Zenészek bojkottja a Pannon Rádió ellen

Nyilatkozat

A Pannon Rádióban tapasztalható, kirekesztő, nyíltan rasszista, antiszemita hangnem miatti tiltakozásunk kifejezéséül a mai naptól nem járulunk hozzá, hogy a Pannon Rádió dalainkat a programjában lejátssza.

*

Úgy érezzük, a Pannon Rádió az általa játszott magyar zenekarokkal, előadókkal próbálja hitelesíteni mondanivalóját. Nem akarjuk, hogy dalaink a gyűlöletbeszéd kontextusában elhangozzanak. Nem akarjuk, hogy a nevünkkel és dalainkkal toborozzanak közönséget a számunkra vállalhatatlan közlendőjükhöz.

*

Hangsúlyozzuk, hogy akciónk nem szolgálja semmilyen politikai párt vagy érdekcsoport céljait, azt művészként és egyszerű hallgatóként tettük közzé.

*

A jelen nyilatkozat vonatkozik a zenekari felvételekre, illetve azokra a dalokra is, amelyeket a zenekarok tagjai külön-külön, szerzőként jegyeznek.

Budapest, 2002. január 25.

Az aláíró zenekarok:

Anima Sound System

Kimnowak

Kispál és a borz

Másfél

Nyers

PUF (Pál Utcai Fiúk)

*

Alulírottak egyetértünk a Nyilatkozattal és csatlakozunk hozzá. Tesszük ezt attól függetlenül, hogy dalainkat a Pannon Rádió eddig játszotta-e vagy sem, szándékában áll-e játszani vagy sem.

Babos Gyula, Back II Black, Bajor Imre, Benkő László, Berkes Gábor, Bochkor Gábor, Bornai Tibor, Boros Lajos, Bródy János, Cserháti Zsuzsa, Csonka András, Dés László, Eszenyi Enikő, Eszményi Viktória, Fábri Péter, Falusi Mariann, Favágók, Gálvölgyi János, Gerendás Péter, Geszti Péter, Gőz László, Halász Judit, Heilig Gábor, Hernádi Judit, Hobo és Hobo Blues Band, Hofi Géza, Horgas Eszter, Horváth Attila, Horváth Kornél, Karácsony János, Katona Klári, Kentaur, KFT, Kóbor János, Koltai Róbert, Koncz Zsuzsa, Koós János, Korai Öröm, Kováts Kriszta, Kulka János, Lang Györgyi, Lerch István, Malek Miklós, Novai Gábor, Pierrot, Presser Gábor, Rácz Zoltán (Amadinda), Republic, Soltész Rezső, Solti János, Somló Tamás, Sztevanovity Dusán, Sztevanovity Zorán, TNT, Viktor Máté, Wolf Péter, Závodi Gábor

2002. február.10.

A nyilatkozathoz február 18-ig az alábbi előadók, zenekarok csatlakoztak:

Ágens, Czerovszky Heni, Emil. Rulez, Ferenczi György ( Herfli Davidson, Dioptrió - Tóth János Rudolffal), Kemény Kázmér, Majoros Gábor (RÉS), Nagy Natália, Oroszlán Gábor, Oroszlán György, Rémember

Február 20-ig:

Erdész Róbert (Solaris, Napoleon Bld.), Gasner János (Sziámi), Marcellina, Muddy Shoes, Szécsi Katalin (Szécsi Pál jogutódja)

Február 27-ig:

Drums (Lang András, Mogyoró Győző, Molnár Gábor, Vázsonyi János), MÉTA, Neoprimitiv (Földes Péter, Jobbágy Gyula, Nagy Gyula, Pleschinger Sándor, Szántó Péter, Szentirmay László), Szalai Péter és Szőke Szabolcs (Tin-Tin Quintet)

______________________

A nyilatkozat@hotmail.com mail box él, itt jelentkezhet bárki, illetve ide írhatsz, ha bármi eszedbe jut.

Forrás: www.tar.hu/pannonnyilatkozat


Kapcsolódó linkek:

www.tar.hu/pannonnyilatkozat
Fórum: Tiltakozás a Pannon Rádió ellen

2002. február 28.



Click to Visit

Schmidt Vera játék


Játssz velünk és nyerd meg Schmidt Vera csodálatos debütáló albumát!

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster