 |
Szeretlek is meg nem is - híres-hírhedt párosok
Bár léteznek nagy egyéni megfejtők is, de ha jobban belegondolunk, a könnyűzenét a nagy párosok alakítják. Legyenek jóban-rosszban együtt, vagy vívjanak dühödt szócsatákat, a közönség jól jár, csakúgy, mint a bulvársajtó, amely képes hosszú heteken át egy-egy durva beszóláson rágódni, és címlap-sztoriként tudja leközölni, ha netán tettlegességig fajulnak a dolgok. Van úgy, hogy a botrány csak jól kitervelt publicista fogás, és a zenészek tulajdonképpen egészen jól kijönnek egymással, de az is megesik, hogy tragédiába torkollik a konkurencia harc.
John Lennon és Paul McCartney
Mind közül a legnagyobb legenda a Paul McCartney és John Lennon által alkotott szerzőpáros. A hatvanas évek elejétől fogva sorozatban ontották a slágereket, és az egész zeneipar arculatát megváltoztatták. A Beatles utolsó évei alatt állítólag rondán megromlott kapcsolatuk, és mire megjelent McCartney első szólólemeze, Lennon már azt terjesztette róla, hogy nem kilépett, hanem kirúgták a zenekarból. A válasz az 1971-es Ram albumon érkezett a Too Many People és a The Back Seat of My Car című számokban, amelyekben McCartney egykori barátja, és Yoko Ono kapcsolatát is kritizálta. A 70-es évek közepén újra beszélő viszonyban voltak, ám egymáshol igazán közel kerülni nem tudtak többé. John Lennont 1980 december 8-án a híres Dakota ház előtt meggyilkolta egy őrült, Mark David Chapman.
Steven Tyler és Joe Perry
Az Aerosmith alakulása meglehetősen egyedi volt. 1966-ban Steven Tyler akkori zenekarával, a Strangeurs-szal betért egy new hampshire-i kajáldába, és annyira ízlett neki a szakács főztje, hogy rögtön gratulált is a hosszúhajú séfnek, Joe Perry-nek. Kiderült, hogy Perry mindig dühös volt a zenészekre, mert szétdobálták a kaját, disznóólat hagytak maguk után, és neki kellett feltakarítania a koszt. Alig négy évre rá megalakult az Aerosmith, és a páros a drogárusok és szeszfőzdék áldásos tevékenysége ellenére is a mai napig együtt van.
Timbaland és Missy Elliott
Missy Elliott 15 éves volt, amikor megismerkedett Timbaland Mosley-vel. Tim' abban az időben az SBI (Surrounded by Idiots - Idiótákkal Körülvéve) nevű formáció tagja volt, amelyben a Neptunes két tagja, Chad Hugo és Pharrell Williams is zenélt. Missynek azonnal bejöttek a csapat dalai, és Timbaland is meglátta a lányban a tehetséget. Ő volt az aki Missy-t bátorította, amikor a kiadó "szakembere" azt mondta, hogy túl kövér ahhoz, hogy sztár lehessen. Barátságuk azóta is töretlennek mondható.
Chad Hugo és Pharrell Williams
A Pharrell Williams és Chad Hugo által alkotott producer-páros minden kétséget kizáróan a műfaj szürke eminenciása. Középiskolás koruk óta barátok, és egy olyan helyen nőttek fel, ahonnan Timbaland, Teddy Riley és Missy Elliott is érkezett. A Neptunes nevet azért választották, mert a Föld nagy részét víz borítja, Neptun pedig a mitológia szerint a tengerek és óceánok istene.
A 90-es évek közepén Teddy Riley szárnyai alatt tanulták meg a mesterfogásokat, a Blackstreet és az S.W.V. albumain gyakoroltak, aztán 1998-ban saját útjukat kezdték el járni, Noreaga Super Thug-jával, innentől már egyenes út vezetett a sikerig, mindenki az ő hangzásukat akarta.
A Blur és az Oasis
A két britpop csapat között akkor robbant ki a háború, amikor 1995 augusztusában ugyanazon a napon jelentették meg új kislemezüket. "A Blur azt gondolja, hogy az Oasis-t piszkálni jó reklámfogás." - nyilatkozta Gallagherék kiadójának vezetője, Alan McGee, majd hozzátette: "Az Oasis-szal jobb vigyázni, mert öt olyan fickó játszik benne, aki kész bárkit hazavágni." A háborúskodás egyik csúcspontja az volt, amikor Noel Gallagher azt nyilatkozta, reméli, hogy Damon Albarn és Alex James hamarosan AIDS-ben hal meg. Később aztán bocsánatot kért, miután az anyja elnáspángolta (állítólag). Szegény Albarn, két éve megpróbálta helyrehozni a viszonyt, és meghívta Liam-et a Gorillaz stúdiófelvételeire, de a dolog nem jött össze. "Kib-ott 3 éveseknek való zene." - kommentálta a nagypofájú énekes.
Kid Rock és Tommy Lee
Egy időben együtt jártak piálni, ám ez már a múlté. Keresd a nőt - tartja a mondás, és valóban: Tommy Lee és Kid Rock esetében a dús keblű Baywatch bombázó, Pamela Anderson miatt dúl a háború. A dobos Howard Stern egyik műsorában elmondta, hogy Rock felhívta őt nemrég, és rendezni akarta az ügyet, mire Lee "Köszi a hívást, seggfej!" felkiáltással lecsapta a kagylót. Lassan másfél éve indult az az elhelyezési per, amelyet Lee gyermekeikért folytat. Szerinte az ex-feleség nem tud elegendő figyelmet szentelni a srácokra a folyamatos bulizás miatt. Nem mintha az agyontetovált sztár élete kispolgári lenne…
Courtney Love és a Nirvana
Minden jól indult a Nirvana tagjai és Courtney Love között. A legenda szerint annak idején épp Dave Grohl dobos hozta össze Love-ot Kurt Cobain-nel, ám az énekes halála után minden megváltozott. Az özvegy 1999-ben arról panaszkodott fűnek-fának, hogy Grohlék azt terjesztik, hogy a Hole és Love dalait egytől egyig Cobain szerezte. 2001-ben még komolyabbra fordult a helyzet, amikor az énekesnő beperelte a Nirvana hagyatékát ápoló és menedzselő közös cégüket, hűtlen kezelés miatt. A válasz egy nyílt levélben érkezett, amelyben Love-ot irracionális, kezelhetetlen, kiszámíthatatlan libaként jellemezték.
A Creed és a Limp Bizkit
Keresztény neveltetésük ellenére Fred Durst és Scott Stapp időnként sátáni beszólásokat enged meg magának a másikkal szemben. A Limp Bizkit és a Creed frontembereinek bajúsza 2001 júniusában akadt össze először, amikor egy fesztiválon Durst padlót fogott, amiért csapatát Stappék előzenekarának vették fel a műsorba. "A következő számot a Creed énekesének küldöm, aki egy kib--tt egomániás. Találkoztam vele a backstage-ben, úgy járt-kelt, mintha ő lenne Michael Jackson." - mondta két szám között. Stapp reakciója: egy dedikált önkontroll szakkönyvet küldött ajándékba a rap-rockernek, és kihívta őt egy jótékonysági box-mérkőzésre. A meghívást Durst azzal utasította el, hogy nem kenyere az erőszak… Persze.
A Bad Boy Records és a Death Row Records
A hip-hop történetének legvéresebb históriája a P.Diddy Bad Boy Recods-sza és Suge Knight Death Row-ja között kirobbant harcnak. Bár azóta sem sikerült kézzelfogható bizonyítékokkal alátámasztani, mégis mindenki tényként kezeli, hogy a két label vezető rapperének - Tupac Shakurnak és Notorius B.I.G.-nek - a rivalizálás miatt kellett meghalnia. Shakurt 1994 novemberében egy new yorki stúdióban találták el először, ám akkor szerencsésen megúszta a támadást. Két évvel később Las Vegasban már nem volt mákja. Biggie hat hónappal később Los Angeles utcáján halt meg. A két kiadó között azóta is ott bujkál a feszültség, ám a rapperek halála óta kirívó eset nem történt, Knight dutyiban ült egy ideig, és dühét olyan egykori munkatársai kötötték le, mint Dr Dre.
2003. május 7.
|  |