Wanted 2000. október

A tartalomból: Wyclef Jean, Mike Patton, Coldplay, Roni Size, Kispál és a Borz, Blind Myself, Action, Madonna, Heaven Street Seven, Antal Nimród, Paul Veerhoven, Galamb, Roy és Ádám

Igehirdetés
Roy és Ádám lemezbemutató koncert
Budai Parkszinpad, 2000. augusztus 16.

Lujza, a szomszéd lány nem jó nő, de nagyon rendes. Lujzával nem szeretnék smacizni, de nagyon klasszul lehet vele dumálni. Nem járnék Lujzával, de vasárnaponként áthív ebédre, és hát az isteni... Lujzának egy nagy baja van: mindig elmondja, hogy ő milyen rendes csaj, bezzeg mások nem rendesek...

Na, valahogy így vagyok én ezzel a Roy és Ádámmal is. A fiúk nagyon rendesek és tisztességesek, ők aztán tényleg felkészülnek egy koncertre, van ott ám gitár, meg dob, meg igazi élő ének, nem ám pléjbek meg tátika, nem úgy, mint például ennél meg annál az együttesnél... Látom, látjuk, tudjuk, nagyra értékeljük - de minek ezt elmondani a színpadról minden dal után és minden dal előtt? Ha egy koncerten az énekesnek - hagyományos szerepe szerint: showmannek, ceremóniamesternek - ennyi az összes prózai mondanivalója, akkor inkább hallgasson, illetve énekeljen, az legalább megy neki, és tulajdonképpen őt ezért szeretjük. Az önünneplés és ünnepeltetés olyan fázisait pedig, mint a hárompercenként bekiabált "Mindenkijólérzimagááááát...?" vagy a közeli gyermekkor bizonyára sokkhatásként megmaradt Dévényi Tibi bácsi féle "Nagytaps!" felkiáltásai csak tovább rombolják azt, amit pedig egy ilyen "lemezbemutató koncertnek" erősítenie kellene.

Feltételezhető, hogy az a zenekedvelő (szándékosan nem lemezvásárlót vagy rajongót írok), aki elmegy egy Roy és Ádám koncertre, valamiféle zenei élményt vár. A művészek dícséretére mondva: ezt az előadáson megkapja. Az elvárható legmagasabb szinten. Ez - ha nem is egyedülálló - mindenképp olyan ritka jelenség ma Magyarországon, hogy figyelmet és elismerést érdemel.

Roy és Ádám esetében azonban ezzel sajnos véget is ért a produkció. Látvány- és show-elemek a közel kétórás koncerten leltár szerint a következők voltak: 1. A kezdő konferanszié előtt Roy és Ádám a nézőtérről mentek fel a színpadra. 2. Roy az egyik dal éneklése közben hanyatt feküdt a színpadon. 3. A "Tátikás" daluk első néhány versszakát egy ál-énekes adta elő a színpadon, rátátogva Roy énekére. 4. Ádám egy rövid és csendes gitárszóló erejéig törökülésbe leült. 5 Ádám az egyik dal közben lejött a színpadról, és kisgyermeket áldott meg (esetleg kézrátétellel gyógyított - ezt nem láttam pontosan) 6. A fináléban Ádám levette az ingét, Roy pedig kigombolta a sajátját.

Sajnos, a produkción a műsor összeállítása is sokat rontott (a nagy slágerek a végén, egy kupacban), és valljuk be, a United segítsége nélkül a finálé sem lehetett volna olyan mozgalmas, mint amilyen lett.

Igen, a koncert egy kicsit unalmas volt, egybefolyt az egész. Úgy tűnik, a diszkó- és klubfellépések, valamint a tavalyi remekbeszabott első lemezbemutató után ez a - méretbeli - következő lépés nem volt kellőképpen előkészítve, színpadi próbák pedig egyáltalán nem lehettek. Érthető a művészek maximalista zenei hozzáállása, hiszen az ő dolguk az, hogy élőben is jól szóljanak a dalok, de ha már a koncert elején még a menedzsert is felkonferálják, akkor ő is csináljon valamit a pénzéért, szervezzen, irányítson egy olyan stábot, amelyik képes a zenei teljesítményhez méltó show-t is rendezni, a társulat az év talán legfontosabb fellépésére! Nem minden pénz: ötletekkel, gegekkel, vagy a meglévő műsor átrendezésével, dramaturgiai pontok kijelölésével ez komolyabb összegek befektetése nélkül is megvalósítható.

Lujza is, ha egy kicsit sminkelné magát, biztosan több pasi legyeskedne körülötte.

Mardel ügynök

2000. október 27.