A szex, a groupie-k és a rock and roll

"Úgy gondolom, hogy a groupie-k utazó múzsák, akik lelkét a zene imádata hatja át." - Pamela Des Barres

A "groupie" szó hallatán valószínűleg sztereotíp kép jelenik meg az olvasó képzeletében. Többnyire üres fejű "szőkenő", aki gyakorlatilag bármilyen hírességhez szívesen csapódik, a koncertek előtt, után és alatt a színfalak mögött kínálgatja bájait. Persze a valóság nem mindig ilyen egyszerű. Alapjában véve nem járunk messze az igazságtól, mégis lehetnek jelentős eltérések, attól függően, hogy melyik szcéna rajongóit vizsgáljuk, mely korszakban, és természetesen különleges esetek is előfordulnak.

Groupie történelem

A "klasszikus" groupie-k már a 60-as évek elején megjelentek, emlékezzünk csak vissza azokra a sikítozó, felhevült tinédzser hordákra, akik a Beatlest üldözték. A dekád végére olyan csapatok, mint a Doors, a Rolling Stones, vagy világhírű előadók, mint Jimi Hendrix, jelentős tábort mondhattak magukénak. Voltak lányok, akik a zenészek közelébe férkőzve majdnem olyan hírnevet szereztek, mint imádatuk tárgyai, sőt, sokan közülük múzsává váltak, inspirálták a művészeket, együtt utaztak velük, ahogyan azt Pamela Des Barres is tette. Az ő trófeái között ott van Jimmy Page, Mick Jagger, Keith Moon, Jim Morrison, Waylon Jennings, Don Johnson, Denis Hopper, Terence Trent D'Arby, Dave Navarro, és sokan mások. Ki tudja, hogy ők bánják-e, vagy büszkék-e arra, hogy a nő három könyvben is részletezte sztárokkal megesett kalandjait, majd az E! Network újságírójává vált.

A hetvenes években aztán szerves részeivé váltak a "szex, drogok és rock and roll" életstílusnak. Egy rockzenekar sikerességét akár az öltözőjüket ostromló tündérkék számával is mérni lehetett. Ott volt a Zeppelin, a Stones, számos ereje teljében lévő ifjú titánnal. Bár nem néztek ki rosszul, mégsem ez volt, ami miatt tapadtak rájuk a lányok.

A színpadon állni, mágikus dolog. Ezrek izzadnak a lábuk előtt a küzdőtéren, a boltok polcairól szempillantás alatt elkapkodják lemezeiket, evidens tehát, hogy egy-egy ilyen istenséghez csapódva talán a sleppnek is jut a csillogásból és a reflektorfényből. Egy 80-as évek béli rajongó ekképpen mesélt erről az időszakról: "Emlékszem, hihetetlenül ciki volt, amikor bejutottam a színpad mögé. Én csak autogramot akartam szerezni, de rajtam kívül szinte az összes lány többet akart - ha érted, amit mondok. Érdekes volt nézni, ahogy komplett hülyét csináltak magukból. Pontosan emlékszem, hogy egyikőjük a Skid Row bulija után odament Rob Affuso-hoz, megkérdezte a nevét, és még azt sem tudta, hogy ő a zenekar dobosa. Egyáltalán nem érdekelte, hogy kicsoda, a lényeg az volt, hogy híres, és máris ágyba bújt volna vele."

A 90-es években gyökeresen megváltozott a kép. Egy magára valamit is adó zenész barna rizst evett a koncert előtt, a színpadon ásványvizet ivott, és a buli végeztével rohant haza a kedveséhez, de legalábbis nem vállalta az AIDS kockázatát, és állandó partnert (vagy partnereket) választott magának. Bár a hip-hop kultúra elterjedésével újra szép számmal akadtak lányok, akik szívesen ültek be egy P. Diddy mellé a limuzinba, a történet mégsem volt ugyanaz, mint az előző évtizedekben. A gitárt némiképpen felváltotta a két lemezjátszó és a mixer, a klub-kultúra úgy terjedt a világon, mint valami vírus. Olyan srácok, mint Aphex Twin, könnyedén csajoztak be. A szórakozóhelyek VIP szekciói körül ott doromboltak a diszkócicák, arra várva, hogy a DJ szeme egy jó nagy adag szub-basszus után rajtuk akadjon meg.

Persze manapság nemcsak a bulik után, a klubokban, hanem az Interneten is folyik az eszmecsere. A jó ideje elérhetetlen www.groupiecentral.com sokáig a legjobb forrás volt azok számára, akik vonzónak találták ezt az életformát. A site otthont adott számos híres profinak és hírnévre vágyó amatőrnek, kibeszéltek minden létező sztárt, tippekkel látták el azokat, akik tanácsra vártak. A legfélelmetesebb része az üzenőfal volt, ahol hihetetlenül friss pletykákat lehetett olvasni arról, hogy kihez melyik testőrön keresztül vezet az út, hogy a boybanda vadóc tagja hogyan szereti az ágyban vagy azon kívül, és hogy ki az, aki csak a különleges szexre vevő.

Hogy mit hoz a jövő? Ki tudja! Egy biztos: ahol pénz, hatalom, hírnév és a zene szexuális vibrálása megvan, ott mindig lesznek olyanok, akik a részüket akarják.

Osztályozzunk!

Nem mindig lehet feketén-fehéren meghatározni, hogy kiket sorolunk a groupie-k közé. Bárki, aki egy kicsit is utánajár, rájön, hogy nagyjából három al-kategóriára oszlik a tábor.

Vannak, akik mindent tudnak egy bizonyos sztárról, minden lehetséges helyre követik őket, azt remélve, hogy egyszer sikerül közel férkőzniük hozzá. Az autogram kérésen túl egy néhány perces laza csevegés is a mennyekbe repíti őket, bár mindez kimerül pár ideges, remegő hangú kérdésben. Korábbi példánk a legjobban ebbe a csoportba illik bele. "Imádom a zenét, számomra ez olyan, mint a vallás, tehát a zenészek - ha úgy vesszük - istenek. Nem hiszem, hogy jobbak, vagy okosabbak mint bárki más, de valamiért nem szeretném őket hétköznapi emberekként elfogadni, épp ezért nem akarok közelebb kerülni hozzájuk. Ha bármelyikükkel lefeküdtem volna, már nem lennének megközelíthetetlenek, és egyszerű férfiakként gondolnék rájuk. Tudom, hogy minden pasas szexet akar, és a szobám falán lévő életnagyságú poszter tárgyát tinédzser korom óta másnak tarthattam. Rá felnézhettem, és ha ágyba bújtam volna vele, az egész elvesztette volna a misztikusságát."

A második csoportba azok tartoznak, akikre a "groupie" szó hallatán először gondolunk. Az egyik sztár ágyából a másikéba pattannak, esetleg egy bizonyos muzsikus mellett próbálnak huzamosabb ideig megmaradni, mindezzel fontosságukat és státuszukat kívánják bizonyítani, gyakran saját maguk előtt is.

"A hetvenes években múzsaként tiszteltek bennünket, ám később úgy bántak velünk, mint a ronggyal. Egyik sem volt helyes. Mi csak jól szeretnénk érezni magunkat, és örömet akarunk szerezni másoknak is."

Manapság, az egyre több női híresség megjelenésével már sok férfi is próbálkozik ilyesmivel.

"El kell, hogy mondjam, hogy a többségük nagyon is kedves, és egyáltalán nem néznek ki perverznek. - meséli a Coal Chamber egykori basszusgitárosa, Rayna Foss-Rose. - Az anyám gyakran bukkan durva e-mailekre, de akikkel én találkoztam, jó fejek voltak, bár most dühösek rám, mert férjhez mentem."

Ahogyan a legtöbb rocksztár, Rayna is számtalan levelet kap, amelyekhez fotókat is mellékelnek, megkérik a kezét, szerelmet vallanak neki. "A srácok ugyanazt csinálják, mint amit a csajok. Bejönnek a backstage-be, aláírást kérnek a mellkasukra, a hátukra, a fenekükre."

A Phantom Blue - női hard-rock kvintett - tagjai olyan sok fotót kapnak, hogy próbatermükben az egyik falat szégyenfalnak kiáltották ki, és oda tűzik a legvadabb képeket. Linda McDonald dobos szerint nincs ebben semmi rossz. "Josephine és Tina kapja a legtöbb furcsaságot. Férfiakat, akik a pucérság különböző fokozataiban, gitárral a kezükben és bizonyos testrészük előtt fotóztatják magukat. A legvadabb darab a gyűjteményünkben talán azé a fickóé, aki Ibanezével anyaszült meztelenül egy temetőben, a fejfának dőlve pózol."

Ezek az emberek nem veszélyesek, bár tudják mit akarnak, és azt is, hogyan fogják elérni. Tisztában vannak azzal, hogy melyik technikus, testőr vagy pakolóember előtt kell térdre rogyniuk, hogy melyik menedzsert kell boldoggá tenniük ahhoz, hogy végül bejussanak a kánaánnak tartott öltözőbe.

Az utolsó kategória - szerencsére - meglehetősen kicsi. Az előző két csoport kombinációjához hozzáadunk még egy jó adag őrültséget, és meg is kapjuk azt a szűk réteget, akik aztán valóban megszállottan és szégyentelenül megtesznek bármit, csak hogy az imádott sztár közelébe férkőzhessenek, vagy maradhassanak. Ők egész életüket a rajongott személytől teszik függővé, feltartóztathatatlanul követik őket mindenhová, időt, pénzt, fáradságot nem kímélve jutnak be mindenhová, és nem ritkán a törvénnyel is összeütközésbe kerülnek fura "hobbyjuk" miatt. Sajnos időnként veszélyesek és vakmerő mutatványokra is képesek, bár többnyire a legártatlanabb körökből kerülnek ki. Példának legyen elég Madonna esete, aki egy ilyen groupie miatt volt kénytelen lakhelyet változtatni, vagy Björké, akinek egy rajongója sav-bombát küldött, majd öngyilkos lett, és ugyan ki ne ismerné John Lennon halálának történetét, akit elmebeteg rajongója, Mark David Chapman gyilkolt meg. Ezt a csoportot már valóban az orvosi segítségre szorulók alkotják. Ezek az emberek eleinte szimpla rajongók, majd egyre jobban akarnak hasonlítani kedvencükhöz, míg a végén eljutnak odáig, hogy elhiszik maguknak, ők azok, akiket utánoznak a sztárok, és nem fordítva.

De hol ebben az élvezet?

Most, hogy sikeresen meghatároztuk, hogy kik is ők, felmerül a kérdés: miért csinálják? Elfogadott elmélet, hogy a groupie-k és a hírességek kölcsönösen kihasználják egymást. A művészek könnyen megkapják, amire épp szükségük van, a groupie-k pedig státust szereznek tőlük, egy menő sztorit, amivel barátaik előtt villoghatnak, és amellyel a szürke hétköznapok elől menekülhetnek. A kör ördögi: egyre nagyobb fogásokra van szükség ahhoz, hogy még nagyobb figyelmet élvezhessenek, így nem ritka, hogy egyre meredekebb dolgokba mennek bele.

"Szexelnék-e egy hatvanéves férfival, akiről mindenki tudni véli, hogy nem jól bánik a nőkkel? Soha! Lefeküdnék-e Bob Dylannal? A fenébe, hát hogyne! A szívem mélyén tudom, hogy a fickó részeg, durva, és még ronda is, de énekel, nekem énekel, szerelembe fog velem esni, és egy újabb mesterművet fog szerezni, amit nekem köszönhet majd a világ. Mert valahol létezik Elanor Rigby, Angie, Beth, Michelle, Maggie Mae, Peggy Sue, Mary-Lou, Ruby Tuesday, Layla, Lola és Virginia Plain, és biztos, hogy nem álom szülte Acid Queen-t és Barbara Ann-t sem. Egy napon ezrek fogják együtt énekelni, hogy 'tárt karokkal rohanok hozzád', és én boldog leszek, mert tudni fogom, hogy nekem, rólam írta azt a dalt."

Lehet, hogy a múzsaság romantikus eszménye ennyire vonzó? Vagy úgy gondolják, nincs más eszközük arra, hogy kitűnjenek társaik közül? Des Barres így foglalta össze saját filozófiáját: "Számomra egyszerű volt, arról szólt, ahogyan a zene megmozdított bennem valamit. Azok között akartam létezni, akik alkottak, és akik tapasztalták már, milyen érzés ez, tudják, hogy visszatérni egy 8-tól 4-ig üzemelő munkahelyre iszonyú nehéz dolog. Én sohasem voltam képes rá, számomra a zene volt fontos és hogy sohasem tudtam, mi fog történni velem a következő napon."

Híres groupie-k:

Cynthia PlasterCaster

Cynthia különleges hobbyt választott magának: rocksztárok merev péniszét öntötte gipszbe, míg az illinois-i egyetemen tanult, ám a cseppet sem ártatlan időtöltés életformájává vált. A KISS még egy dalt is szentelt tehetségének (a "Plaster Caster"-t), bár sohasem sikerült összefeküdnie egyikükkel sem.

Karriere 1968-ban Jimi Hendrix impresszív szerszámával indult, és a 70-es években, egy - a Led Zeppelin bizonyos tagjaival eltöltött - viharos éjszaka után majdnem véget is ért. A punk korszakban aztán visszatért, és állítólag a mai napig teljesíti az évi egy szobrot. Valódi nevét sohasem árulta el, attól tartva, hogy édesanyja felfedezi titkos életét.

Pamela Des Barres

A 60-as és a 70-es évek szupergroupie-ja, akinek intelligenciája átlagon felüli volt, és segített átvészelni a "kiadós évek" utáni korszakot. Jellemző, hogy saját lányzenekara, a The GTO's még egy nagylemezt is kiadott Frank Zappa segítségével, amely mára a gyűjtők egyik féltve őrzött kincse. Első önéletrajzi ihletésű könyve, az "I'm with the band - Confessions of a Groupie" 1987-ben jelent meg, majd ezt követte a Take Another Piece of My Heart: A Groupie Grows Up és a Rock Bottom: Dark Moments In Music Babylon. Pamela mondhatja magáénak az igazi groupie karriert: hozzáment Michael Des Barres rock-énekeshez (majd elvált tőle), jelenleg újságíróként dolgozik, de forgatókönyvet is szerzett már.

A témához kapcsolódó web-címek:

www.electricgypsy.com/pamela

www.groupiecentral.com

www.metalsludge.com

www.voy.com/16357

Klasszikus filmek:

A Hard Day's Night (1964)

The Doors (1991)

Almost Famous (2000)

Groupie-tapasztalatcsere

A groupie-k szerint az Aerosmith harcsaszájú frontembere, Steven Tyler egy szex-isten, Huey Lewisnek van a legnagyobb "micsodája", és a Green Day-es Billie Joe Armstrong meglehetősen szerény méretű szerszámmal büszkélkedhet.

A búgó hangú Chris Isaak és a Weezer énekesének, Rivers Cuomo-nak az ázsiai nők a gyengéi, Marilyn Mansonnal viszont csak a megalázó helyzeteket preferáló groupie-k kezdjenek afférba, a Gallagher testvérek unalmasak az ágyban, a többieknek inkább Lenny Kravitz-t ajánlják, aki állítólag "felejthetetlen szerető".

A nagymenők szerint Kid Rock példát vett Bill Clintonról, és orálisan szereti, míg a Mötley Crüe basszusgitárosa, Nikky Sixx - nősülése előtt - híres volt játékosságáról. A Crüe énekese, Vince Neil jónéhányszor leszerepelt már, Tommy Lee lepedő-akrobata képességeiről is megoszlanak a vélemények. Slash kedveli a bilincset és a tükröket, Glenn Danzig előtt viszont senki se dohányozzon, attól ugyanis undorodik.

A pillangók természetesen a boybandákat sem hagyták megjegyzés nélkül, az N'sync vadkanja például Joey Fatone, a 98 Degrees-é Jeff Timmons, a Backstreet Boysból pedig A.J. McClean és Nick Carter kapható könnyen egy kis huncutkodásra.

Persze vannak olyanok, akiket nem lehet befűzni, de legalábbis nem tudódik ki a dologból semmi. Rob Thomas a Matchbox Twentyből például rendkívül hűséges típus, sohasem csalná meg feleségét, és a rajongókkal is kedvesen viselkedik. Végül azt is be kell, hogy valljuk, hogy Billie Joey Armstrong méretét is csak azért vette szájra a groupie-társadalom, mert jópárszor letolta már a gatyáját a színpadon, különben boldog házasságban él.

2003. szeptember 16.