BMG-Ariola

A BMG-Ariola az egyik legnagyobb hangzóanyag kiadó Magyarországon. A magyar zenekarokkal és előadókkal foglalkozó (tehetségkutatás, tehetséggondozás) Földes Zoltán popzenei főszerkesztővel beszélgettem mindarról, ami érdekes és talán nem nagyon ismert a kiadóval kapcsolatban...

- Talán kezdjük ott a történetet, amikor a BMG kivásárolta az Ariola-t, illetve megvetette a lábát Magyarországon...

- Ez a két időpont nem ugyanaz. A BMG 1998-ban volt tíz éves, vagyis 1988-ban történt meg az Ariola kivásárlása, és akkor lett a BMG ’major’ kiadó; „megvetettük a lábunkat” Magyarországon, elsőként a többi major, ill. multinacionális hanglemezkiadó közül. A kezdetek kezdetén egy rövid ideig csak piackutatással foglalkoztunk, akkor már a mostani ügyvezető igazgató, Geszti Margit volt a cég vezetője. Később elkezdtük a nemzetközi repertoár importálását, és én 1992 végén csatlakoztam a céghez.

- A nemzetközi repertoár importálását tekintve voltak-e meghatározó szabályok?

- Most is, ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt, vannak meghatározó prioritások nemzetközi szinten. Vannak logikus lépések, vannak olyan kiadványok, mint pl. a múlt év felfedezettje, Natalia Oreiro, aki nem élvez nemzetközi prioritást, hanem áttörése helyi kezdeményezés volt. Egyébként a multinacionális cégeknél alapvetően jellemző, hogy meghatároznak bizonyos elsőrendű prioritást élvező kiadványokat, amelyekkel mindenkinek foglalkozni kell.

Nagyon sok esetben ezek eredménymeghatározással is járnak, vagyis adott, hogy mennyit kell foglalkoznunk a termékkel.

Ezen kívül természetesen van nemzetközi A & R tevékenység is, ami azt jelenti, hogy a prioritásoktól eltekintve sokkal több anyagból válogathatunk, hiszen nemcsak az angolszász és német területek ontják magukból a jobbnál jobb kiadványokat, hanem számtalan más terület is hozzájárul a repertoárhoz, hiszen Oreiro művésznő esetében Argentínáról van szó, míg pl. a Vaya Con Dios esetében Belgiumról. A BMG-nek erőssége, hogy globalizáltan működik a nemzetközi repertoár. Példának hozhatnám a fentebb említetteken kívül Eros Ramazotti-t, aki olasz BMG-s művész roppant népszerű az egész világon.

- Az A & R-tevékenységgel kapcsolatban a BMG saját maga „neveli ki” az ilyen irányultságú szakembereit?

- Saját magam példáját tudom említeni, mert én Kanadában szereztem diplomát, és szakirányú zeneipari képzésben vettem részt. Nem a BMG „taníttatott”, hanem saját magamtól íratkoztam be, és végeztem el az iskolát. Amikor kiderült, hogy én magyar ember vagyok, és ilyen irányú végzettségem van, a BMG egyből lecsapott rám...

Akkoriban kezdődött a BMG Magyarországi operációja, én azután egy évvel csatlakoztam a csapathoz. Attól függetlenül, hogy Kanadában végeztem, én a magyar zenekarokkal, előadókkal foglalkozom, bár az, hogy lassan kilenc éve vagyok itt, azt eredményezi, hogy elég komoly belátással rendelkezem ezen a talán kissé ingoványosabb területen…

- Az A & R tevékenységgel együtt a tehetséggondozásra mennyire tud figyelni? Miért van az, hogy nagyon sok új tehetség, előadó tűnik föl a BMG-nél?

- Talán kezdjük újra az elején. Amikor én csatlakoztam a kiadóhoz, nem volt saját terjesztői gárdánk. Akkor csak egy marketinges volt, aki a lemezek marketing tevékenységével foglalkozott, s volt egy promócióval foglalkozó ember, de nem volt saját, belső terjesztői hálózatunk. Legalább négy évig egy külső terjesztői céget használtunk, és csak később fogtunk saját terjesztésbe. Én 1992 végén csatlakoztam a céghez, s innen számíthatjuk a magyar előadók szerződtetését, ekkor kezdődött a magyar zenék kiadása. Az első szerződtetett művészünk a Pa-Dö-Dö volt, 1993-ban pedig további négy előadót szerződtettünk. Ezek közül a legnevesebb (és legnagyobb sikert elért) a Rapülők volt, és az eladási csúcsot is ők tartják 200.000 hanghordozóval… De megemlíthetjük Hevesi Tamás első lemezét, a Soho Party-t, a Patikát, amelyekből 100.000 db fogyott el. Sajnos ezek a számok ma már elképzelhetetlennek tűnnek.

Kb. 10-20 demót kapok hetente, aminek nagyon örülök. Az viszont kevésbé tetszik, hogy ezeknek a demóknak a 95%-ból semmi sem lesz. A munkámat leegyszerűsítené, ha tálcán kínálnák fel a jobbnál jobb anyagokat, de sajnos ez nem így van. De a fennmaradó 5 % sem azt jelenti, hogy csak föl kell tennünk a gyártósorra, és már mehet is az üzletek polcaira. Általában kell találnunk egy jó pontot, vagy valami kiemelendőt az anyagon: egy szöveget, egy dallamot, egy arcot, egy zeneszerzőt, és innen kezdődhet az igazi munka (image-alakítás, dalszerző keresés, megfelelő produceri irányítás megszervezése, szponzor keresés, stb).

Az összes többi kiadványunk vagy ismert művészeké volt, vagy pedig általunk fölfedezett valakik készítették, akikhez kézen-közön jutottunk hozzá, vagy a kapcsolataim alapján (pl. a VIP zenekar, akik meghatározóak voltak a ’90-es évek végén) kerültek hozzánk.

- Tekintsük végig a folyamatot onnantól, hogy fölfedezett egy tehetséges előadót, odáig, hogy a kezünkben van a nagylemez...

- Minden eset más, s más. Lehet, hogy vannak hasonlóságok, de attól függetlenül mindegyik eset másképpen valósul meg. Vegyük pl. a Go! zenekart, ami egy vadonatúj produkciónk, és ősszel jön ki a nagylemezük. Ez úgy indult, hogy a NextProduction nevű cég, amely a V-Tech zenekart menedzseli, már régóta jó kapcsolatban van velünk (több televíziós reklám gyártásában vettek részt). Már régebben terveztük, hogy legyenek közös projektjeink, és én folyamatosan megmutattam nekik a beérkező anyagokat. Ők pedig szerettek volna V-Tech mellé még egy zenekart, mert volt szabad kapacitásuk. Körülbelül másfél évig mutogattam nekik a zenéket, amikor egyszer csak ráakadtunk a Go! zenekarra, és abban a produkcióban éreztük azt, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló még nem volt a piacon. Mivel ezek a fiúk nem kiforrott zenészek, vagyis még nem írnak és nem hangszerelnek, ezért kellett melléjük egy producert találni, amely után elindíthattuk siker útján a Go!-t.

- A BMG, hasonlóan sok más kiadóhoz, nem rendelkezik saját stúdióval. Hogyan zajlanak a felvételek?

- A trendek arrafelé tartanak, hogy azokat a zenéket, amik Magyarországon eladhatóak (itt elsősorban a komputeren-samplereken előállítható zenékről van szó), mint pl. a Go!, ami abszolút élő hatású, hiszen gitárok vannak benne, élő konga, stb…), azok számítógépen készülnek. Ehhez nagyon ügyes ember kell, aki ismeri a programokat, és tehetséges. Ez a fajta folyamat egyre inkább előtérbe kerül, a technológia, illetve a számítógépek otthoni felhasználásának, és elérhetőségének olcsósága miatt egyre inkább otthoni környezetbe tevődik át. Ha 10 évvel ezelőtt arról beszéltünk, hogy vegyünk föl egy lemezt, akkor volt néhány stúdió Magyarországon, ahova be kellett menni, és föl kellett játszani a dolgokat. Ma már ezek a midi ill. sampler alapú muzsikák, amelyek nem feltétlenül techno-zenék, hanem lehetnek pop, vagy akármilyen más jellegű muzsikák is, ezekkel nem kell bemenni a nagy stúdiókba, mert ezek a srácok, akik az audio programozáshoz értenek, otthon megcsinálják az anyagot. Van egy kis házi stúdiójuk, és kész. Szupersztár művészek (mint pl.Kovács Ákos) is így készítik a lemezeiket.

Ez egyébként azzal (is) jár, hogy a költségek lecsökkentek. Ez nekünk pedig csak jó, mert több pénz marad arra, hogy az új zenekarokat bevezessük a piacra, vagy komolyabb promóciós, vagy marketing munkát végezhessünk.

- A BMG-nek van-e határozott koncepciója lemezkiadást illetőleg (stílusok, előadók tekintetében)?

- Alapvetően a nemzetközi repertoárt illetőleg nincs koncepció, azt adjuk ki, ami jó és eladható. A német piac befolyása semmiképpen nem elhanyagolható.

A magyar kiadványok tekintetében nagyon szeretnénk a művészetnek teret adni, mivel itt teljesen más helyi konstrukciókban kell gondolkodni. Sokkal több anyagi jellegű ráfordítást kell az elején eszközölnünk ahhoz, hogy valami eredményként felmutatható komoly dolog létrejöjjön. Elsősorban a hazai produkcióknál az eladhatóság a lényeg, de rögtön ott van mellette a minőség is. Ez jelentheti azt is, hogy nem támogatjuk pl. a mocskolódó vagy rasszista szövegeket. A zenét illetőleg pedig leginkább a piac határozza meg, hogy mi az, ami eladható.

- Ehhez a célspecifikusság hozzátartozik-e?

- Igen, gondolkodunk ilyesmiben.A tinédzserek azok, akik alapvetően lemezvásárlók, bár az idősebb réteg is ugyanúgy bemegy a lemezboltba, és vásárol. Megpróbálunk annak a piaci rétegnek produkciókat gyártani, amelyikről tudjuk, hogy alapvetően lemezvásárló „történelmiséggel” bír, vagyis megmozdul valamire.

Pl. hip-hop zenekarban jelen pillanatban nem nagyon gondolkozunk, ugyanis az ország ilyen irányultságú piaca(i) telítve van(nak), és aki a három húzózenekarokon kivül akar eladni hip-hop zenekart, belebukik, vagy legalább is ne számítson komoly haszonra.

- Az olyan „hálátlanabb” irányzatok, mint az alternatív zenék, vagy a world music, a blues milyen preferálást kapnak?

- Ezek közül az alternatív irányzatot emelném ki. Ez nagyon bonyolult zene. Alapvetően rengeteg külföldi példát tudok arra hozni, amikor az alternatív érzetű előadók (Guano Apes, Green Day, Limp Bizkit) széles rétegekhez eljutnak. Ezt a produkciónak kell hoznia. Én azt mondom, attól, hogy valami alternatív, az lehet abszolút kommersz...

Itt érzek lyukat a magyar könnyűzenében, csekély számú kivétellel ( mint a Kispál és a Borz és a Tankcsapda) nincs ma a piacon olyan alternatív irányból jövő produkció, amelyben olyan tehetségű emberek lennének, akik fel tudják ismerni hogyan lehet megtartani a dolog „independent” lényegét. Azok a demo-k, amelyeket ebben az irányzatban kapok, elborultak, befelé fordultak, spleen-esek, rosszkedvűek, rosszak. Nem jók a dalok, nincs igazán kisugárzás az énekesben.

Ez pedig eladhatatlan, vagyis nem lehet komoly sikert elérni vele. A siker egyik nagyon fontos összetevője az, hogy egy dal rádió-kompatibilis legyen, mert ha előnyös rotációban kerül sugárzásra egy kereskedelmi adónál, akkor már „félig nyert ügyünk” van, mert a hallgatósághoz igen széles fórumon juthat el a zene...

Balogh Tibor

2001. július 17.