Latin pop

Santana, a tökéletes dallam

José Santana, a tipikus mariachi hét gyerekéről próbált gondoskodni hegedűje segítségével Autlán de Navarro utcáin. Egyik fia, a kis Carlos már igen korán felfigyelt arra, hogy bár a mexikói zenészek nagyon szegények, mégis roppant népszerűek a hölgyrajongók körében, és ez gondolkodóba ejtette. A papa gyakran magával vitte koncertjeire az érdeklődő csöppséget. A karrierista Carlos még az esti meséket is későbbi sikerei megalapozására használta fel, mint mondta, valószínűleg ekkor tanulta meg, hogyan is kell felvezetni egy izgalmas gitárszólót. Édesapja igen korán maga mellé vette zenekarába, ám a fiú sehogy sem tudott megbarátkozni a hegedűvel. "Utáltam a szagát, a formáját, a hangját" - összegezte később a gitárvirtuóz. Hétéves volt, amikor a család Tijuánába költözött. Carlos édességet árult, cipőt pucolt, és mexikói népdalokkal örvendeztette az utca népét ötven centért cserébe. Angol tudását a televízió segítségével csiszolgatta. Életében először akkor mondott nemet édesapjának, amikor végleg búcsút intett a hegedűjének. Tizennégy éves volt ekkor. Egy sztriptízbárban vállalt munkát, ahol délután négytől reggel hatig gitározott heti kilenc dollárért. Három évig tartott a munkaviszony, Carlos minden egyes megkeresett centet édesanyjának adott. A Supernatural című albumával nyolc Grammyt besöprő gitárvirtuóz eddig még sohasem beszélt ezekről az évekről, amelyekre mint életének legsötétebb szakaszára emlékszik vissza.

- A zenélés mellett egyéb tapasztalatokra is szert tettél első munkahelyeden?

- Ha arra vagy kíváncsi, hogy szűz voltam-e az első munkahét után, akkor a válaszom nem.

- Hány éves is voltál akkoriban?

- Fogalmam sincs. Nem emlékszem rá, mert nem akarok azokkal az időkkel foglalkozni.

- Rendben, akkor hagyjuk. De mondhatjuk azt, hogy tizennégy évesen már nem voltál szűz?

- Mondhatjuk.

- Ez normális dolognak számított akkoriban?

- Számomra igen. A szüleim meglehetősen naivak voltak, tőlük semmi olyasmit nem kaptam, aminek köze lett volna a szexuális felvilágosításhoz. Így hát magam néztem utána a dolgoknak. Első tapasztalataimat nem nevezném sem kellemeseknek, sem romantikusaknak. Olyan volt az egész számomra, mint egy sokk, egy undorító, visszataszító sokk.

- De ez nem ábrándított ki téged?

- Nem, a nőkkel soha nem volt bajom. A férfiak szagától viszont rosszul vagyok. Soha az életben nem közelednék egy férfihoz.

- Ezt most miért mondod? Vonzónak találtak téged?
- Kik?

- A férfiak.
- Nem, soha.

- Akkor nem értem, miért hoztad ezt fel.

- Csak azt akartam mondani, hogy a nőknek más illatuk van, mint a férfiaknak. A nők nagyon fontosak egy zenész számára. Rengeteget köszönhetek nekik. Az anyámnak, a feleségemnek, Lauryn Hillnek, a nővéreimnek, a lányaimnak... Megtanulhatjuk tőlük, hogyan beszéljünk, hogyan mozogjunk. Ma már nem illik az ilyesmi, de a hatvanas években egy igazán jó zenészre még azt mondták: "He's a bitch". És ha még ennél is jobb volt, akkor azt mondták róla: "He's a lady".

- Sokat foglalkozol az angyalokkal. Mesélj róluk!

- Rájöttem, hogy az embereknek ugyanúgy szükségük van angyalokra, mint ördögökre. Van egy mondás: ha előzöd az ördögeidet, az angyalok is velük mennek. Mindkettő ugyanabból az energiából táplálkozik. Nem szabad túl sokat foglalkozni ezzel egy művésznek. A legnagyobb zsenik, mint Picasso vagy Miles Davis soha nem foglalkoztak azzal, hogy amit csinálnak vajon tetszik-e az embereknek, tetszik-e Istennek, erkölcsös-e.

- Te gondolkoztál már ezen?

- Igen, előfordult néha. De az egész utazásom lényege, hogy megtanuljam kikapcsolni az agyam.

- Erről szól a Supernatural is?

- Pontosan. A következő tanácsokat kaptam az album felvételekor: légy türelmes, jámbor és hálás. Van egy láthatatlan rádió, ami csak olyanok hallgatnak, mint Jimi Hendrix, és ha sikerül oda bekerülnöd, akkor a zenéddel belépsz egy másik világba. Akkor Miles Davis azt mondaná rólad: te egy igazi motherfucker vagy. És ez nagy szó lenne az ő szájából.

- Ha jól értem, akkor te egy bitch-motherfucker-lady szeretnél lenni, kikapcsolt aggyal.

- Hm. Végül is fogalmazhatunk így. Nem szabad ebbe túlságosan belebonyolódni. Az ember kezdjen el játszani, és hagyja, hogy egyszerűen történjenek a dolgok. Az a legjobb zene, amely megszünteti az időt, a teret, a gondolatokat. Keveseknek sikerül ez. Még én sem tartok itt. De minden este megpróbálok közelebb jutni ehhez. Ötvenkét éves vagyok, és csomó dolgot másként látok, mint korábban. Miles Davis halála után egyszerre voltam dühös, elkeseredett és tehetetlen. Képtelen voltam zenélni. Tíz évig nem találtam magamra. Aztán a feleségem, Deborah azt mondta: mindennél jobban szeretlek, de ha mellettem akarsz maradni, meg kell változnod. Menj el egy pszicológushoz. Vagy szembenézel a problémáiddal, vagy ezentúl egyedül kell ellenük harcolnod.

- A terápia a jelek szerint bevált.

- Sikerült végre összhangba hoznom az isteni és emberi dolgokat. A Supernatural azért lett olyan, amilyen, mert a fejemben megszűnt a kettő harca. Amikor a sztriptízbárban játszottam, végig olyan érzésem volt, mintha vadállatok figyelték volna a zenémet. Ez nagyon zavart, mivel én mindig is az angyalok oldalán akartam játszani. Később megpróbáltam megnyerni az ördögöket is, mert rájöttem, hogy ők is Isten szolgái. Mindegy, hogy a zenéd felizgat egy nőt, vagy isteni gondolatokat próbál közvetíteni. Ma már egyiktől sem félek.

- Mikor múlt el a félelem?

- 1995-ben. A terápia világossá tette számomra, mi történt velem gyerekkoromban. Segített megbékélnem a múlttal. Senkit sem hibáztatok azokért az évekért, sem embert, sem ördögöt. A harag és az elkeseredettség eltűnt.

- Korábban is voltál pszichológusnál?

- Soha.
- Meglepett, ami ott történt veled?

- Megleptek azok a szavak, amelyeket ott mondtam ki. Olyan volt, mintha sikerült volna egy rákos daganattól megszabadulnom. A Supernatural pontosan elmeséli, mi is történt velem. Ha nem mentem volna el ahhoz a nőhöz, ez a lemez sem születhetett volna meg.

- Konkrétan miktől sikerült megszabadulnod?

- Bűntudat. Önmarcangolás. Szégyen. Félelem.

- Honnan származtak ezek az érzések?

- Egy bigott katolikus nevelésből, és a gyermekkoromban ért sérelmekből.

- Milyen sérelmek értek?

- Amikor nagyon kicsi voltam, emberek jöttek, akik játékokat, ajándékokat ígértek nekem. És amikor elmentem velük, természetesen egyéb meglepetésekkel is szolgáltak számomra. Nem tudom visszavonni, amit most mondtam. Még soha nem beszéltem erről senkinek. Tízéves lehettem, amikor egy amerikai először vitt el. Két évig szinte minden második nap megjelent. Akkor lett vége az egésznek, amikor szerelmes lettem egy lányba. Évekig azzal a tudattal éltem, hogy minden, ami történt, az én bűnöm. Mindig, amikor a zenészekkel ordítottam, vagy dühös voltam a feleségemre, csak a múlt járt az eszemben.

- Hogyan írnád le a változást, ami lejátszódott benned? Öntudatosabb lettél? Megbékéltél saját magaddal?

- Mindkettő igaz. Jól érzem magam a bőrömben. Elégedett vagyok Santanával, néha még büszke is vagyok magamra. Egyszer meditáció közben odalépett hozzám egy öreg ázsiai férfi, és megkérdezte tőlem, mit akarok megtalálni. Mondtam, hogy a tökéletes dallamot keresem. "Fiam" - mondta erre -, "hát nem látod, hogy ez a dallam te magad vagy?"

2000. július 26.