.

BELÜGYMINISZTÉRIUM Szigorúan titkos!

III / III-D. Alosztály ( Selejtezésig)

Tárgy: Jelentés a tatai Adta: " Duci " fn. tmb.

Neoprimitív koncertről Vette: rendőrszázados

Hely: nyilvános

Iktatószám: 12019326/81 Idő: 1981. június 15.

 

Jelentem, hogy a mai napon találkozón vettem részt " Duci " fn. tmb-vel, aki szóban az alábbiakat jelentette:

Tegnap előzetes utasításainknak megfelelően saját gépkocsiján (VW 1200), de a mi költségünkre leutazott az ún. tatai KISZ vezetőképző táborba, hogy megfigyeléseket végezhessen a már régebben a látókörünkbe került Neoprimitív fővárosi beat-együttes koncertje alkalmából. A tmb. saját elhatározásából két fiatalembert is szállított Tatára, akik elmondása szerint korábbi ismerősei (Sz. Albert és V. Domokos György), mivel egy ilyen fiatalokból álló tömegben így kevésbé tűnik fel életkorával és testméreteivel. Ennyit jelentett a körülményekről. ( Mellékelve a három belépőjegy és a benzinszámla.)

Tmb. megfigyeléseiről érdemben az alábbiakat jelentette:

A nagyobb feltűnés elkerülése végett ismerőseivel a helyszínen elfogyasztottak öt kommersz konyakot és kilenc üveg Kőbányai Világos márkájú sört, valamint Sz. Albert, aki allergiás betegségben szenved, két Traubiszódát ( egy db. "tatai edzőtábor" fejlécű számolócédula és 11 db. üres üveg mellékelve a Gazdasági Osztály számára).

Tmb. kérésére előadta még, hogy zeneileg tetszett neki a Neoprimitív együttes műsora, ám a dalszövegek véleménye szerint megbotránkozást keltettek a hallgatóságban. Ugyancsak nehezményezte az együttes öltözködési stílusát (pl. Jobbágy fn. célszemély fiatal nőnek volt öltözve, Irma fn. célszemély szintén, de ezzel csak a hallgatóság körében már amúgy is meglévő látens homoszekszualitást gerjesztette, valamint FSP fn. harmonikás célszemély balettáncosként lépett föl, amit a hallgatóság soraiból többen kikértek maguknak).

Apropos, hallgatóság : Duci fn. tmb. előadta még, hogy két társával súlyos provokációnak voltak szem- és fültanúi. Ugyanis a koncert után politikai előadás volt az együttes hatásáról az ifjúságra nézve és egy Budapestről Tatára érkezett vékony, szemüveges fiatalmeber ebből az alkalomból rendszerellenes kijelentéseket tett (pl. hogy szerinte az együttes szövegei a társadalmi valóságot tükrözik, sokkal inkább, mint egyes kortárs prózai színpadi művek ill. párthatározatok), amit tmb. KISZ-tagnak álcázott fizetett ismerősei természetesen élesen visszautasítottak és azonnal jelentettek a körzeti megbízottnak. Az igazoltatás során kiderült: az illeto T. János, állítása szerint újságíró, és másnap Franciaországba készül disszidálni, azért olyan nagy a pofája.

Tmb. előadja még, hogy a célszemélyek megfigyelését 22 óra 39 perckor felfüggesztette, mert hastájon szorító kényszert érzett, de helyismeret hiányában sokáig nem találta a mellékhelyiséget, amelynek használata egyébként, elmondása szerint, két forintjába került (a Gazd. Oszt. részére erről igazolást bemutatni nem tud), ám mire a terembe visszaért, ott már csak ismerőseit, V. D. Gy-t és Sz. Albertet találta, akik a második zsidótörvényről beszélgettek kulturált körülmények között, elmondásuk szerint azért, mert másnap vizsgájuk volt. Ezt tudva Duci fn. tmb. segített nekik a felkészülésben (a korrepetálásról számlát bemutatni nem tud, véleménye szerint mintegy száz forint értékű tudást nyújtott a fiataloknak).

Margószéli jegyzet (..) szds. aláírással: Tekintettel tmb. főiskolai múltjára és szolgálati érdemeire, 50 Ft kiutalásához hozzájárulok.

Tartó fhdngy megjegyzése: Duci fn. tmb. a találkozón zavartnak tűnt, időnként Neoprimitív dalokat dudorászott, először "Raszputyin", majd "Zsályakökörcsin" néven jelentkezett, később azzal védekezett, hogy indiszponált, mert az éjjel alkalmi ismerősei, Sz. Albert és V.Domokos György KISZ-tagok elnyerték ruhaneműit és muzeális értékű karszalagját, amelyet édesapjától örökölt, és különben is, rendkívül szemtelennek tűnt számára az a szemüveges fiatalember, aki az ország elhagyására készült, s úgy érzi, hogy még később ebből neki kellemtlenségei lesznek. Fhdngy pihenést javasolt, 2 szem szeduxent adott át Duci fn. tmb-nek, s a Gazd. Oszt. utólagos belegyezésével kiállított egy beutalócédolát hidegvizes kúrára a BM "Korvin Ottó" kórházába.

Szds. megjegyzése: a megfigyelt szemüveges célszemély a jelentés idején már elhagyta Hegyeshalomnál, autóstoppal az országot, ezért érdemben a határőrizeti szervek felé intézkedéssel nem élt. A Neoprimitív nevű fővárosi beat-együttes figyelését továbbra is fenn kell tartani, sűrűn váltott ügynökökkel, részben, hogy ne tanulhassák meg a felforgató szellemiségű dalszövegeket, részben pedig a tmb-k egészségi állapotának túlzott leromlását elkerülendő.

 

Nytsz.: 401-721456/1981 1. sz. kiv. BM III/III-3. oszt.

Készült: 1 pld-ban + 3 kivonat 2. sz. kiv. BM III/III-7. oszt.

Kapja: 1 pld. Munka dosszié 3. sz. kiv. BRFK III/III-B. aloszt.