbet a nagyanyámtól tanultam. Mindenekelőtt olvasni. S a könyvek iránti szeretetem a mai napig megmaradt. S ezt tovább akarom adni a gyerekeimnek. Szívesen olvasok Mario Benedettit, Victor Hugot vagy Deepak Choprat. Most éppen a Dalai Láma életrajzát olvasom.

2000. július 27.