Becsületrenddel tüntetik ki Koncz Zsuzsát

"A magyar kultúra elemi érdeke lenne, hogy bizonyos védőbástya őrizze a multinacionális úthengerektől"

Elsőként a magyar művészeti élet képviselői közül, Koncz Zsuzsa szeptember 12-én megkapja a Francia Becsületrend Lovagja kitüntetést. A magas állami elismerés az indoklás szerint a francia kultúra barátjának szól, aki előadóművészként nemzedékek egész sorára hatott hazájában, aki hozzájárult a magyar dalok franciaországi megismertetéséhez és aki művészetével magas fokon szolgálta a két ország közötti kulturális kapcsolatokat.

- Azzal fogadta a gratulációmat: "lám, milyen jólesik egy nem viszonzatlan szerelem!". Régi szerelemről van szó?

- Visszatekintve elmondhatom, hogy Franciaország volt az iskolám és minden szempontból mintám. A francia ízlés és kultúra itatta át a családi légkört, amiben felcseperedtem. Közeli rokonunk élt Franciaországban, a háborút követő évtizedben a tőle érkezett csomagokból éltünk. A küldeményekben időnként megbújtak újságok, filmlapok, és én is, mint sok millió francia gyerek, Asterix, a gall vitéz kalandjait lapozgathattam. Izgalmasak voltak a képek, és mert gondoltam, izgalmasak lehetnek az alájuk írt szövegek is, általános iskolás koromban saját szorgalomból kezdtem kóstolgatni a francia nyelvet. A gimnáziumban olyan osztályt választottunk, amelyben az orosz mellett a másik kötelező nyelv a francia volt, a jeles érettségiért jutalmul pedig kiutazhattam rokoni látogatásra Franciaországba. A szerencsés véletlen folytán életem első külföldi útján, a Strasbourg melletti kisvárosban egy kulturális sorozat kellős közepébe csöppentem. Olyan sztárokat láttam élőben, mint Aznavour, Johny Holiday, Sylvie Vartan, Clif Richard és a Shadows.

- Akkor már fellépett az Illésékkel, igaz?

- Amatőrklubokban énekelgettem az Illéssel, Metróval, Omegával. Azt hiszem, a franciaországi élmény indított el komolyan ezen a pályán. Nagyon határozott képet kaptam arról, hogy ha az ember egyszer rászánja magát, akkor azt hogyan kell jól csinálni. Láthattam, milyen a világszínvonal, hol tart Európa krémje ebben a műfajban. Bármennyire kitárult is a nagyvilág, bennem mindig eleven maradt "a francia kapcsolat", ez a hatás formálta sajátossá, talán kicsit mássá azt, amit csináltam.

- Miben érezhető ez a hatás?

- Pályámnak abban a nagyon korai és érzékeny szakaszában a franciaországi élmények határozottan a belső értékek felé irányítottak. Láttam, hogy ez a pálya nem csak a talmi csillogást, a szemkápráztató külsőségeket jelenti, hanem azt a tartalmat is, amiről Becaud és Aznavour énekel. Náluk is ott volt már a fiatal, feljövő nemzedék, de tetten érhető volt a törekvés, hogy úgy adaptálják az angolszász stílust, hogy az övék francia maradjon. Alighanem ezt tanultam tőlük. A következő lépés valószínű ebből következett. Pályám elején összetalálkoztam Bródy Jánossal, akinek a szövegeiben megtaláltam a nekem szóló tartalmat.

- Az indoklás kitér a magyar dalok franciaországi népszerűsítésére is. Milyen emlékei vannak erről?

- Első szakmai utam is Franciaországba vezetett. Pályám legelején Cannes-ban, az 1967-es MIDEM-gálán léptem fel. Előtte jelent meg az első kislemezem, a Rohan az idő, s ez minden addigi rekordot megdöntő siker lett. Ennek köszönhettem a fellépést a nemzetközi gálán, ahová minden országból a lemezrekordereket hívták meg. Az évek során készítettem lemezt is Franciaországban, felléptem a televízióban, vezettem olyan televízió-műsort, amely kifejezetten a magyar könnyűzenéről szólt. De van számomra egy másik, a könnyűzenén túlmutató vetülete is a francia kultúra tiszteletének. Úgy mondhatnám, nemcsak az ízlést tanultam a franciáktól, hanem bizonyos szempontból a kultúra politikai megközelítését is.

- Mit jelent ez a szempont?

- Számomra alapvetően példaértékű, ahogy a franciák őrzik a nyelvüket, vigyáznak a saját dalaikra, büszkék a művészeik teljesítményére és megbecsülik az alkotóikat. A kezdetektől irigyelve figyelem ezt a szellemet, amelynek köszönhetően ma például a francia film ellent tud állni a hollywoodi úthenger nyomásának. Tudnak valamit, amit jó lenne megtanulnunk tőlük, bár mi kis nemzet vagyunk. Vagy tán épp ezért. Emlékszem, a médiatörvény előkészítésének idején különböző szakmai testületekben próbáltuk az itthoni törvényhozókkal elfogadtatni a francia példát, a franciák saját kultúrájuk iránti elkötelezettségét. Ami természetesen nem sikerült, és ma már látható, hogy ez mennyire kárára van nemcsak a könnyű műfajnak, hanem az egész magyar kultúrának. Pedig az egész magyar kultúra elemi érdeke lenne, hogy bizonyos védőbástya őrizze a multinacionális úthengerektől. Ennek nyoma sincs. Három éve folyik a "nagy kísérlet", amióta a kereskedelmi média van: kérdés, a dél-amerikai szappanoperák hatására mivé lesz a magyar lélek és szellem. A nyelvet sem ismerő külföldi tulajdonosok a saját ízlésviláguknak és piaci érdekeiknek megfelelően nyomogatják a gombokat, kizárólagos kínálatként behozva a világon másutt már alig fogyasztható, lejárt szavatosságú szemetet. Ha ez így megy tovább, nem lehet másként megnevezni a helyzetet, mint hogy kerti törpék vonnak kerítést a magyar kultúra köré. Hogy ez így történhetett, hogy a rablókapitalizmus kezdeti szakaszában az érték, az ízlés védtelen maradt, abban komoly felelősségük van a törvényhozóknak. Innen nézve érzem alapvetően példaértékűnek a francia kultúra védelmét, s csak remélhetjük, hogy hamarosan nálunk is történik valami változás.

- Mostanában egyre többen kérdik, hová tűnt el Koncz Zsuzsa. Egy ideje hírét sem hallani.

- Leégett a Budapest Sportcsarnok, az én sportcsarnokom. Ezt égi jelnek fogtam fel, miután abban a közegben, amiről most beszéltünk, egyébként is nehezen találom a helyemet. Gondoltam, kell egy kis pihenés. Sokat jártam a világban, biztatást kerestem és feltettem magamnak a kérdést, hogy az adott körülmények között tudok-e, lehet-e, van-e továbblépés. És most úgy gondolom, meg fogom próbálni. Tervezünk egy lemezt, talán a jövő év elején megjelenik. Többet nem akarok erről mondani, felveszem újra a fonalat és azután... "ahogy lesz, úgy lesz".

A Francia Becsületrend Lovagja kitüntetést az adott ország azon társadalmi, politikai és művészeti kiválóságainak adományozzák, akik sokat tettek a két ország közötti kapcsolatok gazdagításáért. Az elismerésben részesült: Andorka Rudolf, Fasang Árpád, Fejtő Ferenc, Fűr Lajos, H. Balázs Éva, Kelemen Jolán, Kende Péter, Konrád György, Kornai János, Kosáry Domokos, Lazarovits Ernő, Litván György, Mádl Ferenc, Martonyi János, Mécs Imre, Medgyessy Péter, Méray Tibor, Rockenbauer Zoltán, Schweitzer József, Somlyó György, Székely Péter, Vásárhelyi Miklós, Végh Ferenc.

Példaértékű, ahogy a franciák őrzik a nyelvüket, büszkék művészeik teljesítményére és megbecsülik alkotóikat.

Bársony Éva Népszava 2001. szeptember 6.

2001. november 6.