Hírek

Újra turnén a Rammstein

Két év kihagyás után újra turnéra indul a Rammstein. A 2009 novemberében kezdődő koncertsorozat a zenekar új lemezét hivatott népszerűsíteni, és főleg Nyugat-Európai nagyvárosokat érint. Az új korong munkálatai már javában folynak. A felvételek első szakasza befejeződött, a zenekar tagjai a végső simításokat végzik az új dalokon, szó esett többek között vonósok és kórus szerepeltetéséről is. A 2009 végi koncertekre már megvásárolhatóak a jegyek, a legutolsó hírek szerint pedig a nagy érdeklődésre való tekintettel, 2010 első negyedévében a Rammstein további Európai nagyvárosokban is fellép majd.

2009. szeptember 27.

Nyilvános az Alkonyat filmzenéje

A Death Cab For Cutie új kislemezének megjelenése október 26-ára várható. A Meet me on the equinox a hamarosan a mozikba kerülő Alkonyat főcímzenéje. A népszerű könyvsorozat alapján készült film második részének filmzenéjéről egyéb információk is nyilvánosságra kerültek. A Radioheades Thom Yorke, a Muse és a Grizzly Bear is feltűnnek majd a lemezen egy dal erejéig. A teljes filmzenei album október 19-én jelenik meg, amelyet a film november 20-án követ.

2009. szeptember 27.

Inspiráló a Green Day új lemeze

A Green Day új albuma által inspirált, 21 alkotást bemutató kiállítás nyílik a StolenSpace galériában, Londonban. A képek október 22-től november elsejéig lesznek megtekinthetőek, a zenekar teltházas angliai turnéjával egyidőben. A show kurátora elmondta, hogy a tárlat egy nemzetközi művész gárda közreműködésével jött létre, akik mindegyike egy-egy dalszöveg alapján alkotott. „Rendkívül izgalmas dolog kapcsolatba kerülni ezzel a hihetetlen kiállítással”- nyilatkozta Billie Joe Armstrong, a banda frontembere. „Nagyon izgalmas látni az új albumunk által inspirált képeket. Erős kötődést érzünk az ilyen fajta kreatív megnyilvánulások iránt, és szerintünk a rajongóink is szeretni fogják a kiállítást.”

2009. szeptember 27.

Pendulum turné ősszel

A Pendulum bejelentette angliai turnéjának időpontjait, mely 2008 novemberében indul. A banda az első fellépést november 27-én tartja a Newport Centre-ben, és az utolsó december 13-án lesz a Llandudno Venue Cymru-ban. A turné során fellépnek a London Brixton Academy-n is, december 5-én és 7-én, Utóbbi egy esti koncert lesz amely egészen éjjel 3-ig fog tartani. A Pendulum egyébként olyan városokban is fellép mint Manchester, Liverpool, vagy Leeds.

2008. május 28.

Razorlight tagja fellép a klímaváltozás ellen

Johnny Borrel a Razorlight-ból előadást fog tartani a londoni “Science Museum”-ban, hogy ily módon is ráirányítsa a közvélemény figyelmét az éghajlat változások következményeire. Az énekes a “Friends of the Earth” - Big Ask kampányához csatlakozik ezen szerepvállalásával. Rajta kívül Thom Yorke és KT Tunstall is koncertet ad annak érdekében, hogy a kormány szigorítsa az éghajlati változásokkal kapcsolatos törvényeket. Johnny Borrell június 3-án lép fel a múzeumban.

2008. május 28.

Martin Scorsese abbahagyta Bob Marley életrajzi filmének forgatását

Martin Scorsese nem folytatja tovább a reggae-sztár Bob Marley életrajzi filmjének forgatását. A rendezőnek, aki korábban Bob Dylan-ről és a Rolling Stones-ról is készített filmet, azért kellett abbahagynia a forgatást mert nem sikerült úgy alakítani a programját, hogy erre a filmre is elegendő idő jusson. Scorsese helyét Jonathan Demme veszi át az életrajzi film forgatásában. A filmbemutatót 2010 február 6-ára tervezik amely Bob Marley hatvanötödik születésnapja lett volna. Demme már dolgozott zenei témájú játékfilmeken, valamint Neil Young és Robyn Hitchcock koncert filmjeit is ő készítette.

2008. május 28.

Smashing Pumpkins turné a 20. evfordulóra

A Smashing Pumpkins egy különleges előadással fogja ünnepelni fennállásának huszadik évfordulóját. A 2006-ban újra egyesült banda egy Egyesült Államok-beli turnéval szeretné emlékezetessé tenni az évfordulót. A következő olvasható az együttes honlapján: “a huszadik évforduló alkalmával a Smashing Pumpkins néhány kiválasztottt városban fog koncertezni idén augusztusban és szeptemberben”. Jelenleg még egyetlen dátum és helyszín sem került nyilvánosságra, de várhatóan fellépnek azokban a városokban, amelyeket a legutóbbi turné során ki kellett hagyniuk.

2008. május 28.

Foo Fighters tisztelet koncert a Who-nak

A Foo Fighters, a Pearl Jam, és a The Flaming Lips tisztelet koncertet fog adni a Who-nak idén nyáron egy Los Angeles-i jótékonysági esten. A három banda a VH1 Rock Honors eseményen fog fellépni a UCLA’s Pauley Pavilion-ban július 12-én. A televizíó nézők a koncertet azonban valószinüleg csak később láthatják mert a VH1 nem adja le élőben a műsort. Az esten szintén fellépnek a Who tagjai, Pete Townshend és Roger Daltrey. A koncert bevétele olyan alapítványokat fog támogatni, mint a Teenage Cancer Trust, vagy a Double O Charity.

2008. május 28.

Egy új és két régi Offspring album jövő hónapban

Az Offspring bejelentette, hogy jövő hónapban újra kiadják két korábbi már klasszikusnak tekinthető albumukat.

A kaliforniai punk-rockerek az 1992-es Ignition-t, és az 1994-es Smash-t fogják újra megjeleníteni június 17-én egyidejüleg új lemezük a Rise and Fall, Rage and Grace megjelenésével. Az új lemezt Bob Rock producer irányításával készítette a banda, és tizenkét új számot tartalmaz majd. A lemez egyik dala a Hammerhead már ingyenesen letölthető az együttes honlapjáról az offspring.com-ról. Mint tudjuk az Offspring a Volt fesztivál egyik sztár előadója lesz.

2008. május 28.

Az Enemy anti-fasiszta előadást tart

Az Enemy 2008 április 25-én egy koncertet ad a Middlesex University-n, melynek deklarált célja a fasizmus tudatos elvetése lesz. Az előadásnak két fő vonulata lesz, az egyik, hogy felhívják a diákok figyelmét a közelgő londoni polgármester választásra a másik, hogy elvigyék azt az üzenetet diákoknak, hogy a szélsőjobb British National Party jelöltje, az nem kívánatos az egyetemi területeken. Az koncertet a “Love Music, Hate Racism” és a “Unite Against Fascism”-al együttműködve szervezik.

2008. április 24.

 
Archívum

 



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster